Repülni és zuhanni (✓)

44.

-Szóval- kezdi Anna miközben az ebédlőasztalnál ülünk órák után. Egész nap méregetett, szóval számítottam rá, hogy előbb vagy utóbb rá fog kérdezni a dologra, de azt hiszem még mindig nem készültem fel rá.-Mi van veled és Diegoval?
-Sss- pisszegem le.- Még valaki meghallja- nézek körül, hogy véletlenül nincs-e itt a bátyám vagy valamelyik haverja. Nem akarnám, hogy így tudja meg a dolgot. El fogom neki mondani. Mondjuk nem mostanában, de majd valamikor. Egyszerűen csak nem akarom, hogy megint haragudjon rám. Épphogy csak kibékültünk.
-Oké- neveti el magát.- Azért elmeséled?
-Igen- mosolyodom el én is. Őszintén szólva már alig vártam, hogy végre  elmondjam neki, persze ezt Annának nem kell tudnia. -Mi most hivatalosan is együtt vagyunk.
-Hogy micsoda?- kiáltja Niki.
-Halkabban már!- rivallok rá. Hihetetlenül örülök ennek az egésznek, de még annyira friss.  Nem kell mindenkinek tudnia róla.
-Mi a helyzet lányok?- ül le mellénk Tomi is.
-Bori együtt van Diegoval- közli Anna a hírt.
-Mármint azzal a Diegoval?- kérdezi gunyorosan Tomi.
-Igen, azzal a Diegoval- forgatom a szememet. Miért olyan nagy dolog ez? Miért nem tudnak egyszerűen csak velem együtt örülni?
-De hát mikor és hogyan?- faggatózik Anna.
-Szóval... mi...- kezdek bele zavartan, majd eszembe jut, hogy ma dolgoznom kell menni a cukrászdába így gyorsan ránézek a telefonom órájára és mintha nagyon sietnék felpattanok a helyemről, hogy távozzak.-Én el fogok késni, ne haragudjatok.
Nagyon szívesen elmondanám nekik, hogy mennyire boldog vagyok, hogy végre együtt lehetek a sráccal, akibe fülig bele vagyok zúgva, de valahogy nem tudom megtenni. Talán túl korai lenne. Majd ha már biztosak lesznek a dolgok.
-Szia, Lilla- lépek be a cukrászdába.
-Ó, Istenem, Bori! Hogy vagy? Nem találtalak meg szilveszter este, meg a telefonom is lemerült és nem tudtalak hívni, sajnálom- ölel meg szorosan.
-Jól vagyok, köszönöm- nevetem el magam az aggodalmán. Már üzenetben is megkérdezte vagy százszor, hogy minden rendben volt-e és akkor is rengetegszer bocsánatot kért amiatt, hogy nem velem foglalkozott.- Semmi gond.

-Tudom ám- húzódik széles mosolyra a szája. Úgy ragyog az arca, mintha megnyerte volna a főnyereményt a lottón, aminek az okát egyáltalán nem értem .- A hátsó asztalnál vár téged- magyarázza mindent tudón, de összevont szemöldököm láttán folytatja a magyarázatot.-Csak hogy tudd, én végig nektek szurkoltam. Nem könnyű eset ez a Diego, de biztos vagyok benne, hogy jó srác, ha el tudta lopni a szívedet. Amúgy meg,- teszi hozzá mellékesen.- süt rólad, hogy már nem vagy szűz, szívem.

-Hogy mi?- nyögöm ki. Le merném fogadni, hogy az arcom rák vörös lett Lillának ezen kijelentése után, főleg, hogy a helyiség másik végéből felharsan Diego nevetése. Rögtön elnézek az irányába, ahol megpillantom őt a szokásos fekete öltözetében. Bőrdzseki van rajta, mint mindig és a haja pont olyan össze- vissza áll, mintha most kelt volna ki az ágyból. 

-Na menj, a többit majd később megbeszéljük, de ne hidd, hogy hagylak elmenni, amíg nem mesélsz el mindent- figyelmeztet Lilla, majd sarkon fordul és visszamegy a kiszolgáló pulthoz, hogy végezze a dolgát, én pedig lassan elindulok Diego irányába, aki a szoba sarkában lévő asztalnál foglalt helyet. A fények, pont hogy megvilágítják őt, ebben az eldugott zugban, de a szeme így is láthatóan felcsillan, amikor odaérek hozzá. Halvány mosoly jelenik meg a szája sarkán, amitől feltűnnek az arcán lévő gödröcskék. Te jó ég! Eddig nem is vettem észre, hogy vannak gödröcskéi! Basszus, lehetne ennél tökéletesebb valaki!

-Szia, cica- üdvözöl, majd kihúzza nekem a hozzá legközelebb lévő széket.- Milyen napod volt?

-Jó- válaszolom röviden. Nem tudom, mit mondjak, főleg ezután a megszólítás után. Cica. Sohasem becézgettek így engem. Cica. Azt hiszem ezt még fel kell dolgoznom.- És a tied?

-Elment- válaszolja egy pillanatnyi habozás után. A szemében ismét feltűnik a szokásos aggodalom, és szorongás, de szerencsére ez alkalommal gyorsan félresöpri és folytatja a csevegést.- Azért jöttem, hogy meglepjelek. Van egy kis időm edzés előtt és gondoltam klassz lenne, találkozni.

-Igen, örülök neked- mondom, bár ez csak egy enyhe kifejezés arra, amit érzek. Majd kiugrik a szívem a helyéről, hogy itt van, és egy ilyen kedves gesztust tett felém. Az, hogy itt van, azt jelenti, hogy tényleg komolyan gondolj ezt a barátnő dolgot, ami mérhetetlenül boldoggá tesz. Olyan ez, mint egy álom, és nem akarok felébredni. Csak bámulom azokat a hatalmas mély barna szemeket, benne a lehetetlen árnyalatú halványabb csíkokkal, és azon tűnődöm, mennyire tökéletes ez a pillanat.

-Akkor jó- mondja vidáman, amikor hirtelen el kezd rezegni a telefonja, amit az asztalon hagyott. Gyorsan rápillant a kijelzőre és a boldogság azonnal is tűnik az arcáról.- Ezt fel kell vennem- mondja majd feláll, és kisiet az épület elé. Nem akarok tolakodó lenni, de nagyon kíváncsi vagyok, mi az, ami ennyire fel tudja dúlni őt. Egy pár percig ülök helyemen, de aztán én is kisétálok.

-No lo creo- mondja Diego, aki láthatóan már alig tudja türtőztetni magát, annyira ideges.-¿A qué hora?- kérdezi, majd ismét hallgat. A keze ökölbe van szorítva, mintha képes lenne bárkit megütni itt ebben a pillanatban.-¡Muchas gracias!- fejezi be a beszélgetést és kinyomja a telefont. A fejét az ég felé emeli, és mély levegőket vesz. Nem sokkal később már sokkal nyugodtabbnak tűnik, így odalépek mellé, hogy észrevegyen.

-Minden rendben?- kérdezem óvatosan, mire hirtelen felpattan a szeme és keserves pillantást vet rám.

-Úgy tűnik, mintha úgy lenne?- válaszolja megvetően.

-Nem, bocs- lépek egy lépéssel odébb. Igaza van. Hülye kérdés volt, de csak jót akartam, és nagyon bánt a reakciója, amit ő is rögtön észrevesz.

-Ne haragudj- halkítja le a hangját és közelebb jön, hogy eltüntesse a távolságot, amit teremtettem kettőnk között.- Ne haragudj- ismétli, és széttárja a karját, hogy magához ölelhessen. Furcsa ennyire közel lenni hozzá. Szerintem most először ölel így át. Hihetetlenül jó érzés. Hallgatni a légzését és beszívni a parfümje bódító illatát. Hamarosan Diego is ellazul, és finoman cirógatni kezdi a hátamat.- Tudod, a múltam nem valami makulátlan...- kezdi, de a mondat egy részénél, mintha elcsuklana a hangja.- Kísért engem. Nem szabadulhatok tőle.

-Mi történt?- kérdezem óvatosan miután úgy tűnik nem szándékozik több magyarázatot adni.

-Jobb, ha nem tudsz róla- válaszolja röviden, majd vesz egy nagy lélegzetet és felemeli az állam, hogy egyenesen a szemébe nézzek.- Ez az egész nem számít. Felejtsd el, oké? Csak az számít, hogy te itt vagy velem. Más nem- mondja, majd hozzám hajol, és szenvedélyesen megcsókol. Lassan és érzékien, mintha még inkább nyomatékosítani akarná az elhangzott szavakat. Végül ismét szorosan a karjaiba zár és így folytatja:- Csak te és én. Rendben?