Ꭺ ᏦᎪᎷᎬᎡᎪ ᏦᎬ́Ͳ ϴᏞᎠᎪᏞᎪ́Ν

ᎫႮՏͲ ͲᎻᎬ ͲᏔϴ ϴҒ ႮՏ

2021. 07. 06.

~Jázmin szemszöge~

A mai, utólag elnevezett, piknik előtt, még Annának segédkeztem a meghívók megszerkesztésében. Sebastian a tegnapi óta nem jelentkezett, így vegyes érzésekkel gondoltam magunkra.
Hiányzik...

Most felajánlottam én Áronnak, hogy menjünk az én autómmal, ne mindig ő hurcoljon engem össze-vissza. Ilyeneket felajánlanak egymásnak a barátok, nem?

Egy fehér rövid nadrágot és kék-fehér mintás atlétát vettem fel. Bőven 30°C felett volt a hőmérséklet, de ruhában mégsem szerettem volna a fűben fetrengeni, ez azért biztonságosabb. Plusz, a menstruációm is késik már pár napja, ami kezd zavarni, lehet nem jó ötlet a fehér nadrág, de ilyenkor már azért fel vagyok készülve, ha mégis betoppanna, hiszen terhes nem lehetek. Remélem...

A házuk előtt megállva, azt tapasztaltam, hogy az évek alatt közel semmit nem változott. Gondolhatnám, hogy ha saját keresete van, miért nem él külön a szüleitől, de ő mindig is szeretett a családja körében lenni. A rezsibe is beszáll, de mégsem annyit kell feleslegesen kifizetni mint egy albérletért. Meg azért ott a szomszédok sem örülnének a zenélésének. Itt pedig el tud vonulni a kis stúdiójába, szabadabb életet él.

Natúr színű térdnadrágban és lenvászon ingben sétált ki a kapun. Kezében a gitárjával és egy piknik kosárral. Igazából, nem tudtam mire csodálkozzak rá először.

-Fel kell fognom, hogy most mi történik.-ráztam meg játékosan a fejemet. Ő csak rám mosolygott, majd miután bepakolt a hátsó ülésre, helyet foglalt mellettem.

-Pedig semmi olyat nem tettem, amiről nem lett volna előzetes infód.

-Gitárról nem volt szó, sem ilyen komoly piknik kosárról. Az outfit pedig. Hagyjuk, nem is mondok semmit.-legyintettem nevetve, majd a kormányhoz nyúltam, hogy induljunk. Az autóban a rádió szólt, nem túl sokat beszélgettünk, ő végig telefonált, rendezte a szombati koncertet.

Nem tartott hosszú ideig míg elértünk a piknikező helyre. A város határát épphogy elhagyjuk, de már kanyarodunk is egy kis utcára, ahol gyönyörű virágmezőt találunk, kevés fával, de épp elég árnyékot adva.
A pokróc az én feladatom volt, meg hoztam még pár péksütit, gyümölcsöt, de egyáltalán nem vettem annyira komolyan, mint ő.
Letelepedtünk egy körtefa alá, majd kipakolta a finomságokat. Mini szendvicsek, csokis süti, egy kevés gyümölcs és bor.

-De csak ha szeretnéd, nem erőltetem rád.-nézett rám, miután a bort is letette.

-Már most is tölthetsz.-kicsit meglepetten nézett rám, de töltött magának és nekem is egy keveset.

Kicsit kellemetlen volt számomra a helyzet. Egyikünk sem hozta fel a tegnap este történteket és én se szerettem volna még cikibbé tenni a helyzetet azzal hogy bármit kérdezek róla. Így pár falat elfogyasztása után én le is feküdtem és elkezdtem a felhőket fürkészni.
Főleg nagy, összefüggő felhők voltak az égen, így nehezen tudtam egy-egy alakzatot meglátni. Szerettem gyerekkoromtól kezdve a felhőket nézni. Egyrészt egy álomvilágot láttam magam előtt a felhőkön túl, másrészt mikor már jobban tudatomnál voltam, megmozgatta kicsit az agyműködésemet.

-Nézd, az ott olyan mint egy hangjegy!-mutattam fel, majd reméltem, hogy észreveszi, melyikre is mutatok.

-Inkább egy sátor.-rázta meg a fejét.

-Dehogy, az a kis zászló! Vagy ott mellette, egy nyuszi!

-Jó, elfogadom legyen nyuszi. Bár én inkább medvét mondanék.-nevetett.

-Miért hoztad a gitárt?-kérdeztem rá kis idő elteltével.

-Öhm...Szerettem volna játszani. De, nem tudom. Szeretnéd?

-Nagyon szívesen meghallgatlak.-ültem fel, majd elkezdtem a málnát eszegetni.-Énekelni is fogsz?

-Azt annyira nem szeretek magamban, de ha csatlakozol, akkor lehetséges.

A Grover Washington féle Just the two of us című dalt kezdte el játszani. Könnyedén szólaltatta meg a hangszert, ami az egész rétet bezengte. Hangulatos lett a környezet, mindig is tetszett, ahogy gitározott, jó volt őt újra hallani. Majd rám nézett és intette, hogy mikor kezdjem el énekelni. Jól ismertem a dalt, egyszer még táncoltam is erre, úgyhogy könnyedén becsatlakoztam hozzá. Leginkább a húrokra koncentrált, hogy ne rontsa el, bár tudom én, hogy még álmában is eljátszaná ezt a dalt, csak nem tudott a szemembe nézni. Ahogy én se az övébe.
A zene hasonló a tánchoz. Különleges érzéseket szabadít fel az emberben, csak olyannal éled meg, akit igazán közel tudsz engedni magadhoz. És ezt akaratuk eltolni magunktól, ezt az érzést. Nem volt szabad még közelebb kerülnünk egymáshoz.

-We can make it if we try...-egyedül ennél a sornál nézett rám. Nem véletlenül.

Miután a dalt befejezte játékosan megtapsoltam, majd visszatette a gitárt a tokjába.

-Kezdem rosszul érezni magam, hogy itt vagyok lassan 27 évesen és semmit nem tudok még felmutatni.-dőlt hátra, hogy továbbra is nézze a felhőket.

-Most csak viccelsz ugye? Mi az, hogy nem tudsz mit felmutatni? Annyi sikert értél már el, amennyit valaki egész élete során nem. Mivel vagy elégedetlen?

-Szép és jó az a sok siker, de nincs kivel megosztanom.

Ilyenkor történik az, hogy nem tudom mit mondhatnék. Sajnálom? Vagy, megértem? Legszívesebben csak megölelném, hogy érezze nem így van, de a tegnapi után, nem tudom mi fér bele és mi nem. Én még mindig térdeimet felhúzva ültem mellette, míg ő már becsukta a szemét és élvezte a szellőt.
Göndör barna hajába lágyan belekapott a szél, felém hozta férfias illatát. Ez az illat Seb-re emlékeztet. Bár beszélhetnék vele. De nem telefonon, hanem szemtől szemben. Látni akarom.

-Eszembe jutott valami!-szólaltam meg hirtelen. Szegényt kibillentettem az idillből, hirtelen kapta fel a fejét rám.-Mi lenne, ha elutaznék Amerikába?! Meglepném Sebastiant!?-szerintem akkora csalódottságot még nem láttam az arcán, mint akkor, amikor ezt a mondatot kimondtam. Amennyire csak tudta, próbálta titkolni, hogy legkevésbé erre számított, de igaz barátként, egyből támogatni kezdett.

- Biztos örülne neki! Lehet ő is vár rád. Szuper ötlet Jázmin.-erőltette a mosolyt az arcára, hogy természetesnek tűnjön. De ismerem már annyira, hogy tudjam, melyik gesztusa mögött, mi is van igazán.
Lehet ez az utazás még kettőnknek fog kedvezni.