Ꭼ́ᎡᏃᎬᏞᎷᎬᏦ ҒϴᏀՏᎪ́ᏀᎪ́ᏴᎪΝ

1.1K 90 3
                                    

2020. December 15.

Lassan itt van a vége a próbaidőszaknak, és kezdődik a kemény, hosszú forgatás.
Az utóbbi napokban szinte beköltöztünk a próbaterembe. Hajnaltól, egészen késő estig próbáltunk, hiszen már nagyon sürgetett az idő, Dorothy pedig január első munkanapján kezdeni akart. Alejandra elment, viszont erről a témáról nem sokat beszéltem Seb-bel.

Aztán az elmúlt napokban, változott több minden is. Mint például a kapcsolatom Sebastian-nel.  Volt úgy hogy teljesen megnyíltam, szinte már a sírás szélén állva meséltem neki pár gyerekkori rossz emlékemről, és volt a másik véglet, amikor pedig annyira zavarba hozott hogy menekültem előle. Amikor épp nem volt velem állandóan a szerelmes dalokat bömböltettem. Így volt ez most reggel is, míg meg nem érkezett. A szöveg, szinte a mi kapcsolatunkról szólt. Beleestem egy olyan srácba, akibe nem szabadott volna.

-60-as évek?-hallottam hogy megérkezett Seb.

-Szeretek olyan zenét kapcsolni, amilyen épp a hangulatom.-úgy volt a legkönnyebb párszor elrejteni az érzéseim, ha inkább semlegesen válaszoltam neki.

-Ki a szerencsés?

-Tessék?

-Kibe estél bele, akibe nem lett volna szabad?

-Azt hiszem nem veled fogom megbeszélni.

-Most mi történt veled?-lépett oda hozzám.-Tegnap még olyan jól elbeszélgettünk. Nem értem miért változik ilyen gyorsan a hangulatod. Tettem valami rosszat?

-Nem, csak.-szakítottam félbe-Bonyolult.

-De hiszen nekem bármit elmondhatsz.

-Tudom, de ez mégsem olyan dolog amit meg tudnék veled beszélni. Úgyhogy emiatt ne haragudj.

-Oké, azt hiszem túl sok a stressz. Le kellene vezetned valahogy. Tudod mit? Te is a stábhoz tartozol, úgyhogy megelőzöm Dorothy-t, és meghívlak én a karácsonyi stábos buliba.

-Mit jelentsen ez?

-Karaoke parti, és hajnalig tartó bulizás egy klubban. Nagyon régóta tervezik már a csajok, és ott kell lenned.-bíztatott.

-Szívesen megyek.-bólintottam beleegyezően.

-Van már ma estére programod?

-Jaj, mit szeretnél?-fordultam el zavaromban.

-Semmi komolyat. Csak végre megnézhetnénk már az első Amerika kapitány filmet.

-Tudod mit? Legyen! Ha ennyire szeretnéd, akkor belemegyek. Bármennyire is nehéz a közeledben lennem, zavarba hozol, egyszerűen nem bírok melletted létezni, legyen!-mondtam ki mindent ami eszembe jutott. Kis híján szerelmet vallottam neki.

-Na ezt az oldaladat már szeretem!-ölelt hirtelen magához.- Este 8 megfelel?

-Tökéletes lesz.-mosolyogtam. Hát akkor készüljünk a randira.

-Most ezt nem mondod komolyan?!-hitetlenkedett a telefonba Anna.

-De igen. Megyek hozzá filmezni, úgyhogy nem tudom mit vegyek fel. Ötlet?

-Valami kényelmes, de mégis szexi felsőt javasolnék. Amitől eláll a lélegzete, és azonnal belédszeret. Annál is jobban amennyire most szeret.

-Látszik hogy te rózsaszín felhőben élsz!-nevettem, miközben a felsőket nézegettem a tükörben, ahogy magamhoz mértem.

-Van ott az a kék pólód, aminek V-nyakú kivágása van, és fűző van benne. Szerintem az lenne a legjobb.

-Bingó!-kaptam ki a bőröndből az említett ruhadarabot.

-Végülis mindegy mit veszel fel, úgyse sokáig lesz rajtad. -kuncogott.

-Anna, még az első csókunk sem történt meg, nem fogok vele ma éjjel lefeküdni.

-Én azért szurkolok nektek! Reggel kérek valami kócos, ágyban fetrengős szelfit.

-Az agyamra mész.-ráztam meg a fejemet-Tanácsot kértem csak, nem hogy legyél majd a gyerekeim keresztanyja.

-Hát az már biztos hogy az leszek!

-Tehát hosszútávra terveztek Kevinnel.

-Valahogy úgy érzem ő az igazi.

-Ennek nagyon örülök.

Este 8-kor már Seb ajtajában állva vártam hogy ajtót nyisson.

-Nagyon reméltem hogy nem öltözöl ki.-mosolyogtam rá.

-Ahogy látom te sem csípted ki magad túlságosan.

-Nem tudtam hogy Lady Gaga is eljön ma este. Ha tudom hogy ő a sztárvendég, magassarkút húztam volna, és még sminkeltem is volna.

-Nem értem a nőket. Egy nap alatt kb 6ezer személyiségüket is megmutatják. Reggel mint egy morcos nyuszi, este pedig egy vicces angyal.

-Egy költő veszett el benned. Mit nézünk?-ültem le a kanapéra.

-Az első bosszúálló.

-Akkor ebben már szerepelsz! Szuper.-mosolyogtam rá.

-Oké, a színészkedést még gyakorold.-ült be mellém, egy tál popcornnal a kezében.

A film első pár perce még kicsit zavaros volt, de lassan felfogtam hogy mi történik. Majd megérkezett ő. Minden erőmmel próbáltam visszafogni azt a mosolyt, ami nagyon mutatkozni akart az arcomon. Nehezen, de sikerült. Te jó ég, hogy itt még milyen kis nyomi Steve. Magamban amúgy tök jól elszórakoztam, neki nem akartam mutatni. Na azért jó volt húzni az agyát.

-Könyörgöm Jas, hagyd már ezt abba.-nevetett fel a film felénél.

-Micsodát?

-Tudom hogy levett a lábadról, szerinted nem látom azokat a visszafojtott mosolyokat? Előlem nem tudod elrejteni.

-Én nem is mosolyogtam.-tagadtam le.

Oké, csak szerintem nagyon édes a 40'-es Bucky? Nekem legalábbis eddig ő a kedvencem. Valami rossz érzésem volt, amikor elindultak a vonatra elfogni a gonoszt. Ez be is igazolódott. Pár pillanattal később Bucky lezuhant a mélybe, én pedig akarva-akaratlanul hirtelen felültem a kanapén, és összezavarodottan néztem felváltva a képernyőt és Seb-et.

-Ez......Most ez. Összezavarodtam.

-Látod, meghaltam.-humorizált.

-De, valahogy még visszatérsz a többi filmben. Hogyan?

-Talán ha figyelnél továbbra is, megtudnád.

Türelmetlenül vártam a film végét, de Bucky jövőjére nem kaptam megoldást.

-Vége.-állt fel, amikor a stáblista is a végéhez ért.

-Várj!-szóltam rá.-Könyörgöm nézzük meg a következőt.

-Mi történt? Ennyire megtetszett?-láttam az arcán hogy őszintén örült neki.

-Mostmár kíváncsi vagyok, hogy hogyan térsz vissza.

Nem kellett neki kétszer mondani, azonnal kapcsolta is a Tél katonája filmet. Az elejére még emlékszem, de a film közben elaludhattam, mert nem tudom mi lett a vége.

Te jó ég! Most figyelem, hogy meglett az 1000 olvasó a könyvemen!
Hálásan köszönök minden támogatást, a kommenteket, csodásak vagytok!✨💖
Szeretlek titeket! Nagyooon!🥺💗
XOXO!🌷

Ꭺ ᏦᎪᎷᎬᎡᎪ ᏦᎬ́Ͳ ϴᏞᎠᎪᏞᎪ́ΝWhere stories live. Discover now