Repülni és zuhanni (✓)

65.

A telefonomon ismét felvillan a fény, ami egy újabb messenger üzenetet jelez. Óvatosan leveszem a konyhaasztalról a készüléket, hogy az asztal alá dugjam és ott válaszoljak Diegonak.

Diego: Hiányzol. Mit gondolsz, fel kell szednem valakit a ma esti buliban, vagy eljössz velem? ;)

Én: Tudod, hogy szeretnék, de kétlem, hogy elengednek.

Gyorsan lezárom a képernyőt, hogy folytassam a reggelimet. Diego egy pár nappal ezelőtt említette ezt a bulit, és azóta győzköd, hogy menjek el vele. Persze, nem mondom, hogy sok mindent kellett mondania. Nyilván jólesett, amikor megemlítette, hogy nélkülem nem érezné jól magát, de valójában már előtte is el akartam menni vele. Nem mintha nem bíznék meg benne, de egy buliban elég sok lány van, aki rámozdulhat... Persze, én nem vagyok féltékeny típus. Vagyis, egészen idáig ezt hittem. Aztán láttam, ahogy a csajok megbámulják a pasimat az utcán. Gyakorlatilag csorgatják utána a nyálukat - ami teljesen érthető- ugyanakkor nagyon kiakasztó. Főleg úgy, hogy régen az összes ilyen kis szembe jövő libát megfektette.

-Khm- köszörülöm meg a torkomat, mire hirtelen mindenki rám néz. Érzem, ahogy a tenyerem elkezd izzadni. Rettentően ideges vagyok. El akarok menni ebbe a buliba, és rettegek tőle, hogy a szüleim nemet mondanak, pedig ez a válasz sokkal valószínűbb, mint az igen.- Lesz ma este egy buli, ahova szeretnék elmenni.

-Bori, mostanában elég sokat eljársz hétvégén. Lehetnél most már egy kicsit itthon is. Ezen kívül megtanultál már mindent?- kérdezi anya.

-Igen, végeztem mindennel. Különben holnap reggel jönnék haza. Itthon leszek egész nap- magyarázkodom, mikor a telefonom ismét megrezzen. Egy gyors pillantást vetek a képernyőre, hogy gyorsan elolvassam Diego válaszát.

Diego: Persze, megértem. De ugye te is megérted, hogy nem tudom garantálni, hogy jó srác leszek az este?

-Tudom, hogy kicsit későn szólok, de engem is csak most hívtak meg. Amúgy meg végre jó idő van és nem kellene nyolc réteg ruhát felvennem, és nem fáznék meg. És... és ritkán járok bulikba, tudjátok, hogy sokat dolgok és tanulok, meg idén edzeni is járok, és csak lazulni akarok kicsit- hadarom. Nem tudom mit kellene mondanom. Mégsem mondhatom nekik azt, hogy a pasim kanos és ha én nem leszek ott, lehet, hogy bedrogozva valami más csajt dug meg, mert akkor nem hogy nem engednek el, hanem talán még szobafogságot is kapok, hogy véletlenül se találkozhassak Diegoval.

-Majd én elkísérem. Engem is meghívtak- szól közbe András, mire hirtelen félrenyelem a számban lévő falatot és köhögni kezdet. Ezt most nem mondja komolyan?- Amúgy is régen mozdultunk már ki így kettesben, nem, Bori?

-Aha, igen- válaszolom, miután végre összeszedem magam. Ez így nagyon nem lesz jó. Nagyon remélem, hogy András csak ki akart menteni a szituációból és egyáltalán nem tervez velem jönni, mert akkor jobb ha el sem megyek. Nem akarok balhét, és különben sem arról van szó, hogy nem bízok meg Diegoban. Az utóbbi időben bebizonyította, hogy tényleg igaz, amikor azt mondja, hogy szeret engem. Kezdve azzal, hogy bemutatott az anyukájának, és egyre jobban megnyílik előttem, arról nem is beszélve, ahogy csillog a szeme, amikor rám néz, ahogy megcsókol, ahogy hozzám ér... Szóval, azt hiszem inkább csak magamban nem bízok. Félek, hogy talál valakit, aki többet tud neki nyújtani nálam. Valakit, aki szebb és jobb nálam, aki könnyebben beszél az érzéseiről, és aki tapasztaltabb szexuális téren, és akkor a szülők általi korlátozottságról még nem is beszéltem.

-Rendben, végül is ketten elmehettek, csak vigyázzatok egymásra.

-Úgy lesz- bólogat András. Egy pillanatra rám néz mielőtt folytatná az evést. Füléig ér a szája, úgy mosolyog. Le se lehetne róla vakarni. Biztosan nem szándékozik hagyni, hogy egyedül menjek. Mi a fene ütött belé?

-Ugye csak kiteszel, aztán meg elmész?- kérdezem tőle, amikor beszállunk a kocsiba. Nem is értem miért autóval megyünk. A bátyám nem az a fajta srác, aki nem iszik a bulikon, márpedig piásan nem vezethet majd haza. Talán mégiscsak lerak, aztán lelép.

-Nem, dehogyis. Szórakozok egy kicsit a húgommal, talán gond?

-Igen, gond- fakadok ki.- Nem értem miért csinálod ezt. Jól tudod, hogy kivel leszek.

-Hová is megyünk?- kérdezi, mintha meg sem hallotta volna, amit mondtam. Csak mosolyog tovább. Tervez valamit. Csak tudnám mit.

-A belvárosi diszkóba.

-Remek. Az egy jó hely- fordítja el a kulcsot, és már indul is. Egész úton nem szólunk egymáshoz. Nem tudom mit mondhatnék, ő pedig nyilvánvalóan nem szándékozik közölni velem, hogy mi jár a fejében.- Akkor indulhat a buli- szólal meg, amikor végre megérkezünk. 

-Klassz- válaszolom, és gyorsan előkapom a telefont a zsebemből, hogy írjak Diegonak. Nem szóltam neki a bátyámról. Nagyon reméltem, hogy nem is kell majd. Erre tessék, itt vagyunk, éppen együtt jöttünk egy buliba. Ő, én, Diego, és az ő haverjai. Te jó ég, mi fog kisülni ebből!

Én: Itt vagyok. De van egy kis gond.

Diego: Milyen gond? Ha itt vagy, akkor minden jól van ;) Merre vagy?

Én: A parkolóban. A bátyámmal...

Másodpercek telnek el úgy, hogy Diego nem válaszol. Látta az üzenetet és nem válaszol. A fenébe is! Tudtam, hogy gond lesz! Idejöttem, ő meg lehet, hogy így még csak nem is akar találkozni velem. Persze, érthető. Úgyis csak balhé lenne. Minek is jöttem ide?

-Helló- szólal meg egy hang. Hirtelen felkapom a fejemet. Néhány méterre áll tőlem, látszik rajta, hogy már a diszkóból jött ki. A haja csapzott, és annak ellenére is, hogy már rég besötétedett, látom a tekintetén, hogy aggodalmas. Egy gyors pillantást vetek a bátyámra, aki szintén észlelte Diegot. 

-Szia- válaszolom és a lehető leggyorsabban teszem meg a közöttünk lévő néhány méter távolságot. Amint odaérek hozzá a karjaiba vetem magam és olyan szorosan ölelem őt, amennyire csak tudom. Éreznem kell az érintését, éreznem kell őt, hogy tudjam minden rendben lesz. Együtt vagyunk. Ez számít.

-Mi történt? suttogja a fülembe, miközben lágyan közém fonja karjait. Érzem rajta, hogy feszült. Én is az vagyok.

-Egyszer csak bedobta, hogy ő is jön. Sajnálom. Nem tudtam mit tenni.

-Semmi baj- válaszolja és egy óvatos puszit nyom a fejemre, aztán finoman elhúzódik. Egyenesen a bátyám szemébe néz, aki szintén őt bámulja.

-Mehetünk?- kérdezi András, majd megindul egyenesen a bejárat felé, ahonnan kiszűrődik a hangos zene, és a tömeg zaja. Nem néz rám, amikor elhalad mellettem, csak halad egyenesen.

-Gyere- fogja meg a kezemet biztatás képen Diego, ezzel kizökkentve a kábulatból.