Tiltott gyümölcs

16. fejezet - Sebastian

2018. február 14.

Én próbáltam anya tanácsa szerint cselekedni, Tabitha azonban igencsak megnehezítette a dolgomat. Na nem mintha amúgy lett volna olyan alkalom, mikor beszélhettem volna vele. Semmiképp se sétálhattam oda hozzá azzal a szöveggel, hogy ,,Hé, figyu, én itt vagyok, ha szükséged lenne valakire".
Tabitha azóta az összes órámat átalussza, ha pedig napközben találkozik a tekintetünk, olyan pillantást vet rám, amitől azonnal elfordítom a fejem. Csak azért tudom, hogy nem a ,,megöllek" nézésével néz rám, mert azt már volt alkalmam korábban megtapasztalni. A mostani nézése enyhébb, inkább valami olyasmit sugall, hogy ,,megbánod, ha hozzám mersz szólni".
A héten hallgatók érkeztek a suliba, hogy teljesítsék a kötelező gyakorlatukat. A hétfői órákat még én tartottam, hogy felvegyék a lépést és képben legyenek, melyik témaköröknél tartanak a diákok, keddtől pedig már rajtuk volt a sor, hogy tanítsanak.
Egy Chad nevű srác volt az első. Vele együtt léptem be tegnap a terembe, Chad azonban a tanári asztal felé vette az irányt, én pedig a diákok felé fordultam, hogy felmérjem, hova ülhetnék le.  Tabitha szokás szerint aludt, és feltűnt, hogy üres a mellette lévő szék. Igazából többen is hiányoztak, így több választási lehetőségem is volt, mégis Josh üres helyét foglaltam el.
A teremben csend lett, mindenki kérdőn nézett Chad irányába, ami láthatóan zavarba hozta a srácot.
- Sziasztok, Chad vagyok, a mai órát pedig én fogom tartani - kezdett végül bele, én pedig hátradőltem a széken és keresztbe fontam a karjaim a mellkasom előtt - Mivel nem ismerlek titeket, örülnék, ha gyorsan készítenétek magatoknak egy névjegytáblát, hogy egyszerűbb legyen a dolgom - folytatta, mire a legtöbben neki is láttak a névjegytábla készítéshez.
Chad a tábla előtt járkálva figyelte a többieket, majd megállt előttem. Tabithára pillantott, majd kérdőn nézett rám. Én is Tabithára néztem, aki békésen aludt mellettem. Végül visszafordultam Chadhez, és megráztam a fejem. Nem akartam, hogy felébressze Tabithát.
Ami az órát illeti, nagyon sokszor közbeszóltam volna. Nehezen fogtam vissza magam, de valahogy mégis sikerült. Végül inkább az összes megfigyelésemet feljegyzeteltem.
Ami a legjobban zavart, az az, hogy Chad több információt is helytelenül mondott. Emellett a kiejtése is csapnivaló volt. Ha már valaki tanárnak készül, legalább a költők és írók neveit tudja helyesen kiejteni...
Óra végén meg is osztottam vele az észrevételeimet. Először azt hittem, nem vette zokon a dolgot, azonban mikor az elsősöknél megkezdte az órát, sokkal kevesebb önbizalma volt, mint a másodikosoknál.
Órák után még váltottam néhány szót a hallgatókkal. Utolsóként Jackhez fordultam, ugyanis másnap rá várt a feladat, hogy megtartsa az órákat.
- Holnap a végzősök nincsenek suliban, így elmarad velük az első órám. A második órám szintén lyukas, így valamelyiken dumálhatunk. Adhatok néhány tippet a tananyagokhoz - mondtam neki, ugyanis feltűnt, hogy Chad egyáltalán nem a lényegre koncentrált, ráadásul ha valamit kihagyott, visszaugrott az anyagban, ami szerintem hatalmas káoszt okozott a diákok fejében. Nem akartam, hogy a többiek is így járjanak, így inkább előre átbeszélem velük, mi az, amit mindenképp meg kell említeniük, és mi az, amit nem.
Jack hálásan bólintott, majd mindannyian távoztak.
Én is a kabinom felé vettem az irányt, útközben pedig ösztönösen a másodikosok ajtaja felé fordítottam a fejem. Egy pillanatra farkasszemet néztem Tabithával, a lány azonban rögtön elkapta a tekintetét. Ha jól láttam, épp másolt valamit.
A kabinom előtt előkerestem a kulcsot, majd beléptem a helyiségbe. Letettem az irodalomkönyvet, a noteszemet és a tolltartómat az asztalomra, majd a kabátom felé nyúltam. Miközben magamra öltöttem és becipzároztam, végig azon járt az eszem, ne tegyem-e vissza mégis a fogasra, és menjek vissza Tabithához. Még akkor is ezen gondolkodtam, mikor a táskámat a hátamra kaptam.
Végül nagyot sóhajtottam.
Ha jól láttam, Tabitha épp a tananyagokat pótolta, rám pedig ahhoz nem volt szüksége...
Visszazártam a kabinom ajtaját, majd elindultam a kijárat felé. Ezúttal meredten bámultam magam elé, így nem láttam Tabithát. Mikor az ajtóhoz értem, még mindig azon tűnődtem, ne forduljak-e vissza. Végül mély levegőt vettem, és kiléptem az épületből.
Ma reggel Jack jelezte nekem, hogy első órán szeretné velem átbeszélni a tananyagokat, így még első óra előtt készítettem magamnak kávét a tanári konyhában, majd kerestünk egy szabad termet, ahol nyugodtan beszélhettünk. Nem akartam felajánlani neki, hogy a kabinomba menjünk, ugyanis nem akartam, hogy szegény srác jéggé fagyjon...
Valentin nap alkalmából a diáktanács a lépcsőfordulóban felállított egy táblát, amit teletűzködtek szívekkel, amiken keresztül a diákok üzenhettek egymásnak. A tábla nagyon népszerű lett, minden egyes alkalommal hatalmas tömegeket kellett kikerülnöm, amikor a tanári és a kabinom között ingáztam.
- Kikérem magamnak ezt az üzenetet - mérgelődött vörös fejjel Mrs Decker, mikor az egyik szünetet a tanáriban töltöttem.
- Ugyan már, csak kedvességből írták - nyugtatta őt a mosolygó Mrs Marin.
- Szerintem meg gúnyt űznek belőlem - háborgott tovább Mrs Decker.
- Miről van szó? - kérdeztem suttogva Mrs Marintól.
- Nem láttad a táblát a lépcsőfordulóban? Egy csomó üzenet van Mrs Deckernek címezve - magyarázta Mrs Marin, mire az én arcom is mosolyra húzódott.
Kíváncsi voltam a táblán függő üzenetekre, azonban épp szünet volt, és tudtam, hogy a diákok miatt úgyse férnék oda, így gondoltam, inkább később nézem meg őket.
Ezután a tanáriban függő faliújságot kezdtem tanulmányozni.
- Ó, basszus - szólaltam meg, mikor észrevettem az aznapi helyettesítést.
- Mi az? - nézett rám aggódva Mrs Marin.
- Nem fontos - csóváltam meg a fejem.
Hát, már tényleg nem volt fontos.
Nem ártott volna hamarabb ránéznem arra a helyettesítésre, ugyanis kiderült, hogy Mrs Thompsont helyettesítettem volna első órán a másodikosoknál...
Valamikor később aztán sikerült eljutnom a lépcsőfordulóban elhelyezett táblához. Elnevettem magam, ugyanis tényleg volt jó pár, amit Mrs Deckernek szántak, sőt, Mrs Murray is kapott szép számmal.
Hirtelen megakadt a szemem az egyik szíven.
Tabithának címezték.
Az üzenet visszafogott volt, gondolom, valamelyik barátnője írhatta neki. Vagyis inkább remélem. Mármint, nincs azzal semmi baj, ha esetleg fiú írta volna, egyszerűen csak... na.
Ebédszünetben Jack odaszegődött mellém, hogy megvitasson velem néhány dolgot, míg én a kabinom felé tartottam. Épp nagyban magyaráztam neki, mikor a szemem sarkából észrevettem Tabitháékat a folyosón ücsörögni. Hirtelen nagyon irritálni kezdett a mellettem baktató Jack, és zavart, hogy nem hallom Tabitháék beszélgetését.
Utolsó órán végül Jackkel együtt léptem a másodikosok termébe, nekem pedig ismét új helyet kellett keresnem. Josh ma nem hiányzott, így a Tabitha melletti szék foglalt volt, ezért végül a középső oszlop legutolsó padját néztem ki magamnak, ahol senki se ült.
Ismét feljegyeztem a megfigyeléseimet az órával kapcsolatban. Ami azt illeti, csak egyetlen észrevételem volt, mégpedig az, hogyha Jack valamelyik kérdésére nem kapott választ, akkor képes volt perceket várni, míg végre megszólalt valaki. Ez igazából akkor tűnt fel, mikor az alvó Tabitha felé vándorolt a tekintetem, és vele együtt a gondolataim is, mégis mikor visszazökkentem a valóságba, úgy tűnt, az idő alatt nem maradtam le semmiről.
Óra végén ismét váltottam néhány szót a hallgatókkal, majd távoztak. Én is magamra kaptam a kabátomat és a táskámat, majd elballagtam a másodikosok üres terme mellett. Tudtam, hogy Tabitha a Sunrise-ba ment.
Még mindig nem tudom, mikor beszéljek vele...