Időzóna

1.rész

A kora reggeli napfény mely a redőnyön keresztül íriszeimbe hatolt felkeltett minden városlakót. Felhúzva azt, mely besötétíti a helyiséget, kipillantottam az útra, melyen autók ezrei dudáltak egymásra. A nyüzsgés azt jelentette, hogy az élet újra beindult Budán. Az idősek az úton bicegtek, bizonyára friss pletyka keringett a levegőben, így rögvest a fülükbe jutott, és minden második emberrel meg kell, hogy osszanak. Ez amolyan idős szokás. A gyerekek nyűgösen vágnak neki az újabb napnak, hisz mégis ki akar óvodába vagy épp iskolába menni kora reggel, mikor az előbb említett programnál van jobb is? A felnőttek, kiknek nincsenek gyermekeik(vagy épp már elég nagyok ahhoz, hogy egyedül is tudjanak közlekedni) munkába igyekeznek. Én, mint végzős diák,(ki tanulmányi átlaga miatt elég ha vizsgaidőszakkor jelen van, s nem kell bemennie az iskolába), teljesen szabad napban részesülhetek. Gondolatmenetem közepette a kapucsengő megszólalására lettem figyelmes, mely nem akart abbamaradni, így kénytelen voltam az éppen a széken heverő göncöt felkapni magamra. Levágtattam a lépcsőn, majd mint egy bölénycsorda veszett tagja nyitottam ajtót a csengetőnek.

-Szia Lizzie-köszöntött kedvesen Dave rózsát tartva kezében, melyet nyomban az enyémbe nyomott.

-Szia, mi ez a fogadtatás?-pirultam el, de mielőtt válaszolni tudott volna csókkal illettem őt. Miután ajkunk gyöngén eltávolodott egymástól, újból szóra nyitotta azt.

-Boldog születésnapot kincsem.-karolt át félvállal, hisz másik kezében egy kisebb dobozt tartott.

-Köszönöm-pirultam el újra,de mire végre realizáltam, hogy ma szülinapom van már a dobozt is a kezemben tartottam.

-Tudod, mivel ez a 18. születésnapod-vakargatta tarkóját-arra gondoltam elmehetnénk kettesben vacsorázni.-vetette fel az ötletet, melyet örömmel fogadtam, de válaszként a megilletődöttségtől csak egy halk "igen"-t motyogtam el.

-Akkor délután 4-kor az Arany Kaviár étterem előtt?-újból vakargatni kezdte tarkóját, mire én csak hevesen bólogattam.

Búcsúzóul puszit nyomtunk egymás szájára, majd bezárva az ajtót realizáltam milyen szerencsés vagyok, hogy Dave lehet a barátom, kit még az életemnél is jobban szeretek. Kicsi korunk óta össze vagyunk zárva, hisz szüleink egy munkahelyen dolgoznak. Mi pedig idővel legjobb barátok lettünk, de körülbelül fél éve döntöttünk úgy, hogy lehetne ebből több is. Attól a naptól kezdve, nálam nem létezik fiú-lány barátság.