Ꭺ ᏦᎪᎷᎬᎡᎪ ᏦᎬ́Ͳ ϴᏞᎠᎪᏞᎪ́Ν

Ⴎ́Ꭻ ᏟՏᎪᏞᎪ́ᎠͲᎪᏀ

2021. 07. 06.

-De nem akarom itt elrontani a hangulatot, a lényeg, hogy jól vagyok és figyelek az egészségemre.-nyugtatott meg Áron, majd leült az egyik orgonához.-Gyere, játssz még kicsit.-intett felém.

-Tényleg nem értek én a hangszerekhez, csalódást meg nem akarok okozni.-hátráltam.-Lassan mennem kellene. Veszek repülőjegyet Los Angelesbe.

-Oh, el is felejtettem.-kapott a fejéhez.-Nem akarlak feltartani, menjünk.

-Nem tartasz fel, csak. Tudod...Minél hamarabb szeretnék ott lenni, és mindent letisztázni, mert kicsit bonyolódtak a dolgok mostanában.

-De ugye nem bántott? Mert ha igen, akkor veled megyek!-jött elő a védelmező oldala. Kis cuki.

-Nem bántott, és remélem a továbbiakban sem fog, de azért lenne mit tisztáznom vele. Meg azért, hiányzik is.-hajtottam le a fejem.

Ő automatikusan odajött, és megölelt engem. Pár pillanat elteltével tűnt fel igazán, hogy mennyire magához szorít. Lehet nem is vigasztaló ölelés akart lenni, hanem inkább fél attól, hogy elveszít?
Lassan felnéztem rá, ő pedig le, rám.
Közel voltunk egymáshoz és én elvesztem a szemében. De ez az idill nem tarthat örökké, sajnos.

-Jaj, bocsánat!-sétált be Lujza néni-Nem akartalak megzavarni titeket.-miközben mi gyorsan távolabb léptünk egymástól.

-Amúgy is indulni készültünk.-közölte Áron.

-Gyertek, vegyetek még egy kis süteményt.-invitált a konyha felé.

Leültünk még, ettünk egy-egy szeletet, Lujza mama csomagolt Áron családjának is, és indultunk.

-Jázminkám, gyere máskor is!! Szívesen látunk bármikor.-köszönt el két puszi kíséretében.

-Köszönöm a meghívást, öröm volt itt lenni.-mosolyogtam őszintén.

-Szia nagyi.-köszönt el Áron is tőle, majd beültünk az autóba és elindultunk.

-Azért a szombati koncertre még eljössz, ugye?-kérdezett rá Áron, mikor már megérkeztünk a házuk elé.

-Természetesen! Nem fogom kihagyni, mindenképp azután megyek majd. Köszönöm így is, hogy gondoltál rám, és meghívtál.

-Sajnos nem fogok tudni érted jönni, nekem már délután ott kell lennem a helyszínen, de amint odaérsz, írj rám és eléd megyek.

-Semmi gond, eltájékozódom magamban is.-nevettem.

-Vigyázz magadra addig is.-adott egy puszit mielőtt kiszállt-Örültem a piknikezésnek.

-Köszönöm neked ezt az élményt. Lehet folytatása?-kérdeztem rá félve.

-Meglátjuk.-biccentett.-Szia Jizi.

-Szia!

Vezetés közben annyira ki tud kapcsolni az agyam. Ez lehet nem túl biztató mondjuk, de annyira rutinosan vezetek már, hogy néha észre se veszem, hogy jutok el A-ból B-be. Folyamatosan agyalok ezen a szerelmi háromszögön. Nevezhetem annak? Legyen... Normális az, hogy 2 ember iránt is vannak érzéseim? Lehet hogy Áron iránt csak testi vágyak? De hát nem, mert Sebastiannel nagyon is jól működnek az ilyen dolgok. Akkor, mi ez Áronnal? Bár ne kellene már ezen agyalnom.

Hazaérkezve Anna hadarva telefonált, én pedig ledőltem a kanapéra és csak feküdtem ott.

-Jövőhéten megyek a varrónőhöz megbeszélni a ruhát!-ugrott mellém pár perc múlva.-Ugye jössz velem?

-Micsoda kérdés ez?! Hamarabb ott leszek mint te.
Csajos beszélgetésünket a telefon csörgése zavarta meg. Gergő hívott.

-Szia Gergő!

-Szia Jázmin! Gittánál beindult a szülés! Lehet eltart még 1-2 óráig, de gondoltam szólok, hogy ha tudtok, akkor gyertek be a kórházba.

-Te jó ég!! De nem csak jövőhéten kellett volna érkeznie?-lepődtem meg.

-Az orvosok lehet elszámolták.

-Rendben. Anyáék még nincsenek otthon, de Annával azonnal indulunk.

-Mi történt?-nézett rám Anna ijedten.

-Jön a kis keresztlányom.-mondtam boldogan.

-Meg az enyém is!!!

-Hurráá!-ugráltunk mind a ketten.

Gyorsan összekaptuk magunkat és szálltunk is be az autóba.
A kórházba most kicsit tovább tartott az út, mint máskor, mivel a délutáni csúcsforgalomban indultunk el.
Parkoló után kutatva is elment az idő, attól féltem már, hogy elkésünk.

A szülészetre beérve, Anna indult balra én pedig jobbra. A folyosón nem találtam Gergőt, úgyhogy mentem Anna után.

-Nagyon gyorsan ideértetek.-üdvözölt minket.

-Nem úgy volt, hogy apás szülés lesz?-kérdeztem rá.

-De, csak aztán Gitta mégsem szerette volna, hogy mindenféle szörnyűséget lássak, aztán ezt tiszteletben tartom, bár sajnálom kicsit.-mondta el őszintén.-Pedig szeretném támogatni.

-Akkor menj be hozzá.-mondta Anna.

-Nem olyan egyszerű ez.-ráztam meg a fejem.-Ő erős, független, majd megoldja magától. És ebből a makacsságából nem is nagyon enged.

-Emlékeztet valakire. -fordult felém.

-Haha.

-Lehet igazatok van. Mégis az én gyermekem. Látni szeretném őt, minden csúnyaság ellenére.

-Ez a beszéd!-csapta össze a tenyerét Anna.- Mi pedig leülünk a kis váróban.

Míg odasétáltunk, Annából előjöttek az anyai ösztönök.
-Alig várom, hogy én is anya legyek. Tiniként annyira féltem ettől az egész terhesség, szülés dologtól, de mára ez a félelmem már teljesen elmúlt és alig várom, hogy legyen Kevinből és belőlem is egy közös kis baba.

-Én viszont nem tudom akarok-e valaha anya lenni.-mondtam ki őszintén, mire meglepetten felém fordult.-Félek, hogy nem lennék elég jó anyukája, amit ő érdemelne. Túlságosan maximalista vagyok a munkában és nem férne már az ilyen életvitel mellé a gyerek.

-Tiszteletben tartom ahogy gondolod, de ez még változhat majd. És remélem hogy fog is. Megnéznék egy kis vagány csajt, akinek te vagy az anyukája.

¤
¤
¤

1 óra telt el és még mindig semmi. Már anyáék is ideértek, Kevin is, de alig bírtuk kívárni A percet.
Aztán egyszer csak megjelent Gergő. Kissé izzadtan, kimerülten, de hatalmas vigyorral az arcán.

-Megérkezett.

Izgatottan mentünk be Gittához, aki szintén teljesen ki volt dőlve, kócosan, csupa vizesen és lihegve feküdt az ágyon, karjában a kis tündérrel.
Anya ment oda először, akinek már potyogtak a könnyei.

-Az első unokád.-adta a kezébe Gitta.

-Szia kis drága.-fogta meg nagyon óvatosan.-Jaj, nem hiszem el.-nézett az ég felé, hogy a könnyeit kicsit visszatartsa.

-Bemutatom nektek Gréta Olíviát.

-De gyönyörű neve van.-tettem a szívemhez a kezemet.

-Honnan jött az Olívia?-kérdezte Kevin.

-Gergő nagymamáját hívták így.-válaszolta Gitta.

-Üdv a nagyvilágban Gréta Olívia.-simogatta meg Anya az arcát, majd ideadta nekem.
Olyan óvatosan fogtam meg, mintha valamilyen törékeny porcelánt adtak volna a kezembe. Olyan picike és ártatlan volt. Nem tudtam mit tenni, eleredtek a könnyeim.