My babes - Babáim (Hu)

Sixteen

*Krisz szemszöge*

 Feszülten álltam meg a kórterem ajtaja előtt kezemet a kilincset tartva, miután az egyik nővértől végre megtudtam, hogy melyik kórteremben van Rozi. Nem voltam biztos benne, hogy fel vagyok készülve erre a beszélgetésre. Rozi terhes? Miért nem mondta el? Két lehetséges válasz lebegett a szemem előtt erre a kérdésre.

 Az első, hogy nem is akarta elmondani, mert nem tartotta fontosnak, hogy tudjak róla. Márpedig ha nem érezte úgy, hogy jogom van tudni egy ilyen kaliberű dolgot, akkor Ő egyáltalán nem gondolta olyan komolyan ezt… ezt a valamit, ami alakul köztünk, mint én. Mert bár nem vagyok egy angyal, nekem is (mint a legtöbb korombeli srácnak) voltak egyéjszakás kalandjaim bőven, de vele nem ezt terveztem. Vele eltudtam volna képzelni valami komolyabbat. A legilyesztőbb az egészben, hogy valami sokkal komolyabbat is. Volt valami megmagyarázhatatlan vonzereje ennek a lánynak, ami már az első találkozásunkkor - amikor felvette a rendelésemet a kávézóban - megfogott benne. Azt nyilván minden pasi első pillantásra megtudná állapítani, hogy jó alakja van - ahogy Levi mondaná, ott domborodik ahol kell és éppen annyira, amennyire kell - és stílusosan öltözködik. Piszkos-szőke haja végét a rózsaszín festés teszi kissé egyedivé, emellett az alapvetően visszafogott megjelenésébe egy kis izgalmat csempész. Ráadásul az a kis rózsaszïn a haja végén még színesebbé teszi megjelenését. Na nem, mintha egyébként szürke, illetve unalmas lenne a megjelenése - ha nem a kávézóban van, azaz ha nem dolgozik (mert olyankor fekete nadrág és fehér blúz vagy egyszerű fehér felső van rajta), az öltözködése is színes, de természetesen ez is csak éppen annyira, ami még ízléses. Emellett az egész kisugárzása "színes", izgalmas, de mégis megnyugtató. Arcvonásai nőiesek, amolyan "természetesen szép", nem is nagyon láttam rajta más sminket szempilla spirálon vagy egy-egy vörös rúzson kívül. Telt ajkai festék nélkül édes cseresznye színűek, amitől szinte mindig az jut eszembe ha rápillantok, hogy szívesen megízlelném, valóban olyan édesek e, mint amilyennek kinéznek. Fogadni mernék, hogy még annál is jobb lenne, mint ahogy elképzeltem. Viszont mikor kifesti azokkal az izgató vörös rúzsokkal, teljesen más érzéseket indít el bennen - vadítóan hat ajkain a vörös bármely árnyalata és legszívesebben vad csókba hívnám és percekig abba sem hagynám édes gyötrésüket saját ajkaimmal, nyelvemmel vagy éppen fogammal természetesen vigyázva, hogy ne okozzak neki nagy fájdalmat, épp csak annyit, ami őt is annyira beindítja, mint ahogy engem beindít az egész lénye. De ami a leginkább megfogott benne, az az a pillantás, amivel megajándékoznak elképesztően gyönyörű kék szemei. Azt hiszem azok a szemek, illetve az a tekintet az egyik kulcsa annak a megmagyarázhatatlan vonzerejének. A másik a "belsője", ő maga, az egész lénye. Az ártatlan, naiv, ugyanakkor nagyon is tudatos, intelligens, kimondottan okos (azt hiszem az Ő megismerésével nyert értelmet számomra az a mondás, miszerint az okos az új szexi) lénye, ami annyira megfogott. Ez az, amiért nekem Ő nem csak egy kaland… illetve igyekeztem nem úgy kezelni. 

 A másik válasz a saját magamnak feltett kérdésre, miszerint miért nem mondta el, ami eszembe jutott az volt, hogy el akarta mondani, csak… még nem volt képes rá. Mert ha igazán bele gondolgok, én mit tennék a helyében… hááát őszintén szólva nem biztos, hogy egyszerű helyzetben van. Mert abban biztos vagyok, hogy valaminek történnie kellett. Rozi nem aza a fajta lány, aki csak úgy kilép egy kapcsolatból miután teherbe esett anélkül, hogy még próbálná helyre hozni. Bár ha jobban belegondolok Ő nem az a fajta lány, aki egyáltalán teherbe esik csak úgy. Valaminek történnie kellett, bár ez sem jogosítja fel arra, hogy eltitkoljon egy ilyen kaliberű dolgot. Megértem, hogy nem mondja el rögtön minden idegennek, de én úgy érzem mi már nem vagyunk idegenek, sőt én határozottan barátainak nevezném a kapcsolatunkat. Ha őszinte akarok lenni egy kissé bánt, ha úgy érezte még nem bízhat bennem annyira, hogy lemondja, babát vár. 

 Túl sok kérdés merült fel bennem és túl sok érzelem. Még nem tudom pontosan mit is érzek ezzel az egésszel kapcsolatban, úgy érzem válaszokat kell kapnom a kérdéseimre, meg kell hallgatnom az egész "történetet". 

 Még egy nagy levegővétel után benyitottam a kórterem ajtaján. Rozi az ágyon ült, amikor beléptem épp az ablak elé fordulva merengett valamin. Ahogy a nővér is mondta, nem láttam rajta sérülést és ez megnyugvással töltött el, mégha abban a pillanatban épp nem feltétlenül csak pozitív érzelmeim, gondolataim voltak a lánnyal kapcsolatban. A csalódottság ellenére sem tudtam eltekinteni attól, amilyennek megismertem őt, márpedig azóta szinte csak pozitív tapasztalataim voltak vele kapcsolatban. Másrészt feltett szándékom volt először meghallgatni őt és nem előítéletesnek lenni. 

-Szia! Hogy vagy? - szólitottam meg, mire felém pillantott - A nővér mondta, hogy nyugodtan bejöhetek hozzád. 

-Szia! - köszönt vissza - Jól vagyok, egy karcolás sincs rajtam. Te hogy vagy? Fáj a fejed? - kérdezte aggódva. 

-Jól vagyok, minden rendben. A fejemet csak beütöttem egy kicsit, nem vészes.

-És máshol sem sérültél meg nagyon, ugye? - az aggódás a hangjában melegséggel töltött el, egy pillanatra el is feledtette velem azt, amit meg szeretnék, pontosabban amit meg kell kérdeznem tőle. 

-Nem, ezen kívül csak a könyököm horzsoltam le egy kicsit, de az igazán nem vészes. 

-Akkor jó - mosolyodott el halványan - Minden rendben? 

-A nővér mondta, hogy csak a sokk miatt ájultál el - jelentettem ki szándékosan nem válaszolva a kérdésére. 

-Igen, nekem is ezt mondták. A biztonság kedvéért kivizsgáltak, még várok a végleges eredményekre, de a doktornő szerint minden rendben van. 

-Azt mondták jól vagy te is… - kezdtem, majd rátértem arra, amiért igazából jöttem (azon túl, hogy megtudjam, jól van e) - és a baba is - fejeztem be a mondatot. Egy pillanatra mintha még az idő is megállt volna. Nem mondanám, hogy nagyon meglepettnek tűnt. Egy kicsit persze meglepődött, de az volt az érzésem, számított rá, hogy egyszer el jön ez a pillanat. 

-Tudom, nagyon elcsesztem, el kellett volna mondanom, csak egyszerűen képtelen voltam rá - kezdett szinte levegőt sem véve, hadarva magyarázni. 

-Rozi - állítottam le óvatosan.

-Igen? Tényleg nagyon sajnálom - kezdett újra magyarázkodni. 

-De pontosan mi is az, amit sajnálsz? 

-Azt hiszem itt az ideje, hogy mindent elmeséljek. Az elejétől. 

-Igen, azt hiszem tényleg itt az ideje - bólintottam, majd leültem az ágy másik végébe.

🔸

Meghoztam a következő adagot, remélem elnyeri a tetszéseteket. Bár mi nagyrészt már tudjuk a "sztorit", a következő részben végre Krisz előtt is tisztázódik néhány kérdés. Belepillamthatunk a lelki világába, és hogy ő mit is gondol erről miután helyre kerülnek a részletek a buksijában - már amennyit ki fogunk tudni bogarászni az érzéseiből, mert gondolom Ti is selytitek, hogy rendesen össze lesz zavarodva szegény pára.

Na de a lényeg, köszönöm, hogy elolvastátok ezt a részt is, meg úgy álltalában hogy olvassátok a sztorit.❤️ Nyilvánítsatok véleményt ha van kedvetek. Mondjátok el, ha valami tetszik (mert azt nagyon szeretem olvsani😍), meg azt is ha nem, mert arra is kíváncsi vagyok.❤️

Szép napot, kitartást! Már nincs messze a nyár!😉 (Remélem😅)

❤️❤️❤️