My babes - Babáim (Hu)

Forty-five

-Szia! Te ki vagy? Te is jöttél játszani velünk, meg tanulni a nagyokkal? - kérdezte egy aranyos kislány odalépve hozzám kedden. Fehér kórházi hálóing volt rajta, a fejére pedig egy kendő volt kötve. Nem láttam kilógni alóla a haját, így nem volt nehéz kitalálni, hogy valószínűleg nem azért kötötték oda, mert a kislány ma reggel épp úgy ébredt fel, hogy ő egy kendőt szeretne a hajába kötni. Miután megválaszoltam a kérdését megragadta a kezem és elkezdett maga után húzni az apró kis asztalhoz amin pár tompa színes ceruza és egy-két összefirkált irodai papír volt csupán. Megkért, hogy üljek le az egyik apró székre, ő pedig velem szemben a másikon foglalt helyet. Noémit is, a másik önkéntest, aki velem jött, azonnal magával ragadta két kislány amikor megérkeztünk, arra sem volt ideje, hogy elmondja a közösségi teremben (ami igazából csak pár pad és a kisasztal két kisszékkel a folyosó egy szélesebb részén) lévő gyerekeknek, hogy ki vagyok én és miért jöttem vele. A velem szemben ülő kislány azonban látszólag itt van már egy ideje és megszokta, hogy az önkéntesek eljönnek hozzájuk, ahogy mondta játszani vagy tanulni a nagyobbakkal. Rutinosnak ható mozdulatokkal fogta meg az egyik lapot, keresett rajta egy kevésbé összefirkált helyet és az egyik tompa, piros színű ceruzával a kezében nézett rám - Én Panni vagyok. És te?

-Én Rozi vagyok. Hány éves vagy? - kezdtünk beszélgetni, miközben a kislány elkezdett rajzolni a tompa hegyű piros ceruzával. Megtudtam, hogy öt éves és már többször is volt a kórházban. Azt nem tudta pontosan, hogy hányszor és hogy mennyi időre, hiszen még kicsi az ilyen dolgokhoz, bár egy öt éveshez képest kimondottan érettnek tűnt. Elmesélte, hogy nagyon szeret óvodába járni, de azért a kórházban sem rossz. Csak a barátai hiányoznak neki az oviból, mesélt két kisfiúról és három kislányról, ha jól értettem. Bár nem volt pösze, egy öt éveshez méltóan kalandozott a témák között és néha nehéz volt követni hogy éppen kiről vagy miről mesél. Körül-belül másfél óra beszélgetés és rajzolás után megkért, hogy kísérjem el a szobájába, mert elfáradt. A szobák nem voltak nagyok, mindössze egy ágy, egy nem túl nagy szekrény, az ágy mellett egy apró komód, egy műanyag szék és az ággyal szemben egy kis asztalon egy régi tévé, amihez a távirányítót a recepción lehetett elkérni, alkotta a szoba berendezését.

-Ojvasoj nekem mesét? - nyomta neki a combomnak a kezében tartott mesekönyvet egy kisfiú ahogy kiléptem Panni szobájának ajtaján. A kislány épphogy lefeküdt az ágyába, szinte már aludt is. A többi önkéntes mesélte, hogy a komolyabb betegségek néha fáradékonnyá teszik a gyerekeket, ami elsőre nem látszik rajtuk, mert ugyanolyan energikusak lehetnek, mint bármelyik másik gyerek, csupán gyorsabban elfáradtak és ilyenkor pár óra alvásra van szükségük, így nem ért meglepetésként.

-Persze, melyiket szeretnéd? - kérdeztem elvéve a kisfiútól a felém nyújtott könyvet miközben az egyik padhoz kísértem.

-A pijos ótósat - mondta pöszén. A könyv, amit a kezembe adott, a Villám McQueen kalandjai címet viselte, amiből nem volt nehéz kitalálom, hogy az egész könyv egy "pijos ótó"-ról szól, ezért úgy döntöttem, hogy csak találomra elkezdek egy mesét. A kisfiú nem reklamált, hogy rossz mesét olvasnék, csöndben hallgatott végig, sőt, ahogy észrevettem figyelt is. Vagy engem nézett hatalmas, csillogó szemekkel, amilyen csak a gyerekeknek van, vagy a kezében lévő játék autóval  játszotta el az általam felolvasott jeleneteket.

-Itt a vége, fuss el véle - fejeztem be a mesét, ám a kisfiú olyan könyörgő tekintettel mondta, hogy "még, kéjjek még", hogy képtelen voltam nemet mondani neki. Már a mese felénél tartottunk, amikor láttam, hogy egyre sűrűbben és egyre hosszabbakat pislog, egy ideje már a kisautóval sem játszott, csak fogta a kezében.

-Gyere, lefekszünk az ágyikódba. Vigyelek a kezemben, vagy jössz mellettem? - láttam rajta, hogy fáradt, de tudtam, ha azt kérdezném, hogy szeretne-e lefeküdni az ágyába, a válasz egy határozott nem lenne. Ezért bár hagytam neki választási lehetőséget, mégis biztosra mentem, hogy a szobájába kerüljön még mielőtt elaludna ezen a kényelmetlen padon.