Ꭺ ᏦᎪᎷᎬᎡᎪ ᏦᎬ́Ͳ ϴᏞᎠᎪᏞᎪ́Ν

ᎪΝᎽᎪ-ᏞᎪ́ΝᎽᎪ

2021. 07. 01.

A frissítő italok gyorsan fogytak, a témák viszont annál jobban jöttek elő. Nosztalgiázás, jövőbeli tervek. Szerintem mindent érintettünk.

-Mesélj, hogy jöttél össze Sebastiannel?

-Külföldre kellett utaznom a munka miatt...-kezdtem bele a már sokszor elmesélt történetbe, Áron figyelmesen hallgatta végig amiket mondtam.

-De ugye jól bánik veled?-kérdezte meg a végén.

-Igen. Nagyon harmonikus a kapcsolatunk, boldog vagyok vele.-mosolyogtam. És reméltem, hogy ez a jelenlegi zavarodott állapot tényleg hamar elmúlik, és szívből mondhatom ezt, amit mondtam.-A bálon említetted, hogy szingli vagy, de azért valaki kiszemelt csak van.-érdeklődtem én is.

-Volt az énekkarban egy lány, akivel majdnem 2 évig voltunk együtt.
Nagyon szerettük egymást, tényleg minden passzolt volna, csak sose vágytunk ugyanarra. Mikor én már pihenni akartam, ő mindig szeretett volna valamit csinálni. És mondhatnánk, hogy mindent meg lehet oldani, de ez amikor több hónapon keresztül húzódott, állandó vitákkal, belefáradtunk már mind a ketten és így jobbnak láttuk a folytatást. Azt nem mondom, hogy olyan könnyű sokszor találkozni vele, mert én jobban tudtam alkalmazkodni hozzá. Én nehezen engedtem el ezt a kapcsolatot. Nem hibáztatom őt se, de soha nem mondta volna azt, hogy rendben szivem, pihenj a hétvégén, itthon leszek, nézünk egy filmet. Ha nekem nem volt erőm már menni, akkor ment mással.
Mindegy, nem is akarok erről inkább beszélni.-hallgatott el hirtelen. Megértettem hogy nem akar erről beszélni.

-Sajnálom.-pár pillanat csend után megszólaltam-Emlékszel a legeslegelső találkozásunkra?

-Arra ahogy konkrétan belémfutottál az ajtóban? Szerintem még most is megvan a nyoma.-nevetett.

Tisztán él a fejemben a jelenet.
Első nap lehetett 6. osztályban, egyik teremből mentünk a másikba. Összecuccoltam, majd már az ajtóba jutott eszembe, hogy még beszélni akartam a tanárral. Aztán ez a beszélgetés annyira elhúzódott, hogy szaladnom kellett, mert a következő órára becsengettek. Azt viszont nem vettem észre, hogy épp lépnek befelé a terembe, így nem mondom, hogy teljes erőből, de azért nekimentem Áronnak. Nem volt olyan filmes hogy bármit is elejtettem volna, és lassított felvétel, reflektorfény, inkább ciki volt az eset.
Kedvesen rám mosolygott, be is mutatkozott. Ő akkor érkezett a suliba. Teljesen új volt neki minden. Felajánlottam, hogy ha bármikor szüksége van segítségre, itt leszek, szóljon és így összenőttünk. Nekem amúgy se volt sok szoros baráti kapcsolatom, őt nehezen fogadták be, mert új volt. Ott voltunk egymásnak.
Aztán együtt mentünk gimibe, és bár ott keveset láttuk egymást, szabadidőnket sokat töltöttük együtt.
Visszagondolva, nem csodálkozom hogy a család mindig azt hitte együtt vagyunk.

-Most felidézted magadban, hogy mi hogyan történt és miért ülünk itt.-jelentette ki, mintha nézte volna ami az agyamban lejátszódik.
Mosolyogva bólintottam neki válaszul.

-Miért is ülünk itt?-kérdeztem rá.

-Rég találkoztunk és sok mesélnivalónk volt.-válaszolta egyszerűen. Tudtam, hogy nem fog mást mondani, ezért nem is erőltettem. Nem is tudom mit vártam volna. Valamit még biztosan, de hogy mit, azt nem tudom.
Jázmin, szedd össze magad.

4 óra után hazavitt, én pedig nagy vigyorral az arcomon léptem be a házba. Bármennyire is próbáltam leplezni, nehezen ment. Ami anyának fel is tűnt.

-Drágám, beszélgetünk kicsit?-azért egy pillanatra ideges lettem, hogy mit akar vajon beszélni, de persze azonnal beleegyeztem. A kinti filagória a tökéletes hely az ilyen beszélgetésekhez. Vittem magammal egy kis dinnyét, így kezdtünk bele a beszélgetésbe.
-Sebastian megérkezett már?

-Nem írt még egyelőre semmit.-hajtottam le szomorúan a fejemet.

-És Áron, hogy van?

-Jól.-próbáltam kerülni a szemkontaktust.

-Jázmin. Ismerlek, mert a lányom vagy. Sőt, apád is meglepődött pár dolgodon. Legyél velem őszinte. Szerelmes vagy Áronba?

-Nem tudom.-szerintem meglepődött azon, hogy ezt mondtam. Azt hitte simán annyit mondok hogy nem, és kész vége is a beszélgetésnek.

-Akkor ez egy hosszabb beszélgetés lesz. Mi az ami nem tisztázott a fejedben? Hol van a hiba?

-Régóta érzem azt, hogy Sebastiannel jó volt egy darabig, de ez a távolság, ez a nagyon nagy távolság, félek hogy rossz hatással lesz ránk. Ő is ott van, én is itt vagyok. Csak várunk egymásra.
Nem azt mondom, hogy nem szeretem, csak most valamiért, össze vagyok zavarodva.-mondtam el először őszintén valakinek.-Anna már rátapintott a dologra, de nem gondoltam hogy ennyire látványos.

-De akkor meg ha szereted, miért félsz, hogy nem bírjátok ki? Az igaz szerelem mindent kibír. Melyikőtök részéről nem érzed, hogy igaz szerelem lenne?

-Mindketten igazán szerelmesek vagyunk, efelől nincs kétségem. Csak rengeteg mindentől félek. Hosszú távon ez így nem fog működni. Ő nem költözhet ide, nem lenne munkája. Nekem kellene menni Amerikába, de ő akkor se lenne mindig ott nekem. És így megint az van, hogy magamban vagyok, hiába ott lennék vele. Sem veletek, sem vele. Utálok magányos lenni.
Nem akarom a nagy távolságot, nem akarok állandóan utazgatni, nem akarok attól félni, hogy mikor csavarhatják el a fejét.

-Nem csak a kifogásokat keresed?-úgy éreztem ez talált. Legtöbb nehézséget már meg lehet ma oldani. Nem tudom mitől félek.-Áron felbukkanása zavart össze?

-Határozottan.

-Tudom. Általánosban is, de már gimiben főleg beléd volt zúgva és én hiába mondtam neked, azt mondtad csak hülyéskedek. Pedig láttam. Más fiúk miért nem forogtak ennyire körülötted? Először is azért, mert látták, hogy össze vagytok nőve, másrészt, mert a fiúk általában nem foglalkoznak azzal, aki nem érdekli őket.
És azt is megértem, hogy most a felbukkanása mindent megváltoztatott. Itt van ő, akinek tetszettél, aki neked tetszett, barátok voltatok, vagytok, hasonlítotok egymásra, minden lehetőség meg van arra, hogy együtt legyetek. Itt vagy te, itt van ő.
Ideális lenne. De neked ott van Sebastian. Akit nagyon szeretsz. Néha enyhül a szerelem, ettől nem kell megijedni. Ha ugyanannyit tesztek a kapcsolatba, fel lehet éleszteni a parázsló tüzet.
Ne félj drágám. Minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Most pedig hívd fel a szerelmedet, hátha fel tudja venni. Már csak ha hallod a hangját is jobb lesz, hidd el.-állt fel a végén és magához ölelt. Túl sokat mondott, ezekre nem tudtam hirtelen mit reagálni.

Kezembe vettem a telefont, hogy hívjam Seb-et.
Nagyon nagyon hosszan csörgött, végül felvette.

-Halo.-szólt bele álmos hangon.

-Szia szivem! Már megérkeztél ugye?

-Persze, már itthon pihenek egy ideje.

-De beszéltük, hogy felhívsz ha hazaértél.

-Teljesen kiment a fejemből. Fáradt voltam nagyon, csak aludni akartam.
Ne haragudj. Délután már megbeszélés lesz, én pedig szeretnék pihenni addig. Beszélünk majd. Csókollak.

-Rendben, szia.-köszöntem el tőle. Kicsit azért bántott, hogy így lerázott. Reméltem hogy majd ha beszélünk az visszaránt a földre, de sajnos nem így alakult.