My babes - Babáim (Hu)

Twenty-two

-Ha elég sokáig bámulod az ajkait közelebb jönnek hozzád, hogy megcsókolhasd? - ijedtemben ugrottam egyet, nem számítottam rá, hogy Barni centikre a fülemtől szólal meg, hogy más ne hallja, mit mond. De bár ne hallottam volna én se. Túl jól ismer. Na meg persze, ezek szerint, túl feltűnően bámultam Rozi ajkát. De ha egyszer képtelen voltam levenni róla a tekintetem? Még most sem tudtam máshova nézni, amikor Aby után sétált a fiúkhoz. 

-Neked nem a grillsütővel kéne foglalkoznod? - tértem ki a válaszadás elől. 

-Szabi felváltott egy kicsit. Azt hiszem megunta, hogy felesleges harmadik az ikertestvére és Lara mellett - vont válhat hanyagul a fiú, időközben a hátam mögül mellém lépve. 

-Pedig Lara elég régóta Csabi barátnője már ahhoz, hogy ne legyen kellemetlen a közelükben lenni, mint a friss párocskáknak, akik képtelenek elszakadni egymástól. 

-De ha az illető párocska egyik fele az ikertestvéred, az egy kissé komplikálja a dolgokat, nem gondolod? - húzta fel a szemöldökét kérdőn. 

-Őszintén? Fogalmam sincs, mivel el sem tudom képzelni, hogy milyen lehet, ha az embernek van egy ikertestvére - ezúttal én vontam meg a vállam - Viszont elfeledkezel a tényről, hogy az egyik vendéged annyira unatkozik, hogy beállt a grillhez kaját készíteni. Milyen házigazda vagy te? 

-Hoppácska, ez eszembe se jutott. Túl jól tereled a témát. Most visszamegyek Szabihoz, de a Rozi-féle beszélgetést még befejezzük. 

-Ettől félek én is - forgattam meg a szemeim unottan. 

-Mitől?

-Miért lopakodik ma mindenki a hátam mögé, hogy a szívbajt hozza rám? - fordultam Rozi felé felhúzott szemöldökkel, de a szám sarkában már ott bújkált a mosoly, mert bár tényleg megijesztet egy kicsit, de ahogy felismertem, hogy az ő hangját hallom, már képtelen voltam haragudni rá. 

-Bocsi, nem akartalak megijeszteni, de téged nagyon lefoglalt, hogy beszólj Baninak. Szóval, mitől félsz? Mire készül a lakótársad? - a hátam mögött a nap épp lenyugvóban volt, amitől a lány szeme gyönyörű zöld színben játszott. Elképesztő, hogy változik a kék és a zöld minden világos árnyalatában a szeme színe a fényviszonyoktól és a hangulatától függően. És nem csak az épp belevilágító napsugaraktól csillogott, a mosolya tette még gyönyörűbbé. Mert Rozi boldog volt. Ezt abból láttam, hogy nem csak a szája mosolygott, hanem a szemei is. Ilyenkor a leggyönyörűbb. Mindig boldognak szeretném látni. 

 És tessék már megint teljesen elkalandoztam. Nem csak hogy nem válaszoltam a feltett kérdésére, de ráadásul fogalmam sincs, hogy mi volt az a kérdés. 

 Nem elég, hogy az előbb alig tudtam türtőztetni a vágyaimat, hogy ne csókoljam meg, most a szívem kezdett szórakozni velem, és ködösítette el az agyamat olyan gondolatokkal, amik megrémisztenek. Életem végéig magam mellett szeretném tudni ezt a lány, és ez megrémít, hisz alig egy hete ismerem. Ráadásul az egész helyzet túl bonyolult… 

-Krisz? - hallottam meg, ahogy gondolataim fő tárgya szólít (ki tudja, hányadszor) épp abban a pillanatban, ahogy meghallottam egy sokkal kevésbé vágyott hangot is. 

-Sziasztok! 

-Nézzétek kivel találkoztam! Épp hozzád jött látogatóba Krisz, úgyhogy mondtam, hogy nyugodtan jöjjön fel, úgyis bulizunk - lépett fel a tetőre mögötte Levi is. Azt hiszem ritkán haragudtam rá annyira, mint abban a pillanatban. Nem is ez a megfelelő kifejezés. Nem haragudtam, hiszen végül is nem az  ő hibája ez az egész kellemetlen helyzet. Inkább frusztrált voltam, pedig általában kimondottan jól kezelem a kínos szituációkat. Csakhogy ezúttal pontosan a közepébe csöppentem egynek. Ráadásul most tényleg fontos volt számomra, hogy jól jöjjek ki ebből a helyzetből. Méghozzá úgy, hogy közben igazat mondok.