My babes - Babáim (Hu)

Forty-two

*Rozi szemszöge*

-Hiányoztál - suttogta a hajamba Krisz miközben szorosan ölelt, amikor egy hét után végre újra találkozunk. A második randink óta nem találkoztunk és ma újra péntek van. Aznap este úgy gondoltuk, hétfőn úgyis találkozunk, hétvégére nem terveztünk közös programot. Vasárnap délelőtt azonban Krisz anyukáját bevitték a kórházba egy ájulás miatt. Krisz még aznap hazautazott, hogy meglátogathassa és amikor egy jóindulatú csomót találtak az édesanyja mellében úgy döntött, az éjszakát a szülei házában tölti, és másnapra szabadnapot vesz ki, hogy ott lehessen az anyukájával a műtét előtt és után. Az orvosok azt mondták, hogy bár jóindulatú, és az ájuláshoz sem volt semmi köze - valószínűleg csak nem ivott elég folyadékot -, jobb lenne minél hamarabb kivenni a daganatot, ezért került sor már hétfőn a műtétre. A műtét jól sikerült és az édesanyja állapota stabil volt, így kedd reggel Krisz visszajött Pestre, hogy aznap már dolgozhasson, de a kávézóba csak ma tudott eljönni, mivel keddtől csütörtökig munka mellett a kurzusra is eljár.

Amikor megkérdeztem, hogy miért pont kedden, szerdán és csütörtökön tartják ezeket a képzéseket azt válaszolta, hogy érthető módon a "tanáraik" egy része maga is tetováló művész, ráadásul aránylag fiatalok, ami azzal jár, hogy a hétvégét általában bulizással töltik. Egy másik részük az üzleti részéről segít nekik tapasztalatokat szerezni, közülük sokan bárokat, szórakozóhelyeken üzemeltetnek, ezért elfoglaltak hétvégén. Márpedig a nagyvárosokban a hétvégi buli már pénteken elkezdődik, az alapozást általában már csütörtök este kezdik, és vasárnap még javában tartanak a bulik, ezért a hétfőjük leginkább a kijózanodással és a hétvége kipihenésével telik.

-Te is nekem – suttogtam bele valahova a mellkasába nem sokkal a szíve fölé – Hogy van anyukád? – kérdeztem, amikor pár másodperccel később megszakítottam az ölelést. Közben már készítettem is a forró csokiját, mivel épp úgysem volt más rajtunk kívül a kávézóban.

-Már egész jól van, apunak egyre gyakrabban kell rászólnia, hogy pihenjen még. Tegnap már nekiállt takarítani – nevette el magát. Nem volt ez a nevetés teljesen önfeledt, volt benne valami keserédes, ahogy szinte éreztem a Kriszből apránként távozó aggodalmat, aminek a helyét a megkönnyebbülés vette át – Sajnálom, hogy csak most tudtam bejönni.

-Ne butáskodj, ezt már megbeszéltük – mondtam az üzenet váltásainkra és a rövid telefon beszélgetéseinkre utalva –, ott volt a helyed mellette. Szüksége volt rád. Inkább azt mond, hogy milyen sütit adjak ez mellé – próbáltam oldani egy picit a hangulatot miközben leraktam elé a forró csokit.

A pénteki randi egyébként csodálatos volt. Krisz már az odautat is romantikussá tette – a mekiben mindenki szeme láttára lassúztunk egy a rádióból szóló slágerre míg álltunk sorban, amikor pedig Berninél másodszor is megemlítettem, hogy nem tetszik hogy mindent ő fizet, pont olyan arckifejezéssel nézett rám, mint ahogy anya szokott amikor valamit rosszul csinálok és az egész nevemen szólítva készül megdorgálni, csakhogy Krisz a saját vezetéknevét is használva Darabosné Simon Rozinak szólított –, amit a naplemente egy pokrócon ülve a park egy távoli pontján, ahol már nem járkálnak emberek (pláne nem olyan későn, mint amikor mi voltunk ott) csak méginkább fokozott. Úgy döntöttünk, a gyros-t megesszük amíg még meleg, így azzal kezdtük, a naplemente színeit csodálva.

Amikor a nap már lebukott a horizont mögött, a gyros-ok pedig elfogytak és mi csak ültünk a szürkületben egymást fürkészve, tudatosult bennem, hogy mennyire szeretem azt az érzést, amit Krisz kelt bennem. Egyfajta biztonságérzet, olyan mintha egy barátommal lennék, akit már évek óta ismerek és az életemet is rá merném bízni, szinte mint egy testvér, ugyanakkor folyton ott van köztünk az a jól eső izgalom, mint egy szikra. Az a fajta feszültség, ami nem tesz kimondottan feszültté, inkább csak izgatottá. És amikor megcsókol a gyomromban megjelenik a már jól ismert érzés – aminek ezúttal semmi köze a babámhoz –, ami pont olyan idegen mint amilyen ismerős, mert hiába éreztem már máskor is az érzést ha megcsókolt egy fiú, ilyen bizsergető, ennyire élő még soha nem volt. Szinte lángba borul a testem, de ezzel együtt elönt egy mérhetetlen nyugalom is. Olyan hatással van rám ez a fiú, mint eddig még soha senki és normál esetben ezen rengeteget agyalnék, hogy ez most tulajdonképpen jó vagy rossz, de most egyszerűen csak élvezem.