Időzóna

44.rész

-Most utána mész?-vont kérdőre, ám ahelyett, hogy valóban megtettem volna, mellé feküdtem, fejemet pedig mellkasára hajtottam.
-Nem megyek sehova. Túl jól ismerem. Ilyenkor makacs, általában, hidd el.-magyaráztam, Shawn pedig bólintva jelzett, hogy teljesen érti.
-Fel kéne keresnem apámat.-szólalt meg, mire nagyot dobbant a szívem,leginkább a mondat miatt, de talán a hangja is közrejátszott.
-Jogos. Viszont egy pár napig ne csinálj semmiféle akciót, kérlek.-hajoltam közelebb, hogy meg tudjam simítani a félelemtől hófehérré vált arcát.
-Anya és Andrew nem akarnak bejönni?-mintha csak egy szó kellett volna ahhoz hogy megtörténjen. Aki két szülő,és a testvér eszeveszetten nyitotta ki a szoba ajtaját, majd rohant a mellettem fekvő fiúhoz,engem teljesen ignorálva. Bevallom szíven ütött a rengeteg kedves szó után,ám úgy voltam vele, hogy az első nyílván Shawn. Mikor rápillantottam a kis családra szemem könnybe lábadt. Eszembe jutott, hogy egy ideje távol vagyok a családomtól, ők pedig biztosan halálra aggódva várnak haza. Felmerül bennem a kérdés, hogy mégis hogyan lehetséges aaz, hogy valaha is hazatérjek?  Fájdalmas gondolatmenetemből Andrew mély, kissé rekedt hangja zökkentett ki.
-Hé, gyere ide te is.-szólított meg. Nem kellett kétszer szólnia, rögtön hozzájuk szegődtem, majd kiélveztem, hogy életben vagyunk egy ilyen szerető közösségben. Közben Dave is megjelent, de nem kavart nagyobb port. A kórházi ágy melletti széken tért nyugovóra,a hosszú nap után.  [...] Egy fülsüketítő telefon hangja zavarta meg a meghitt hangulatot. A kijelzőn egy ismeretlen telefonszám jelent meg. A fiú fogta, majd felvette. Hiba volt.
-Shawn Peter Raul Mendes. Az apád vagyok, azonnal gyere le a kórház elé.-szólalt meg az ismerős idegen, rögtön fagyos hangulatot teremtve a helyiségben.