Időzóna

42.rész

-És összejöttetek végül?-törte meg a kínos csendet, talán életem egyik legfájóbb mondatával.
-Dave, hisz mi csak most szakítottunk. Mégis miért kérded ezt?-vetettem rá szúrós pillantást, melytől kissé megborzongott.
-Lizzie, csak kérdem. Nem kell emiatt kiakadnod. Örülhetnél, hogy itt vagytok, és nem halottan.-pillantott rám, dühös hangvételre váltva.
-Menj ki.-ordítottam, ám ő megszorította a csuklómat, talán a kelleténél is erősebben.
-Hogy te mekkora kétszínű kurva lettél, mióta ezzel a barommal vagy.-dühöngött. Soha nem láttam még ennyire dühösnek. Talán most bújt ki a szög a zsákból.
-Nem én vagyok az egyetlen, aki megváltozott.-szólaltam meg újra, majd hatalmas sóhaj hagyta el számat.
-Igen? Rendben Lizzie Parker. Nem tudom, mi történt veled, de nincs jó hatással rád Shawn Mendes vagy ki.-forgatta meg szemeit, az enyémek pedig könnybelábadtan tekintettek a dütől majd' szétrobbanó fiúra.
-Sajnálom, csak nem tudom mi a helyes, és mi nem. Egyszerűen nem tudom mi van a szüleimmel, és nem tudom, hogyan juthatok haza, majd élhetném az életemet.-borultam zokogva a fiú karjaiba.
-Illetve azt sem tudom, hogy mi fog történni velem, ugyanis amint látod, képtelen vagyok vigyázni magamra Dave Clark. -folytattam mondandóm. A fiú, ki már az ágyamra ülve hallgatott, bólintott, majd megölelt.
-Ne veszekedjünk, de legfőképpen ne ordítsunk egymással. Szeretlek Lizzie. Persze, már nem úgy, ahogy régen. Viszont még mindig te vagy a legjobb barátom, akármennyire is megviselt a szakításunk.-suttogta fülembe.
-Én is szeretlek.-hagyta el a számat a mondat.-Ránézhetnék Shawnra? Nagyon féltem őt.-kérleltem a fiút.
-Csak az én kíséretemmel, hisz még nagyon gyenge vagy.-válaszolt.[...]
-Shawn-szólaltam meg, majd könnyes szemeimmel kémleltem a fiú tekintetét.
-Az apám volt.-ütött bele a mellette lévő gépezetbe, mely  pulzusát mérte. Rögtön sípolni kezdett, amire a kórházban tartózkodó emberek is felfigyeltek. Az ápoló pillanatok alatt megjelent a szobában, az orvos pedig mögötte lépegetett felénk.