*Rozi szemszöge*
-Mióta ismered őket?
-Barnival már általános óta haverok vagyunk, osztálytársak voltunk. Levi viszont a másik iskolába járt, őt úszásról ismerem.
-Jártál úszni? - kérdezem kíváncsian.
-Tizenkét évig versenyszerűen úsztunk mind a ketten. Akkor hagytuk abba, amikor felköltöztünk Pestre. Ti a lányokkal nem gomdolkoztatok közös albérleten?
-De, eredetileg úgy terveztük. Aztán a szüleim megleptek egy lakással, ami ahhoz sajnos nem elég, hogy hárman lakjunk. Meg Abynak amúgy is kellett egy műterem, ezért egy akkora lakást bérelt ki, ahol van egy szobája, ahol lefényképezheti a modelljeit. Gigi még talált magának olyan lakótársakat, akiket nem zavar, hogy szinte minden éjszaka bulizik és csak hajnalban talál haza gyakran részegen, mert a lakótársai is előszeretettel járnak vele bulizni - meséltem Krisznek. Két nap telt el az eset óta. Mert hogy magamban csak így emlegetem azt az estét, amikor utolsó vendégként szemtanúja volt rosszullétemnek. Ez alatt a két nap alatt amikor bejött a kávézóba már nem egy asztalhoz ült le, hanem a pult mellé egy bárszékre és addig beszélgetett velem, amíg munkába nem kellett mennie (mindkét nap délutános volt, így a kávézóba délelőtt jött be, szinte már nyitásra).
-Milyen filmeket szeretsz? - már meg sem lepődtem a hirtelen témán, ezalatt a két nap alatt megszokták, hogy előszeretettel hoz fel bármilyen témát amiről úgy gondolja, hogy engem is érdekelhet, vagy általa jobban megismerhetjük egymást. Igazából most ezt csináljuk, ismerkedünk.
-Mindenfélét. De a kedvenceim a romantikus és a… hogy is mondjam, ezek a nyomozós filmek. Például a Sherlock Holmes, Poirot vagy Agatha Christi filmek. Te?
-Nekem is nagy kedvencem Sherlock és Poirot. Én még a bűvészes filmeket szeretem, mint például a Szemfényvesztők és ezeket a zseniális csalókról és bűnözőkről szóló filmeket. Tudod, mint az Ocean's filmek vagy a Catch me if you can.
-Annak az a címe magyarul, hogy Kapj el ha tudsz? Valamiért nagyon ismerős.
-Dicaprio játssza a főszerepet.
-Jaj, tudom, az az amikor csekkeket hamisít nem? - kérdezem izgatottan, amikor eszembe jut, hogy melyik filmről beszél.
-De, pontosan! - válaszolja és már neki is csillog a szeme.
-Az nagyon jó film. És a legújabb Ocean's filmet láttad már?
-Az Ocean's eight-et? Még nem. Arra gondoltam, hogy elmehetnénk rá - kacsint rám.
-Mármint mi ketten? - kérdezem meglepődve.
-Miért ne? Persze csak ha van kedved - von vállat.
-Ez egy randi? - húztam fel kacéran a szemöldököm. Őszintén hízelgő volt a gondolat, hogy egy ilyen srác randira hív és egyébként is nagyon jó volt vele beszélgetni az elmúlt napokban.-Akár még az is lehet - kacsintott újra Krisz. Megfigyelésen alapuló tény: szexi, ha kacsint.
Én viszont biztosra szerettem volna menni, szeretek tisztán látni, főleg a körülöttem lévők velem kapcsolatos szándékait.
-Nem-nem, ilyet nem játszunk. Randi vagy nem az?
-Igazad van, játszunk tiszta lapokkal. Rozi, eljönnél velem holnap délután fél hétre a moziba egy randira?
-Végül is, hatkor végzek, tíz perc alatt befejezem az asztalok törölgetését és bezárok… fél hétre simán odaérünk. Ezek szerint holnap délelőttös vagy - vontam le a következtetést.
YOU ARE READING
My babes - Babáim (Hu)
RomanceRozi terhes. Ezzel még nem is lenne gond. A baba apja lelépett. Még ez is megoldható lenne. Rozi találkozik egy sráccal, és beleszeret. Eddig oké. De mi van akkor, ha nem mondja el a srácnak, hogy terhes? Na itt kezdődnek a gondok. #1 - barátnők 💕�...