Ꭺ ᏦᎪᎷᎬᎡᎪ ᏦᎬ́Ͳ ϴᏞᎠᎪᏞᎪ́Ν

ᏀᎪᏞᎬᎡᏆᎬ

2021. 07. 05.

17:30 körül megérkezett Áron, a család elég gyanúsan nézett rám, hogy ilyen boldogan indulok erre a találkozóra.
Azok után ami reggel történt, szerettem volna ha terelődik a figyelmem, örültem hogy van akire számíthatok.

Egy fehér inghez egy fekete blézert és hozzá illő nadrágot vettem fel, fekete magassarkúval. Galériába menni, azért mégis olyan elegáns dolog. Ide elegánsan kell öltözni. Még egy hosszú fülbevalót is tettem kiegészítőnek.
Jól esett így kiöltözni.

Ő fekete garbót, fekete nadrágot viselt, arany övvel. Hát... Mindegy, ilyenre nekem nem kellene gondolnom.
De azért jól megnéztem, és nem is hagyta szó nélkül.

-Azért elég feltűnően stíröltél engem, azt ugye tudod?-mosolygott zavartan.
Próbáltam valami frappáns választ adni neki, de nem tudtam tagadni, hogy tényleg feltűnően megnéztem. Ezért csak biccentettem egyet, majd beszálltam az autóba.
Schubert Szerenádja szólt az autóban, ami meg kell mondanom, nagyon hangulatos volt.

-Ez lesz a nyitódarab a koncerten szombaton, muszáj hallgatnom, hogy memorizáljam a zongorát a háttérben.
Apropó koncert, előre tudnád venni a táskámat?-intett a fejével a hátsó ülésre.
Először kérdőn néztem rá, hogy tessék? TÁSKA? Egy férfinél táska? De aztán rájöttem, hogy ez túl elegáns szett neki is, hogy zsebbe pakoljon mindent, innivaló, pénztárca meg azért szükséges lehet.
Hátranyúltam a táskáért, majd már oda akartam neki adni, de visszatolta felém.
-Első zsebet cipzározd már ki.

-Ugye ez nem valami ócska poén, hogy előugrik valami innen?-álltam meg egy pillanatra. Kinéztem volna belőle, hogy megviccel valami hasonlóval.

-Nyugi, már kinőttem ebből a korból.

Óvatosan kihúztam a cipzárat, majd a pénztárcája mögött észrevettem egy jegyet a szombati koncertjükre.

-Az a tiéd.

-Áron én ezt nem fogadhatom el. Csak úgy, jaj én nem.

-Vegyük úgy, hogy az elmúlt évek szülinapi és karácsonyi ajándéka egyben. Bár igazán csekély összegű, még egy alkalomra se adnék ennyiért ajándékot neked, de ezt szeretném ha elfogadnád. Nagyon kiemelt helyre szól.

-Igazán köszönöm. Majd meghálálom valahogy.

-A-a. Ha ott leszel már épp elég lesz nekem. Örülök, hogy újra felvettük a kapcsolatot egymással.

Hamar odaértünk a galériához, ahol egyre jobban fogytak a helyek, így még éppen le tudtunk parkolni.

A bejárat felé sétálva, felpillantottam az égre. A felhők szépen fodrozódtak egymás mellett és rájöttem, hogy olyan régen feküdtem már ki legutóbb csak úgy a természetbe, hogy különböző alakzatokat formáljak képzeletben. Egyedül pedig amúgy se lenne hozzá kedvem. Ez a gyerekkoromra emlékeztet.

-Nézhetünk együtt felhőket ha szeretnél.-ajánlotta fel egyből Áron, pedig egy szót se szóltam erről.

-Ennyi programot már nehéz fejben tartani.

-Ha túl sok vagyok, akkor mondd, és visszaveszek. Nem akarok az agyadra menni.

-Te soha nem mész az agyamra.-nyugtattam meg.

A tágas tér bejáratánál két fiatal hölgy állt, egy-egy tálca pezsgővel a kezükben.
Áron kért egy alkoholmenteset, de szolidaritásból én is inkább azt választottam.
Elég sokan összegyűltek már, így 6 órakor el is kezdődhetett a megnyitó.

Léna elmondta, hogy mi inspirálta őt a festmények elkészülésében, mennyi időt töltött az alkotással, és mekkora álma vált most ezzel valóra.
Álom...mámoros álmok. Oh, jaj. Azok az álmaim Áronnal. Érdekes hogy ilyen című kiállításra jöttünk most együtt.