Időzóna

13.rész

Az utcán járva meglestem az emberek tevékenységét, hisz kíváncsi voltam, hogy sok-sok évvel ezelőtt miképp dolgoztak, játszottak a városlakók. Lelkemben érződött a félelem, ám minden tőlem telhetőt meg szeretnék tenni, hogy hamar visszajussak a saját világomba. Messziről láttam egy kávézó feliratot, mely a bolt tetején díszelgett. Egy éppen kint dolgozó árushoz siettem, ki furcsán, ám szeretettel fogadott.

-Üdv, munkát keresek. Van lehetőségem rá?-kérdeztem mosolyogva.

-Szia, persze. Szívesen fogadunk új dolgozókat. Nemrég indult a kávézónk, örülünk, hogy megtaláltunk.-mosolygott kedvesen.

-Köszönöm.-vigyorogtam.

-Ha úgy lehetséges holnap lenne az első napod. Persze csak próba jellegű lenne. Ha tetszik a munka egyeztetünk is. Addig is legyen szép napod-mosolygott a férfi, majd belépett a kávézóba.Furcsáltam a kedvességét, hisz a lakhelyemen elég kevés jószándékú lélekkel találkozni, ám ebben a kisvárosban csak ilyen emberekkel találkoztam, a fiún kívül. Sosem voltak szimpatikusak az olyan emberek, mint ő, hisz általában mindegyik önimádó. Talán ő más, ám az első találkozás óta nem szimpatizálok vele. A panzió felé tartottam, ám az előbb említett személy jött velem szemben, néhány srác társaságában.

-Szia kiscsaj, mi a pálya?-nevetett az egyik, ezzel megalázva engem. Ám mielőtt kitört volna belőlem a sírás Shawn rárivallt a társára, ki cseppet sem törődött vele.

-Hé! Nem beszélsz így egy lánnyal!

-Minek véded? Nem is ismered-kacagott,amihez a többi srác is csatlakozott, ám Shawnnak nem tetszett amit műveltek. 

-Ne haragudj Lizzie, remélem ez a neved-motyogta, miközben próbálta leállítani a nevető társaságot.

-Semmi baj és persze köszönöm-forgattam szemeimet, majd félrevonultam, ám Shawn utánam jött. 

-Mit akarsz tőlem?-mordultam rá, mire megállt előttem.

-Anya azt mondta ad neked ruhákat. Úgy tudom nincsenek bőröndjeid.-vigyorgott.

-Haha de vicces vagy Shawn Mendes-puffogtam-nem kellenek a ruhák.-csaptam homlokon magam.

- Hívj csak Shawnnak, vagy Mendesnek. Bocsi a srácok miatt, nem tudják, hogy kell egy lány jelenlétében viselkedni-forgatta szemeit.

-Mondtam már, hogy nem baj-nevettem, majd elsétáltam előtte. Utálom ha zaklatnak a srácok, főleg az ilyen félék. Hiába védett meg, még mindig furának tartom.

-Lizzie kérlek várj-rohant utánam.

-Mit akarsz már megint?-tettem fel kérdésemet, mire megforgattam szememet.

-Csak gondoltam elmehetnénk sétálni-vakargatta tarkóját.

-Figyelj nem tudom ki vagy. Ma találkoztunk először, de kérlek hagyj békén.-közöltem vele a lehető legkedvesebben.

-Hát jó. Akkor szia Lizzie Parker. Találkozunk holnap-mosolygott mire én csak megforgattam szemeimet, majd semmi köszönés nélkül elmentem mellette. Bánatosan fordult vissza a barátaihoz, kik még mindig kacagtak, ám nem tudom mi lehetett ennyire vicces. [...] Mikor a panzióhoz értem beléptem a szobám ajtaján, lehuppantam az ágyra, s elnyomott az álom.