Időzóna

36.rész

-Figyelj,egyébként gondolkodtam. Segíthetnénk egymásnak.-vetettem fel,arcomba nyúló hajszálamat elseperve.
-Miben Lizzie?-kérdezett vissza,szempáromba vésve tekintetét.
-Tudod..a nővéred halála után nyomozhatnánk,ha nem tépünk fel mély sebeket. És mindeközben Dave-t és az időkapszulát is megkereshetnénk.-feleltem.
-Mégis milyen időkapszuláról beszélsz?-nevetett-Az csak a filmekben létezik.
-Eddig az időutazás is csak a filmekben létezett drága Shawn. De ahogy látod, élek és virulok egy 32 évvel ezelőtti dimenzióban ragadva.-vágtam vissza,megérintve kidolgozott vállait.
-Ezzel nem vitatkozok.-felelte,ám szemeivel jelezte,hogy nem örvend az igazamnak.
-Úgy gondoltam, hogy kezdhetnénk Dave megkeresésével az egészet.-gondolkodtam hangosan-ezután pedig a nővéreddel folytathatnánk.
-Na még mit nem!-tiltakozott.
-Tessék?!
-Lizzie figyelj, tudod ha Dave a közeledben lesz, nem fogsz tudni a nővérem ügyére koncentrálni.-jelentette ki.
-Rendben.-szólaltam meg, hisz nagyon jól tudtam, hogy akármit is érzek Shawn iránt, a Dave felé viszonyuló szerelmem még mindig erősen úszott az árral szemben.
-Részletesen be tudnál számolni a nővéred haláláról?-kérdeztem félve,ugyanis attól tartottam feltépem a régi sebeket, amiket mára mélyre eltemetett.
-Egy délutáni napon történt. Éppen sétáltam a régi haverokkal a vonatállomás felé, ugyanis tudni kell, hogy azokban az időkben rossz társaságba kerültem,így rengetegszer azon a helyen tömtük magunkba a drogokat.-beszélt őszintén hibáiról. Nem félt, hogy kinevetem, vagy hasonlók.-Az állomáson viszon egy holttestet találtunk. A nővéremét. Nem tudtuk, hogy öngyilkosság volt-e vag más, viszont annak nyilvánították végül. Egyszerűen képtelen voltam felfogni mi történt. Teljesen elvesztettem az ön uralmamat.-sóhajtott, visszatartva a könnyeket.
-Shawn, ez borzalmas. Nem térnék rá jelenleg a rossz éveidre, arról majd később tárgyalunk, miután minden megoldódott. De figyelj rám. Tudom, hogy ez életedben a legnagyobb fájdalom amit átélhettél, viszont tudnod kell, hogy itt vagyok veled, neked, ha nem dobod el az állandó támogatást, s törődést magadtól, ahogy apáddal teszed.-szólaltam meg.
-Köszönöm Lizzie. De ő nem az apám. Soha nem is lesz. Rühellem, hogy ennek így kellett történnie.-könnyekben tört ki, s szakadt fel benne az összes eddig eltemetett fájdalom, amit az évek során magával hordozott. Lefagytam, viszont egy dolgot tudtam, hogy meg kell tennem, akkor is ha ellenezni fogja. Muszáj beszélnie a nevelőapjával. A sebek talán így könnyebben gyógyulnak.