My babes - Babáim (Hu)

Thirty-three

*Rozi szemszöge*

-Jó reggelt Lea! – köszöntem csütörtök reggel a főnökömnek, amikor belépett a kávézó ajtaján. Nem tűnt kialvatlannak, de azért ha jobban megnézte az ember észrevehető volt hogy két kislánya mellett nem feltétlenül jut annyi ideje az alvásra, mint amennyire szüksége lenne. Ennek ellenére határozottan boldognak látszott, az arca csak úgy ragyogott, a szemei csillogtak és biztos voltam benne, ha megkérdezném az lenne válasza, hogy semmi pénzért nem cserélné el a gyerekeivel töltött időt.

-Jó reggelt kincsem! Hogy vagy? – érdeklődött vidáman. Valahogy egyszerre volt számomra egy anya alak és egy barátnő. Főnökömként és mint egy tőlem idősebb személy felnéztem rá, bár belegondolva sem az hogy valaki a főnököd, sem az hogy idősebb nálad, nem jelenti automatikusan azt, hogy fel kell nézned rá. Lea viszont határozottan kiérdemelte a szememben azt, hogy ne csak egyszerűen tiszteljem, de fel is nézzek rá és követendő példaként tekintsek rá. Szeretnék én is olyan odaadó és szerető anya (talán egyszer majd feleség) lenni mint ő. De nem csak magánéleti téren tudok felnézni rá, főnökként is követendő példának látom, hisz megértő és kedves, ugyanakkor következetes és épp eléggé szigorú. Mindemellett pedig egy csodálatos barát, bármit elmondhatok neki, mindig meghallgat ha arra van szükségem és csodálatos beszélgető partner. Van véleménye a dolgokról, és nem fél kifejteni azt, de nem erőszakolja rá másra a saját véleményét.

-Köszönöm, jól. Mióta nincsenek reggeli rosszulléteim, sokkal egyszerűbb pozitívan gondolni a terhességemre.

-Örülök neki, hisz összességében ez tényleg nem egy negatív dolog. Nem véletlenül hívják áldott állapotnak.

-Igazad van – mosolyodtam el ennek a ritkán használt, de gyönyörű megnevezésnek a hallatán – Te hogy vagy?

-Köszönöm, én is jól vagyok. A lányokat levittem vidékre a nagymamájukhoz pár napra, úgyis rég találkoztak már a férjem édesanyjával. Ráadásul, mikor máskor aludjanak kint a nagymamájuknál, ha nem a nyáriszünetben. Az anyósom valószínűleg teletömi őket cukorkával és csokival, mint egy vérbeli nagymama, de nem baj, minden gyereknek kellenek olyan napok, amikor kicsit elengedik a gyeplőt.
Miután minden fontos, üzlettel kapcsolatos dolgot átbeszéltünk, felhoztam azt a témát, ami pár napja motoszkál bennem.

-Figyelj Lea, arra gondoltam, hogy… - kezdtem bizonytalanul – Szerinted hülyeség lenne elvitelre is árulni kávét?

-Nem. Miért lenne az? – nézett rám kedvesen – Igazából tetszik az ötlet. Az egyetlen bajom az vele, hogy nem túl környezetbarát egyszerhasználatos poharakban árulni a kávét.

-Igen, ezzel teljesen egyetértek, ezért gondoltam arra, hogy úgy kéne kiírni, hogy csak akkor adunk elvitelre, ha van saját poharad vagy palackod. Van egy nagyon jó oldal, ahol irtó aranyos vizes palackokat árulnak és újabban vannak hőtárolósok  is teának vagy kávéknak. És vannak direkt kávéhoz pohár formájúak tetővel, mintha egy műanyag kávéspohár lenne, csak ez nem egyszerhasználatos. Ha jól tudom, Pesten még nincs üzletük, csak online lehet rendelni. Megkérdezhetném őket, hogy árulhatnánk-e a termékeiket.

-Ez tényleg jól hangzik. Írd meg kérlek a nevüket, vagy küldj egy linket, utánanézek – nagyon boldog voltam, hogy Leának tetszik az ötletem. Elvitelre árulni a kávét egész biztosan nyereséges lesz a mai felgyorsult világban. Bár most nem járnak suli előtt az egyetemisták, de nekik például mindenképpen hasznos lenne, ugyanakkor szerintem nyáron is vannak bőven, akik sietnek valahova, vagy szívesebben innák meg a kávéjukat a városban vagy a természetben egy séta közben kihasználva a jó időt.

-Sziasztok! – lépett be az ajtón Krisz egy hatalmas mosollyal. A jó kedve, mint általában, most is ragadós volt, Lea is és én is nagy mosollyal köszöntünk vissza neki.