My babes - Babáim (Hu)

Thirty-five

*Rozi szemszöge*

-Szia! - ült le az egyik bárszékre Krisz kedden. Ma tíztől dolgozott, így most, munka után jött el a kávézóba.

-Szia Krisz! - köszöntem vissza bizonytalanul - Mit adhatok a forrócsoki mellé?

-Egy kakaós csigát - válaszolta, majd témát váltott - Minden oké? Nem is mondtad, hogy orvoshoz kell menned. Lea azt mondta, hogy csak valami rutin vizsgálat volt.

-Igen, persze, minden oké. Csak ultrahangra kellett mennem, de minden rendben van a babával.

-És veled is? - kérdezett rá, gondolom a biztonság kedvéért. Úgy tűnik, kezd kiismerni, mert ha valami történt volna velem, azt hiszem azt pont így próbáltam volna titkolni, hogy a babára terelem a szót, hogy vele minden oké.

-Igen, persze. Ez tényleg csak egy rutin vizsgálat volt - mosolyodtam el. Jól esett a törődés, amit most is éreztem a hangjában - Bocsi, hogy nem szóltam, hogy nem leszek a kávézóban, csak… teljesen kiment a fejemből.

-Semmi gond - mosolyodott el, majd valamivel halkabban hozzátette - Végül is nem tartozol magyarázattal, hogy mikor hova mész.

Rossz érzés fogott el, ennek a mondatnak a hallatán. De hisz mire számítottam? A 19. hétben vagyok, kicsit több mint négy hónap múlva megszülök egy gyereket. Persze, hogy nem tartozom magyarázattal, hogy mikor hova megyek, hisz nem akar tőlem semmit. Miért is akarna egy olyan… Oké, megint csak elméleteket gyártok. Krisz jó fej, és ha nem is gondol rám úgy, mint egy potenciális barátnő, azért barátok még lehetünk, nem?

-De… - kezdtem volna mondani valamit, de megakadtam, hisz igazából nem is tudtam, mit akarok mondani - Barátok vagyunk, vagy nem?

-Dehogy nem! - vágta rá hirtelen, majd villant egyet a szeme, mint aki rájött valamire - Rozi, ezt nem azért mondtam, mert nem érdekel, hogy mi van veled, vagy hogy mikor hova mész. Egyszerűen csak nem tartozol nekem magyarázattal, hisz nem vagyok a… nem is tudom, az apád, bár gondolom már neki sem tartozol beszámolóval minden lépésedről. Érdekel minden, ami veled kapcsolatos, a barátod szeretnék lenni, de ez nem azt jelenti, hogy minden lépésedről el kell számolnod. Hiszen felnőtt ember vagy, a legalitás határain belül azt csinálsz, amit akarsz, senkinek nem kell magyarázkodni amiatt, hogy mikor hova mész - eszméletlenül jól estek a szavai és nem igazán tudtam, mit mondjak rá. Zavaromban csak hálásan néztem rá és egy köszönömöt motyogtam - Nincs mit megköszönnöd - rázta meg a fejét hitetlenül, majd óvatosan megkérdezte - Rozi, kérdezhetek valamit?

-Persze - válaszoltam, hisz fogalmam sem volt, mit akart kérdezni.

-Az előző kapcsolatod… szóval ő volt az első barátod ugye? - bólintottam egyet még mindig nem értve, hogy mire is akar kilyukadni - és… ő kérte, hogy… úgy értem szoktatok olyanok miatt veszekedni, hogy valahova elmentél és ő nem tudott róla?

-Hát… öhm… - hirtelen semmi értelmes nem jutott eszembe zavaromban. Pontosabban valami eszembe jutott. Az összes olyan alkalom, amikor összevesztünk a legkisebb semmiségeken. Mindig minden lépésemről tudni akart, ezzel szemben ha én meg mertem kérdezni, hogy hova megy vagy mit fog csinálni, rendszerint azzal jött, hogy ahhoz nekem semmi közöm - De, előfordult - mondtam ki végül lesütött szemmel. Borzasztóan szégyelltem magam.

-Rozi, én nem szeretnélek kioktatni, meg semmi ilyesmi… de ugye tudod, hogy az a kapcsolat eléggé… szóval nem éppen egy egészséges kapcsolat volt?

-Tudom - suttogtam, hisz tisztában voltam vele, hogy Gigi szavaival élve az a kapcsolat eléggé toxikus volt.

-Nem akarok ítélkezni - nézett komolyan a szemembe - Nincs is jogom ítélkezni, nem ezért kérdeztem. Én csak szeretném, ha tudnád, hogy én nem ő vagyok. Én nem akarlak magamhoz láncolni. Én azt akarom, hogy szabad akaratodból válassz engem, hogy azért legyél velem, mert így döntöttél. Érted? - kérdezte egy apró, de meleg mosollyal.