Ꭺ ᏦᎪᎷᎬᎡᎪ ᏦᎬ́Ͳ ϴᏞᎠᎪᏞᎪ́Ν

ᏀᎽϴ̈ᎷᏴᎬ́ᎡᎬՏ ΝᎪᎡᎪΝᏟՏ

2021. 07. 01.

Olyan rég élveztem már a semmit tevést. Az elmúlt hónapokban, mindig ott lebegett a szemem előtt a munka, és most végre van egy teljes hónap, amíg nem kell semmin agyalnom.
Az esküvő szervezés más dolog, azt nagyon élvezem! Minden apró részletet megtervezni, néha nehéz, de főleg izgalmas. Mostmár kevesebb mint fél év és összeházasodnak. Hihetetlen. Mikor egy éve még sehol nem volt alakulóban ez a kapcsolat. Vagyis, ki tudja, lehet rég kiszemelték már egymást, csak én nem vettem észre.

Ebéd után, a bőröndöm előtt álldogáltam, nyilván nem hoztam haza a kedvenc ruhadarabjaimat Pestről.
Próbáltam összeállítani valamilyen normális szettet, de sehogy sem akart alakulni.

-Miért készülődsz ennyire erre a találkozóra?-szólalt meg hirtelen Anna az ajtóban, én pedig megugrottam.

-Te meg mióta álldogálsz itt?-takartam el előle a fejemet.

-Egy 3 perce már biztos. Mit nem találsz, mit segítsek?

-Olyan idétlen összeállításokat csinálok, hogy fogom a fejemet komolyan.

-Miért izgulsz ennyire emiatt a találkozó miatt? Túlstresszeled. Ő csak egy barát. Ugye? Ő csak egy barát?-nézett rám sunyin vigyorogva, én pedig inkább elfordultam az ablakhoz.

-Ezt szeretném én is megtudni. Mindig is gyűlöltem ha a párom elment ellenkező nemű barátaival találkozni kettesben. És most én is ezt teszem. Rossz embernek érzem magam.-álltam meg egy pillanatra.-Ott van a másik véglet, hogy a bál óta a fejemben minden összekavarodott...

-Nem inkább a szívedben?-szólt közbe.
Nem tudtam mit mondani, csak hallgattam. Túl jól ismer már.
De én tudom, hogy ez nem szerelem. Szerelmet Sebastian iránt érzek. Áron...
Hm, Áron. Nem tudom mit érzek. Ezért akarok ma vele találkozni. Hátha letisztázódna minden.

-Nem tudom Anna. Nem akarok hazudni, de tényleg nem tudom mi történik a fejemben, a szívemben. Zavaros az egész.

-Gyere, adok neked valami dögös szettet.-csapta össze a kezeit és elindult kifelé.

-De nekem nem dögös szett kell. Nagyon úgy tűnsz, mint aki támogatná ezt a kapcsolatot, és elfelejtette volna, hogy párkapcsolatban vagyok.

-Lehetek őszinte?-fordult vissza az ajtóból. Én csak bólintottam neki, mire bezárta maga mögött az ajtót, úgy kezdett el beszélni.-Nekem sokszor te tűnsz olyannak, mint aki elfelejtett dolgokat.
Nekem sokszor eszembe jut az, amikor megérkeztél Amerikába és mennyire ki voltál akadva Seb-re, hogy milyen egy arrogáns seggfej. Azóta nyilván szerelmesek lettetek és ezek a tulajdonságai neked már nem tűnnek fel. Csak attól félek, hogy ha elszáll a rózsaszín köd, ugyanúgy előjön majd ez az oldala, de akkor már túl késő lesz, hogy esetleg elengedd. Nem azt mondom, hogy most el kell engedned, félre ne érts. Csak azért ő mégis egy világhírű sztár, aki a világ másik végén él.
Egyszer eljön az a pillanat, hogy el kell döntened, hova akarsz tartozni. És itt nem a kihívásoktól akarlak megóvni, mert ma már mindent meg lehet oldani. Csak következetes vagyok, mert félek, hogy valamikor, valahol, téged megtör ez a kapcsolat. A sok botrány, a sok paparazzo, túl sok hatás ér téged, titeket, és tudom, hogy erős vagy, de egy szint után mindenki besokall.

Nagyon megérintettek a szavai. Sok mély beszélgetésünk volt már, ez mégis valamiért más volt. Lelkemig hatolt amit mondott és sajnos, vagy nem sajnos, sok dologgal egyet tudtam érteni. Ez egy döntés, amit én decemberben meghoztam, rajtam áll, hogy hogyan folytatódik tovább, Seb mennyire lesz partner a fontos dolgainkban.

-Anna, ez most...hű. Elgondolkodtatott.
Nem nagyon tudom, hogy mit kellene mondani, úgyhogy köszönöm.-magamhoz öleltem.-Csak, egyelőre nem tudom hogyan tovább.

-Amit te mondasz mindig.-majd összetette a kezeit.-Imádkozz.-mosolygott.

Végül csak kaptam tőle egy virágos corset szabású felsőt, amit egy fehér saját nadrágomhoz fel tudtam venni.

2 órakor dudáltak, még gyorsan rápillantottam a telefonomra, hogy Seb nem írt-e, de még sajnos nem írta hogy megérkezett volna. Pedig már biztos ott van, csak nincs ideje.

Áron az autó mellett állt, készült nyitni nekem az ajtót, de előtte még gyorsan megölelt.

-Csini vagy.-dícsérte meg a szettemet.

-Te is csini vagy.-nevettem vissza rá. Mindig is szokásunk volt, hogy úgy beszélünk egymással, mintha barátnők lennénk.
Rajta egy kék térdnadrág volt, valamint egy lenge, színes, vékony-vastag mintás csíkos ing. Szokásos nyaklánccal, órával, na meg a szemüvegével.

Az úton nem sokat beszélgettünk, én nagyon ideges voltam, de nagyrészt már azért, mert idegesített hogy ideges vagyok. Ugye milyen jó?
A helyi Jazz Radio szólt az autóban, ami igazán rendezett volt. Mondjuk, nyilván a férfiak több időt fordítanak az autóra, mint akár saját magukra. Tetszett a tisztaság.

A teaház 2 óra után nem volt túl üres, ha nem lett volna foglalt asztalunk, szerintem nem találtunk volna helyet.
Megkaptuk az itallapokat, majd az emeleti részen helyet foglaltunk. Igazi vintage hely volt, ezért szerettem mindig ide járni. Halvány színű falak, virágok mindenhol, jó illatok, nagyon hangulatos hely volt, és semmit nem változott az elmúlt 8 évben.

-Gondolom a szokásos italt fogod kérni, szerintem nem is kell az itallap neked.-mosolygott miközben ő elkezdte átlapozni a sajátját.

-Az ízlésem nem változott, de nyitott vagyok az újdonságokra. De mostmár kíváncsi vagyok. Emlékszel, hogy én mindig mit kértem?

-Hogyne emlékeznék. Levendulás limonádét. Én pedig soha nem tudtam megérteni, hogy mit szeretsz annyira benne. Nincs is jó íze.-fintorgott.

-Belátom, hogy a te gyömbéres narancs teád, az éppen aktuális pitével jobb páros voltak, de szerintem épp az a kicsit fanyar íz, ahogy itt készítik, az adta meg a különlegességét.

-Tudtak választani a fiatalok, hogy mit szeretnének fogyasztani?-lépett mellénk Piroska néni, a tulajdonos.-Szerintem nem volt nehéz választás. Gyömbéres narancs és levendula ugye?

-Ha már mindenki ennyire emlékszik a nagy kedvencekre, igen, ezeket kérjük.-bólintottam a rendelésre.

-Máris hozzuk.

-Csak azt ne mondja Piroska néni, hogy ezt már előre elkészítették.-lepődött meg Áron.
Piroska megingatta a fejét, olyan ,,ő nem tudja,, stílusban, én pedig csak kacagtam.

-Mesélj magadról. Mi történt veled az elmúlt, 8 évben, hogy nem találkoztunk?-fordultam vissza Áron felé.

-Huha. Öhm. Érettségi után elvégeztem a zenetanári képzést, amit, igazából 3 éve fejeztem be. De még nem kezdtem el iskolában tanítani. Valahogy nem érzem azt, hogy át tudnám adni ezt a tudást.
Ott van a zenekar és énekkar, ahova mindig járok zongorakíséretezni. Így velük sokat utaztam az elmúlt években. Voltunk Görögországban, Törökországban, aztán még Helsinkibe is utaztunk egy hétre. Ezek olyan élmények, hogy nagyon örülök, hogy megtapasztalhattam. Sokat koncertezünk itt helyben is, jövőhéten lesz az évadzárónk, ha van kedved, gyere el!
Aztán, mi történt még. Hmm.

-Karolina?-kérdeztem közbe. Ami érdekelt, azt főleg már elmondta, de a nővére érdekelt még nagyon, mi történt vele az évek alatt.

-Ő jelenleg, Németországban turnézik, majd csak augusztusban jön haza. Nagyon összejött neki minden. De ami miatt a legboldogabb, hogy élvezi amit csinál. Mindig is erre vágyott, hogy telt arénában, koncerttermekben adjon előadást, és ez sikerült neki. Mi pedig büszkék vagyunk rá.

Megérkeztek az italaink, úgyhogy azok kíséretében folytattuk a beszélgetést.