Tiltott gyümölcs

23. fejezet - Sebastian

2018. április 6.

A Tabithával folytatott vitánk a Reményfosztottakkal kapcsolatban vett rá arra, hogy beszúrjak még egy kérdést a dolgozat végére. Elsősorban kíváncsi voltam mások véleményére is, azonban arra is tökéletes volt ez a kérdés, hogy megtudjam, ki az, aki valójában elolvasta és értelmezte a könyvet.
- Jó reggelt! - léptem be csengetéskor a terembe - Megkérném a heteseket, hogy szedjék össze az olvasónaplókat - mondtam, amint leültem a laptop elé.
Elektronikusan is rögzítettem, hogy mi lesz a mai óránk anyaga, majd rákattintottam a névsorra, hogy be tudjam írni a hiányzókat.
- Kik a hiányzók? - kértem segítséget az osztálytól.
- Senki - jött a válasz, amin kissé meglepődtem, ugyanis szökőévente egyszer történik ilyen, hogy nem lóg senki.
- Sarah is itt van? - fordultam a padok felé, ugyanis azt a lányt már hetek óta nem láttam iskolában.
- Itt vagyok, tanár úr - lendült a magasba Sarah keze, ezzel biztosítva, hogy észrevegyem.
- Nagyszerű - mondtam, majd be is csuktam a névsort.
Épp visszafordultam a tanári asztalhoz, hogy felkapjam a dolgozatokat, mikor Dora is megjelent az összeszedett füzetekkel.
- Köszi szépen, tedd csak le ide - mutattam az asztalra  - A többiek pedig mindent pakoljanak el az asztalról - fordultam a többiekhez, majd ki is osztottam a tesztlapokat  - Nem sok kérdés, tizenöt perc bőven elég lesz rá - nyugtattam meg őket, azonban nem voltam vak, láttam, hogy többen is kételkedtek abban, hogy negyed óra elég lesz a dolgozat kitöltésére - Dolgozhattok - jelentettem ki végül, miután mindenki megkapta a tesztet.
Hogy mindenkinek elvegyem a kedvét a csalástól, a padok között kezdtem el járkálni. Az első pár percben még nem történt semmi gyanús, utána viszont éreztem, hogy valaki lyukat éget a hátamba a tekintetével.
Kérdőn néztem Tabitha irányába, aki idegességében a száját harapdálta, valamint nyugtalanul ide-oda fészkelődött a székén. Tudtam, hogy elolvasta a könyvet, így biztos voltam benne, hogy nem ő akar csalni.
Hanem Josh-nak akar segíteni...
Egyre távolabb kerültem Tabitháék padjától, néha-néha azonban visszapillantottam rájuk. Már épp a hátsó padsornál jártam, mikor egy pillanatra Tabitháék felé néztem, és láttam, hogy Tabitha túlságosan közel van Josh-hoz, a tesztjét pedig a fiú felé fordítja.
- Josh - szóltam rájuk, ám továbbra is a hátsó padsorban lévő jómadarakat vizslattam.
Még néhány másodpercig Steve-ék felett álltam, és figyeltem, ahogy beírják a válaszokat, majd tovább folytattam utamat a padok között.
Ahogy megfordultam, Tabithával néztem farkasszemet, ám rögtön vissza is fordult a feladatlapja felé. Továbbra is több figyelmet szenteltem nekik, mint a többieknek, azonban Tabitha vagy túlságosan megrémült, amiért rajtakaptam őket és nem segített többet Josh-nak, vagy a továbbiakban sokkal ügyesebben csinálta.
Egy idő után ránéztem a karórámra, és láttam, hogy sokkal több időt kaptak, mint amennyit ígértem nekik.
- Már húsz perce írjátok, úgyhogy lassan összeszedem - csaptam össze a két tenyeremet, majd Vickyék padjától indulva el is kezdtem a dolgozatok begyűjtését.
Amint valakitől megkaptam a dolgozatot, ellenőriztem, hogy felírta-e a nevét, hogy ne utólag kelljen nyomozgatnom, ha esetleg akadna egy névtelen dolgozat.
Alig értem oda a padjukhoz, Tabitha máris a kezembe nyomta a dolgozatát. Felvont szemöldökkel néztem rá, ő pedig a legártatlanabb mosolyát magára öltve bámult rám.
- Nagyszerű - tettem le a dolgozatokat a tanári asztalra, miután mindenki leadta - Most hogy ezzel megvagyunk, ki szeretne felelni? - kérdeztem, a teremben pedig mintha meghűlt volna a levegő.
Ennyi idő után már kezdem megszokni, hogy soha senki nem akar önszántából felelni, most azonban a szokásosnál is nagyobb pánik rajzolódott ki mindenki arcán.
- Senki? - néztem végig a diákokon - Mivel Sarah ma végre megtisztelt minket a jelenlétével, hallgassuk meg őt.
- De tanár úr, én beteg voltam - magyarázkodott Sarah.
Talán el is hittem volna, ha Sarah lenne olyan okos, és nem a suli környékén mászkálna, amikor elméletileg otthon lábadozik...
Azonban belementem a játékába.
- Éppen ezért rengeteg időd volt tanulni - érveltem.
- Nagyon beteg voltam, még a tananyagot se volt energiám bepótolni.
Meg kell hagyni, Sarah kitűnően értett a hazudozáshoz.
- Felőlem felelhetsz abból a tananyagból is, ami legutoljára le van írva a füzetedbe - adtam neki engedményt, ha már az új tananyagot "nem volt energiája bepótolni".
- De hát mondom, hogy beteg voltam és semmire se volt energiám - makacskodott tovább Sarah kissé hisztérikusan.
Mély levegőt vettem, ugyanis mindent felajánlottam, amit tudtam, és még így is Sarahnak állt feljebb.
- Kijössz vagy karó? - tettem fel ezzel a mondattal az i-re a pontot.
Sarah duzzogva karba fonta a kezét.
- Ha ki is mennék felelni, karónál jobb nem lenne, úgyhogy édes mindegy, írja csak be - mondta, én pedig le is ültem a tanári asztalhoz, hogy beírjam a noteszembe a jegyet.
Miközben a noteszemet lapozgattam, a többiek halk sugdolózásba kezdtek.
Nem voltam ostoba, ki tudtam találni, mégis mi lehet a téma köztük, ráadásul egy-két szót is sikerült elcsípnem.
Tekintve, hogy Sarah folyton lóg, alig vannak jegyei, így pedig nem fogom tudni leosztályozni év végén. Akkor viszont egy három fős bizottság előtt kell tanúbizonyságot tennie, hogy tudja az egész éves anyagot. De jól van, legyek én a szemétláda rohadék, aki csak egyetlen tananyag visszamondását várja el tőle...
Miután beírtam a karót Sarah neve mellé, végignéztem az osztályon. Egyedül Vicky és Tina bámult rám kissé szánakozva, mindenki más tovább sugdolózott.
Még Josh és Tabitha is, ami kissé szíven ütött.
- Na jó, haladjunk inkább tovább a tananyaggal - vontam magamra mindenki figyelmét, mire a sugdolózás abbamaradt, és a pánik is eltűnt az arcukról.
A diákok véleményével nem tudok mit kezdeni, mindenki azt gondol, amit akar, így ignorálva az előbbi eseményeket a szokásos módon tartottam meg az órát.
Amikor megszólalt a csengő, szinte éreztem, mennyire örülnek, hogy végre megszabadulnak tőlem, így amilyen hamar csak tudtam, felkaptam a cuccaimat és ki is iszkoltam a teremből.
Ezek után szinte felüdülés volt az elsősökkel a második óra. Náluk szokatlan módon mindig van jelentkező, aki felelni szeretne, ráadásul úgy tűnik, az osztály többségét érdekli is az irodalom.
A harmadik órát egyedül töltöttem a tanáriban. Már csak pár perc volt vissza az órából, mikor kopogtak.
Mikor kinyitottam az ajtót, Nora állt velem szemben.
- Jó napot, én készítem a dekorációt a közelgő szülői rendezvényre és ki kéne hozzá nyomtatnom pár dolgot. Mrs Kean megengedte, hogy használjam az itteni nyomtatót - magyarázta nyájasan, mintha két órával ezelőtt nem haragítottam volna magára.
- Persze, gyere csak beljebb - tártam szélesre az ajtót.
Nora szemmel láthatólag értett a nyomtatóhoz és semmilyen segítségre nem szorult, így figyelmen kívül hagyva a jelenlétét csináltam tovább a dolgomat.
Amint megszólalt a csengő, több kollégám is megjelent a teremben, én azonban továbbra is a számítógép előtt görnyedtem, ugyanis be kellett még fejeznem néhány dolgot.
- Jól haladtok a dekorációval? - hallottam fél füllel Mrs Kean hangját, aki valószínűleg Noránál érdeklődött a munkálatok fejleményéről, azonban nem igazán figyeltem oda rájuk, ugyanis továbbra is a képernyőt bámultam.
- Tessék? - kérdezett vissza Nora, amit nem igazán tudtam hova tenni.
- A díszítés. Hogy haladtok? - ismételte meg Mrs Kean.
- Ó, nagyon jól - öltötte magára ismét a nyájas modorát Nora - Elég sokat haladtunk, bár nem hiszem, hogy még ma elkészülünk.
- Semmi gond, van még időtök. Végső esetben jövő héten is kikérlek majd titeket néhány óráról - nyugtatta meg Mrs Kean valószínűleg Nora legnagyobb örömére.
Ezután Mrs Kean lehuppant az egyik székre, majd Mrs Deckerrel kezdett társalogni. Épp becsuktam minden megnyitott fájlt a gépen, mikor Mrs Kean arról panaszkodott, hogy az osztályában milyen sok a hiányzás, azonban az igazolásokat sosem hozzák időben a diákok, így számtalan igazolatlan órát osztott már ki.
- Figyelmeztettem őket, hogy ma osztályfőnökin igenis kérni fogom mindenkitől az igazolást - magyarázta hevesen Mrs Kean, Mrs Decker pedig egyetértően bólintott kollégája minden egyes szavára.
Lassan ismét kiürült a terem, már csak én és Mrs Kean maradtunk. Meg persze Nora, aki a terem másik felében még mindig a nyomtatással foglalkozott.
Én is épp távozni készültem, mikor Mrs Kean megszólalt.
- Sebastian, beszélni akarok veled - mondta olyan hangsúllyal, hogy még az én ereimben is megfagyott a vér.
Már épp a kilincs után nyúltam volna, Mrs Kean hangjától azonban mozdulatlanná dermedtem, majd lassan visszafordultam felé.
- Miről lenne szó? - érdeklődtem.
Tisztában voltam vele, hogy a másodikosoknál ma nem arattam sikert, azonban azt nem hittem volna, hogy azonnal Mrs Kean-hez mennek árulkodni.
Azzal nyugtatgattam magam, hogy valami másról van szó.
- A diákjaim ma panaszkodtak, hogy az utolsó pillanatban változtattad meg a kötelező olvasmányt.
Hát akkor mégsem másról van szó....
- A szünet előtt szóltam nekik a változásról, így volt még bő egy hetük, hogy elolvassák a könyvet. Én ezt nem nevezném utolsó pillanatnak.
Mrs Kean megvetően horkantott.
- És arra nem gondoltál, hogy valaki már megszenvedett az eredeti olvasnivalóval? Az ő munkájuk így kárba vész? - kérte számon Mrs Kean a dolgot, én pedig biztos voltam benne, hogy nem ismeri a saját diákjait, ugyanis kötve hiszem, hogy lenne olyan másodikos, aki elolvasta volna korábban az eredeti kötelezőt...
- Nem, nem vész kárba, sőt, előnyükre válik, így ugyanis érettségin sokkal jobban fognak tudni róla beszélni - mondtam még mindig higgadtan, a türelmem azonban már a végét járta.
- Akkor is van egy tanterv, amit követni kell. A diákok ahhoz igazodtak, te viszont kiszúrtál velük.
- Először is, tudtommal a tanár dönti el, hogy végül mit is ad fel kötelező olvasmánynak. Másodszor pedig könyörgöm, egy száz oldalas könyvről beszélünk, Mathilda. Kétlem, hogy bárkivel is kiszúrtam volna - mondtam egyre jobban elveszítve a türelmemet.
- Akkor se értem, minek kellett megváltoztatni - mondta Mrs Kean szintén a türelme határán már majdnem kiabálva.
- Mert Tabitha azt a könyvet választotta! - csusszant ki a számon kiabálva, én ekkorra ugyanis már elvesztettem a türelmemet.
Mrs Kean kikerekedett szemekkel bámult rám, majd gúnyosan elvigyorodott.
- Vagy úgy, akkor most már a diákok jelölhetik ki a kötelező olvasmányt?
- Nem, nem a diákok - próbáltam visszanyerni a higgadtságomat és nyugodt hangon folytatni - Azonban tudod, hogy Tabitha rosszul teljesít az órákon, és úgy gondoltam, ha legalább olyat kellene olvasnia, ami érdekli, akkor valahogy sikerülne rávenni, hogy ne teherként tekintsen az iskolára.
- Ha mindannyian Tabitha kedvében akarnánk járni, akkor  a tanterv 95%-át megváltoztathatnánk - sziszegte Mrs Kean - Szerencsére azonban nem a diákok diktálnak nekünk, és te se hagyd magad legközelebb befolyásolni - mondta végszóként, majd mielőtt bármit is reagálhattam volna, otthagyott a teremben.
Hangosan kifújtam a levegőt, és azzal nyugtattam magam, hogy Mrs Kean legalább volt olyan kedves, hogy megvárta, míg kettesben maradunk és csak azután tolt le. Bár amennyire elfajult a dolog, nem kizárt, hogy az egész folyosó tőlünk zengett...
Ekkor a terem másik felébe siklott a tekintetem, és azonnal elpárolgott a megkönnyebbülésem.
Ugyanis nem kettesben voltunk.
Teljesen elfeledkeztem Noráról, aki továbbra is csendben nyomtatgatta a szükséges dolgokat. Úgy tűnt, mint aki elvan a saját kis világában, még csak felém se nézett. Csak akkor emelte fel a fejét, mikor már vagy egy perce őt bámultam. Kérdőn nézett rám, én azonban inkább magára hagytam a teremben.
Miután becsuktam magam mögött az ajtót, körbenéztem a folyosón. Eléggé kihaltnak tűnt, egyedül Josh beszélgetett pár méterrel odébb néhány negyedikessel. Úgy tűnt, bármi is a téma köztük, eléggé beleélik magukat, így nem aggódtam azon, hogy esetleg meghallhatták a Mrs Keannel folytatott vitánkat.
A negyedik órát Mrs Marin kabinjában töltöttem, akinek elmeséltem a történteket.
- Szerinted tényleg rosszul tettem, hogy megváltoztattam a kötelezőt? - kérdeztem tőle nagyot sóhajtva.
- Szerintem szép gesztus, hogy Tabithát akartad ösztönözni. Egyébként meg nem látom, mi a probléma. Egy száz oldalas könyvet egy délután ki lehet olvasni. Mrs Kean pedig csak áltatja magát, ha azt hiszi, van olyan diákja, aki már réges rég elolvasta az eredeti kötelezőt - sorolta az érveit Mrs Marin, én pedig elmosolyodtam, amiért végre valaki reálisan látja a dolgokat.
Mrs Marin sokat segített azon, hogy jobban érezzem magam a nap hátralévő részében. Nem hiába ő a kedvenc kollégám.
Negyedik óra után épp a lépcsőn tartottam lefelé, miközben láttam, hogy Sabrina és Tabitha épp a mosdóból jönnek ki. Sabrina volt előrébb, így ő nyitotta ki az osztályuk ajtaját. Tabitha mindössze csak egy lépéssel volt lemaradva mögötte, így az lett volna a logikus, ha Sabrina nyitva hagyja neki is az ajtót, ehelyett azonban akkora lendülettel csapta be Tabitha orra előtt, hogy még a folyosó is beleremegett. Tabitha szerencsére még épp idejében torpant meg, arcára pedig ugyanúgy kiült az értetlenség, mint az enyémre.
- Hát ez meg mi volt? - léptem oda hozzá.
- Fogalmam sincs - pislogott még mindig nagyokat, látszott rajta, hogy nem tudja hova tenni a történteket - Negyedik óra óta furán viselkedik mindenki - vont végül vállat.
A mindenki szó megragadta a figyelmemet. Ha csak Sabrina haragudott volna meg valamiért Tabithára, akkor bármi lehetett volna a kiváltó ok. Egyik percről a másikra azonban csak azért viselkedhetett vele furán mindenki, mert...
Ó, ne, ne, ne, ne.
Azonnal eszembe jutott a Mrs Keannel való vitám, az, hogy beismertem, hogy Tabitha miatt változtattam a kötelezőn, és az, hogy Nora ezt mind hallotta. Ráadásul mindez a harmadik óra utáni szünetben történt.
Minden egybevágott.
- Ó, basszus. Mrs Kean kérdőre vont, amiért lecseréltem a kötelező olvasmányt. És hát kicsúszott a számon, hogy te választottad a másikat - ismertem be, Tabitha azonban kérdőn nézett rám, fogalma se volt róla, mindezt miért osztom meg vele - Nora is ott volt a helyiségben, így ő is hallhatta a beszélgetésünket - fejeztem be.
Tabitha így már megértette, mire célzok.
Felkészítettem magam, hogy ezentúl a világ legcsúnyább tekintetével fog élete végéig rám bámulni, vagy pedig valami nagyon csúnyát vág majd a fejemhez, hiszen gyakorlatilag sikerült az összes osztálytársával megutáltatnom őt.
Tabitha nem szólt egy szót sem, én pedig biztos voltam benne, hogy vagy a hallottakat emészti, vagy a bosszúját forralja ellenem.
- Sajnálom - kértem tőle bocsánatot, azonban tisztában voltam vele, hogy ezzel még nem hoztam helyre semmit.
Vártam, hogy Tabitha kitörjön, azonban továbbra is csak csendben állt, majd megvonta a vállát.
- Ez van - mondta, én pedig teljesen ledöbbentem.
Biztos voltam benne, hogy minimum a gyilkos tekintetet megkapom...
Azonban ahelyett, hogy mérges lett volna rám, olyan szánakozó tekintettel nézett rám, mintha engem utált volna ki az egész osztály.
- Én is sajnálom, amiért emiatt bajba került - mondta, én pedig nem akartam elhinni, hogy jól hallottam, amit mondott.
Főleg azok után, hogy reggel sikerült az egész második osztályt magamra haragítanom.
Még őt is...
Bár ha jobban belegondolok, mindössze csak Josh hátát láttam, amikor Tabithával sugdolózott. Hogy mi volt a lány reakciója a történtekre, fogalmam sincs.
- Ez van - ismételtem meg végül a szavait.
Tabitha az alsó ajkát kezdte harapdálni, és úgy tűnt, mintha mondani akarna még valamit. Kíváncsian vártam. Szinte perceknek tűnt, mire Tabitha befejezte a tépelődést és végre megszólalt.
- Mennem kell, át szeretném nézni a tananyagot óra előtt.
Hirtelen csalódottságot éreztem.
Fogalmam sincs, mit akartam volna tőle hallani.
Fogalmam sincs, mi mást mondhatott volna.
Mindenesetre fura volt, hogy ilyen sokáig húzta az időt, hogy megossza velem, hogy át akarja nézni a tananyagot. Ráadásul a tanáriban hallottak után meg voltam róla győződve, hogy osztályfőnöki órája lesz, de lehet, hogy félreértettem valamit és a hatodik órájuk lesz Mrs Keannel.
Végül csak megértően biccentettem, majd távoztam, ugyanis nem akartam feltartani.
Miután véget ért az utolsó óra is, a legtöbb diák szélsebesen hagyta el az épületet. Épp a folyosón sétáltam, mikor egy beszélgetés ütötte meg a fülemet. A társalgás egy másik folyosón zajlott, azonban mivel az épület már majdnem teljesen kiürült, tisztán hallottam minden egyes szót.
- Megígértem a húgomnak, hogy ma együtt buszozunk haza - hallottam egy lány hangját, azonban nem illik hallgatózni és a téma se különösebben érdekelt, így nem törődtem azzal, hogy beazonosítsam, ki mondhatta ezt.
- Neked van húgod? - kérdezte egy másik hang döbbenten.
Hirtelen megtorpantam, ugyanis gondolkodás nélkül beazonosítottam a másik lány hangját.
Tabitha.
- Aha, öt évvel fiatalabb, mint én - jött a válasz, majd egy ideig csönd állt be, csak egy szekrény nyitódását lehetett hallani.
Ismét elindultam a folyosón, ugyanis semmi közöm nem volt a beszélgetésükhöz, ráadásul egyáltalán nem volt izgalmas téma, amit érdemes lett volna kihallgatni.
- Na és neked van tesód? - tette fel a kérdést a másik lány, aki Vicky lehetett, én pedig ismét megtorpantam.
Azon kaptam magam, hogy érdekel a válasz.
Közben hallani lehetett, ahogy az egyikük a szekrényében rendezgeti a dolgokat, a kérdés után azonban minden hang elhalt.
- Van egy bátyám - szólalt meg végre Tabitha kis idő után.
- Ú, hány éves? - lelkesedett be Vicky.
Úgy tűnik, ő se tudott róla, hogy Tabithának testvére van.
- Nyolc évvel idősebb.
Valaki becsukta a szekrénye ajtaját.
- Elég nagy a korkülönbség. Jól kijöttök?
- Szuperül - válaszolta Tabitha minden érzelem nélkül, kicsit se meggyőzően - Mehetünk? - sürgette Vickyt, mintha abban reménykedett volna, hogyha elhagyják az épületet, azzal a téma is megváltozik.
- Persze.
Egy ideig szoborként álltam a folyosón és a hallottakat emésztettem.
Sose hallottam még Tabitha bátyjáról, és ezek szerint Vicky sem. A jelek szerint pedig Tabitha nem igazán szeretett róla beszélni.
Különös volt az egész.
Azonban miután hazaértem, teljesen megfeledkeztem az egészről. Akkor meg pláne, mikor megnyitottam a Facebookot, és észrevettem, hogy közel ötven értesítésem van.
Homlokráncolva kattintottam a kis fülre és pörgettem végig, hogy mégis milyen értesítéseim vannak.
Dave feltöltött egy téged ábrázoló fényképet.
Dominica hozzászólt egy bejegyzéshez, amelyben meg vagy jelölve.
Az összes értesítés ezzel volt kapcsolatos, csak más-más embertől származott.
A szemétláda Dave kiposztolta a képeimet az oldalára, holott megígérte, hogy előtte nekem küldi el, hogy jóváhagyhassam őket.
Dominica hozzászólása: Nahát tanár úr, ha tanítás közben is így nézne ki, esküszöm, oda-vissza fújnám mind a 30 tételt.
És még egy csomó Nicáéhoz hasonló komment érkezett.
Tény, hogy végülis a képek elég jól sikerültek, azonban a kommenteket látva legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben.
Mi a fenének vállaltam el azt a hülye fotózást?
Sebastian üzenete: Ezért még kinyírlak.
Dave üzenete: Nyugodj le, haver. Híressé tettelek.