My babes - Babáim (Hu)

Forty-four

*Krisz szemszöge*

-Na, milyen volt a tegnapi megbeszélés? - hallottam meg Gigi hangját, amikor hétfőn munka után beléptem a kávézó ajtaján. Rozi valamilyen kávét készített, és mivel más épp nem volt rajtuk kívül a kávézóban, feltételeztem, hogy Giginek. Ami arra enged következtetni, hogy a lány nemsokkal előttem érkezhetett, főleg ha számításba vesszük azt is, hogy amilyen kíváncsi ha egy ideje már itt lenne, akkor egész biztosan kifaggatta volna már Rozit a tegnapi gyűlés részleteiről.

-Jó volt nagyon... Szia Krisz! - szakította félbe az épp megkezdett beszámolót, hogy köszönjön nekem, amikor felpillantott.

-Sziasztok! - köszöntem vissza, miközben Gigihez hasonlóan én is leültem egy bárszékre a pulthoz.

-Hali! Jókor jöttél - nézett rám a mellettem ülő lány - Nem maradtál le semmiről, én is csak az előbb érkeztem, még nem volt időm kifaggatni.

Körül-belül egy órával később rájöttem, hogy Gigi a „kifaggatást" komolyan gondolta. Minden egyes apró részletre rákérdezett, szó szerint mindent tudni akart. Ha kettesben vagyunk Rozival valószínűleg csak annyit tudok meg a gyűlésről, hogy ő szombaton délelőttönként, hétköznap pedig kedden vagy szerdán este miután bezárt a kávézó fog majd menni. Ezt mindig egyeztetik majd előre és a biztonság kedvéért e-mailen is elküldenek körlevélben az önkénteseknek egy excel táblázatot, amiben összeírják, hogy ki mikor megy a kórházba. Ez azért is hasznos, hogy kéznél legyen a telefonjukban ha elfelejtenék, másrészt pedig könnyen értesülhet a beosztásról az is, aki valami miatt nem tudott részt venni a gyűlésen. Általában kettesével, hármasával mennek a gyerekekhez, ritkán előfordul az is hogy valaki egyedül megy vagy hogy négyesével mennek, de annál többen nem szoktak, mert azzal már akadályoznák az orvosok és az ápolók munkáját.
Tehát, ha ezt a beszélgetést Gigi nélkül ejtettem volna meg Rozival, feltehetőleg ezekhez az információkhoz jutottam volna. Esetleg mesélt volna még arról, hogy milyen a teázó, ahol a gyűléseket tartják. Talán, de csak talán nagyvonalakban az emberekről is akik ott voltak, bár szerintem csak azokról, akik valamiért különösen megragadták a figyelmét. Egész biztosan nem tudtam volna meg azonban ennyi ugyan aranyosan előadott (hisz mégiscsak Roziról beszélünk, aki ha belelendül egy téma boncolgatásába olyan lesz, akár egy százszorszép a lemenő nap sugaraiban fürdőzve egy szivárvánnyal a háttérben, és bár ez nyálas, de tényleg ilyen a kisugárzása), de felesleges információt.

A mellettem ülő lány azonban „mindenre is" rákérdezett. Kíváncsi volt a teázó legapróbb részleteire is, nem elégedett meg annyi információval, hogy alacsony kis asztalkákat lehet körül ülni kényelmes babzsákokon, fotelekben vagy kipárnázott padokon egy tea és gyógynövény illatú helyiségben, ahol romantikus félhomály uralkodik, ő még a falra akasztott képekről is pontos leírást kért. Minden egyes önkéntesről pontos személyleírást akart hallani, én pedig már azon sem lepődtem volna meg, ha megkéri Rozit, hogy legyen szíves szó szerint idézni az ott elhangzottakat.

Miután úgy érezte, hogy kellőképpen kiveséztünk a gyűlés minden apró részletét, céltalanul beszélgettünk még órákig bármilyen témáról ami épp szóba került. Én megittam közben a szokásos forró csokimat, mind a hárman megettük egy-egy szelet sütit - a forgalom kimondottan gyér volt a kávézóban ezen a délutánon - és Giginek sikerült kikönyörögni Roziból még egy kávét, de természetesen csak sok tejjel. A pult mögött álló lány szerint a barátnője határozottan kávéfüggő, márpedig ő nem hajlandó táplálni semmilyen káros szenvedélyt és mivel pontosan tudja, hogy reggel megivott már minimum egy kávét otthon, és ki tudja hányat tervez még, nem szívesen csinált egynél több kávét, a vádakat csak nevetve és véleményem alapján nem túl meggyőzően tagadó barátnőjének.
Gigi hozzám hasonlóan zárásig maradt, de miután segítettünk rendbe rakni Rozinak a kávézót elköszönt, mi pedig elindultunk a legközelebbi villamosmegállóba, hogy Rozi megmutassa hogy szerinte hol lehet kapni Budapest legfinomabb kakaós csigáját.