My babes - Babáim (Hu)

Thirty-one

*Rozi szemszöge*

-Sziasztok! Mit hozhatok? – kérdeztem a két lánytól, akik beültek a kávézóba.

-Én egy török kávét kérek és egy… egy szelet diós tortát – válaszolta az egyikük rövid habozás után.

-A kávéra tegyek tejszínhabot?

-Igen, kérlek – mosolyodott el aranyosan. Érdekes, hogy rögtön szimpatikusabb lesz valaki attól, ha kér tejszínhabot is a kávéjára. Nem fogom megérteni, hogy egyesek hogy képesek feketén inni a kávét, a tejszínhab a világ egyik legjobb dolga.

-Milyen teáitok vannak? – kérdezte a másikuk egy kicsit tanácstalanul, de mégis kedvesen.

-Vannak fekete, zöld és gyümölcsös teáink, narancsos, erdei gyümölcsös és szilvás, valamint van még fahéjas és gyömbéres teánk.

-Akkor én egy erdei gyümölcsös teát kérek és egy citromos sütit.

-Pár perc és hozom őket – a pult mögé visszasétálva még hallottam, ahogy elkezdenek beszélgetni egy srácról, aki nagyon bejön a török kávét rendelő lánynak.

Akaratomon kívül is Krisz jutott eszembe. Baromi rendes volt tőle, hogy hazajött velem a szüleimhez. Bár sokkal jobban fogadták, mint amennyire féltem tőle, szükségem volt rá, hogy valaki ott legyen velem és támogasson. Egyre jobban kezdek kötődni hozzá és ez megijeszt. Ha nincs velem gyakran pörög azon az agyam, hogy nem kéne ennyire kötődnöm hozzá. Nem fogok tudni egyszerű barátként tekinteni rá, és jelenleg nincs szükségem arra, hogy az érzéseimet kelljen kibogoznom. Nem hiszem, hogy meg tudnék birkózni most egy viszonzatlan szerelemmel. Bár ha jobban belegondolok, már abban sem vagyok biztos, hogy tudom, mi az a szerelem. Egyszer már hittem azt, hogy szerelmes vagyok, de így visszagondolva, már nem gondolom úgy, hogy az lett volna a szerelem. Legalábbis nagyon remélem, hogy az az érzés, amiről olyan magasztosan írnak a könyvekben, csak ennyi lenne. Kell lennie valami többnek, valami másnak.

-Tessék, a diós torta és a citromos süti – tettem le a két lány elé a süteményeket – mindjárt hozom az italokat is.

Már épp öntöttem a teát a csészében, amikor Gigi belépett forgószélként az ajtón, még közben is épp magyarázva valamit a mögötte belépő Abynak.

-Szia Rozi – köszönt, miközben leült az egyik bárszékre a pult előtt, de ahogy kimondta a nevem már fordult is vissza Abyhoz, hogy tovább mondhassa amit elkezdett – az a ruha baromi jól néz ki, de nem tudom, hogy azt vegyem fel vagy inkább a bőrszoknyámat egy fekete toppal. Tomi múltkor le sem tudta venni a szemét a fenekemről a bőrszoknyámban, annak a ruhának viszont nagyon szép dekoltázsa van, tuti jól néznének ki benne a melleim.

-Szia Rozi! – használta ki az alkalmat, hogy köszönjön Aby, amíg Gigi épp segítség kérően nézett rá – Gigi fel akarja szedni a múltkori srácot, de nem tudja eldöngeni, hogy mit vegyen fel.

-Bibi nem nagy segítség ilyen téren, szerinted melyiket vegyem fel? A fekete bőrszoknyámat, vagy azt a fekete ruhát, amit múltkor veled vettünk.

-Ha mindenáron feketét akarsz felvenni, szerintem a ruhát vedd fel, mert amikor először találkoztatok is a szoknya volt rajtad, szerintem most ne ugyanazt vedd – válaszoltam, miközben tettem még egy-egy kiskanalat a csészék mellé, majd elindultam, hogy kivigyem a lányoknak az teát és a kávét.

-Igazad van, nem vehetem fel megint ugyan azt, amiben múltkor voltam, a ruhát fogom felvenni – értett egyet velem Gigi miközben elsétáltam mellettük a lányok asztala felé.

> > >

-Na, hogy fogadták? – kérdezte Aby a szüleimre utalva, amikor visszatértem hozzájuk és beállta a pult mögé.