Időzóna

28.rész

Dave,te meg mi a francot csinálsz itt? Hogy kerülsz ide? Hiányoztál.-zártam rövidre a beszélgetést,majd megcsókoltam.
-Hm. Hiányoztam.-forgatta meg gyönyörű szemeit,mire szemöldökömet felhúzva jeleztem,hogy nem értem cselekedetét.
-Lizzie,hogy tudtál ide jönni? Mégis mi ez a hely?-kérdezte, nem fordítva nagyobb figyelmet az előző cselekvésemnek.
-Dave, hidd el, hogy fogalmam sincs,hogy mégis hogy kerültem ide. Csak annyit tudok,hogy örülök,hogy megtaláltál. Úgyhogy magyarázd el nekem,hogy TE mit keresel itt-miután egy kisebb monológgal letámadtam,nehezen tudott megszólalni. De leginkább azért, mert a gondolataim megint máshol jártak. Úgy döntöttem Shawnról egyenlőre nem szólok semmit,ugyanis tudom milyen féltékeny a barátom,ha más fiúk kerülnek szóba.
-Föld hívja Lizziet. Hahó-ütögette meg vállamat mire észbekaptam.
-Ott tartottam,hogy..
-Kezdd előlről kérlek.-könyörögtem,majd a fiú nevetve homlokára csapott, s elkezdte a mesélést.
-Utoljára akkor beszéltünk,mikor elköltöztem,ez pontosan 1 hónapja történt.  Elkezdtem aggódni,hogy miért nem hívsz,mi történt veled,így átmentem hozzátok. Viszont a szüleid akkor már nem voltak ott. A rokonokhoz mentek a kisállatoddal együtt. Többször is jelentették az eltűnésedet,viszont mindegyik sikertelen volt. Összetörtek teljesen,amit megtudok érteni,hisz én is épp ebben az állapotban voltam. Felmentem a szobádba,hátha találok okot az eltűnésedre,viszont semmi nem bizonyult gyanúsnak. Se egy levél,egy cetli vagy bármi ami okot adott volna erre. Leültem az ágyadra, viszont idegesített a sok könyv ami a földön hevert, úgyhogy megdobtam vele a szekrényedet. Annyira fura volt,mert valami gomb kijött onnan és villogott,mint egy mentőautó szirénája. Ne kérdezd miért,de megnyomtam. Ekkor egy hatalmas fényt láttam,szinte vakító volt,majd idekerültem. A rendőrséggel szemben lévő padhoz,nézd az ott-mutatta,bár már elhagytuk,hisz sietős tempóba kellett váltanunk,nehogy elkapjanak minket a rendőrök.
-Az emberek azt suttogták,hogy erre járt valami gyilkos akit bevittek a rendőrségre,így jómagam az ablakhoz sétáltam. Szeretek nyomozni tudod jól. Erre megpillantottalak téged,és a szívem egy pillanat alatt megnyugodott.-darálta el egy szusszal az egészet a fiú,én pedig tág szemekkel,s tátott szájjal figyeltem a mondandójára.
-De mégis hogy jutunk haza?-a hihetetlen pillanat hevében csak ennyit tudtam kibökni.
-Megtaláljuk a kaput,ne aggódj-újra átölelt,szívem pedig kihagyott egy ütemet. A melegség amit ő adott,senki nem tudta elvenni tőlem,vagyis azt hittem.
-Lizzie?!-ordított egy ismerős hang a hátunk mögül.