Tiltott gyümölcs

9. fejezet - Tabitha

2017. október 6.

Reggel álmosan sétáltam az állomásról a suli felé, mikor ismét megláttam a cigiző Josh-t más osztálytársaimmal együtt. Nem vettek észre, így szó nélkül sétáltam el mellettük.
Miután beértem a suliba, lehuppantam a helyemre és a falat bámultam. Fáradt voltam, de a kinti csípős hideg kiverte a szememből az álmosságot. Alig csengettek be, Mr Verlac már be is lépett a terembe.
- Jó reggelt! - köszöntött minket, mire mi is mormoltunk egy köszönésfélét.
Felkapcsolta az osztály laptopját, hogy beírhassa a hiányzókat, majd újra a tanári asztalhoz ült, és a noteszét kezdte bámulni. Sokan már rájöttek, hogy ez azt jelenti, hogy Mr Verlac felelést tervez.
- Szeretne valaki önként felelni? - hangzott a kérdés.
Sokan azonnal a füzetüket kezdték lapozni, én azonban biztonságban éreztem magam, ugyanis kedden elméletileg lefeleltem, bár gyakorlatilag karót kaptam rá, de attól még a felelés az felelés.
- Senki? - kérdezte meg újból Mr Verlac, majd lapozgatni kezdte a noteszét - Tabitha Galavan - mondta végül, én pedig teljes szívemből reméltem, hogy csak rosszul hallottam.
- De hiszen én már feleltem - szólaltam meg.
- Karót kaptál és szó szerint nem tudtál kinyögni semmit, szóval gyere és javítsd ki.
- Nem tudom az anyagot - közöltem vele, mire egy ideig farkasszemet nézett velem, majd valószínűleg a múltkori esetből tanulva inkább nem erőltette, hogy kimenjek megpróbálni, egyből befirkantotta a karót.
Ezután Steve szívta meg a dolgot, ugyanis ráesett a választása, a felelés alatt én pedig magamban duzzogtam. A fene hitte volna, hogy a héten másodszor is ki fog hívni. Abban a tudatban voltam, hogy egy ideig békén hagy, ezért se pótoltam be az anyagot.
- Ha szeretnéd, szívesen lelököm a buszról, ha legközelebb együtt utazunk - súgta oda nekem Josh vigasztalás gyanánt, mire én önkéntelenül is elmosolyodtam.
- Köszi.
Steve felelésének végéig bírtam nyitva tartani a szemeimet, aztán újból rám tört az álmosság, így fogalmam sincs, mi történt ezután irodalomórán.
Második óra előtt Josh bökdösött, hogy ébredjek fel, ugyanis infó órám volt, és át kellett ballagnom az infóterembe.
- A mai órán programozni fogunk - közölte velünk Mr Wilden az óra elején - Nyissátok meg a Python nevű programot.
Mi meg is nyitottuk volna, csakhogy valamelyik laptop még fel se kapcsolódott, így tíz perc is eltelt, mire végül mindenki meg tudta nyitni.
- A programozás egy külön nyelvet igényel - magyarázta Mr Wilden - Na most, van valakinek bármilyen ötlete, milyen parancsok létezhetnek?
Egyperces néma csend is eltelt, és én esküszöm, hallottam a tücsköket a háttérből. Aztán Mr Wilden végre megint megszólalt.
- Nézzünk egy konkrét példát. Beprogramozhatjuk például, hogy kiszámolja bármelyik szám faktoriálisát. Írjátok be, hogy... - mondta, mire pötyögni kezdett a saját laptopján, a kivetítőnek hála pedig a táblán is megjelent, mit is gépel éppen.
meddig = int(input("Melyik szám faktoriálisát írjam ki?"))
Egymásra néztünk a többiekkel, majd mi is begépeltük, bár hogy konkrétan micsodát, fogalmunk se volt róla.
- Van valakinek ötlete, hogyan tovább? - kérdezte ismét, majd újabb egyperces csend következett, mire megint pötyögni kezdett, mi pedig ugyanazt begépeltük.
Minden parancs után ugyanúgy feltette a kérdést, hogy tudjuk-e, hogyan tovább, mi pedig mindig ugyanazzal a síri csenddel válaszoltunk.
Egy idő után eljutottunk a végére. Mi szorgalmasan begépeltük, ami a táblára ki volt vetítve, de hogy egyikünk se értett belőle semmit, abban biztos voltam.
- Most pedig próbáljátok ki - biztatott minket Mr Wilden.
Először kisebb számokkal próbáltam ki, hogy ellenőrizni tudjam a számolást, és lenyűgözött, hogy helyes volt a megoldás. Ha egy program ilyenre képes, mégis mi a fenének vannak a matekórák?
- És most, hogy ezt megtanultuk, folytathatjuk egy nehezebb feladattal. Programozzuk be, hogy annyi oszlopnyi és sornyi csillagot írjon ki a program, amennyit én megadok neki. Hogyan kezdenétek neki?
Újabb tücsökciripelés következett. Fogalmam se volt, hogyan jutottunk el a faktoriálistól a csillagokig, ami pedig a lényeg, hogy az előző példából se tanultunk semmit, szimplán lemásoltuk, amit Mr Wilden begépelt. Szerencsére a csengő megmentett minket, úgyhogy a csillagos feladat megoldását már csak a jövő órán fogjuk megtudni.
A legközelebbi óra, amit ébren ültem végig, az osztályfőnöki volt.
- Remélem tudjátok, hogy minden évben a másodikosok gondoskodnak a karácsonyi műsorról, amit bemutatnak az iskolának. Készültök már valamivel? - tette fel a kérdést Mrs Kean.
- Ugyan már tanárnő, még csak október van - szólalt meg Sabrina.
- Egyet pislogsz, és mindjárt itt az érettségi is, megnyugtatlak. Szóval ha jól értem, még egyáltalán nem gondolkodtatok, mit fogtok előadni. Jó lenne minél előbb ötletelni.
- Nekem vannak ötleteim! - kiáltott fel Kristin, majd Mrs Kean megengedte neki, hogy használja az osztály laptopját, majd kikeresett néhány videót, és kivetítette nekünk.
Kristin különféle jeleneteket mutatott meg, amik szerinte jók lennének a műsorunkhoz, a többiek pedig nagyban bólogattak, habár a legtöbben oda se figyeltek, mi is történik, hanem a mobiljukat nyomkodták.
- Jó lenne, ha minél előbb megegyeznétek és elkezdenétek gyakorolni. Ne higgyétek, hogy rááldozom a fizikaórákat, úgyhogy azon is gondolkodjatok el, mikor szántok időt a próbákra - figyelmeztetett minket Mrs Kean. 
Az órát követő szünetben is ébren voltam, azonban nem nagyon tudtam mit kezdeni magammal. Félórás ebédszünet volt annak ellenére, hogy a sulinak nem volt ebédlője, csupán egy büféje.
Josh hátrament a többi fiúhoz, mint mostanában mindig, így nem tudtam dumálni vele. Végül Vicky szánt meg és odajött hozzám beszélgetni. Két perc után azonban nagyon irritált, hogy Vicky bármit mondott, Jessica és Sabrina csendben maradtak, és árgus szemekkel bámultak minket. Végül megkértem Vickyt, hogy menjünk ki a folyosóra dumálni.
Vicky kihívta Tinát is, így hárman ültünk le a folyosón lévő székekre.
- Nektek van ötletetek a karácsonyi műsorhoz? - kérdezte tőlünk Vicky.
- Szerintem tök jó jelenetek voltak, amiket Kristin mutatott. De nem nagyon szeretnék beleszólni, úgyse fogok szerepelni - közöltem velük, mire Vicky azonnal győzködni kezdett, hogy márpedig tök jó móka lesz, igenis szerepeljek.
- Te pedig felléphetnél a gitároddal - fordult Vicky Tina felé, aki eddig csendben hallgatott. Az arckifejezését elnézve ő neki se fűlött hozzá a foga, hogy mások előtt szerepeljen.
- Még meglátjuk - nyugtattam meg Vickyt, bár részemről egyértelmű volt, hogy semmiképp nem fogok fellépni. Hogy Tina hogy dönt majd, fogalmam sincs.
- Nem tudtok megszánni kajával? - néztem rájuk.
- Már megettem mindent - csóválta a fejét Tina.
- Dettó - mondta Vicky.
Csalódottan döntöttem a fejemet a falnak.
- Pedig úgy ennék mogyorós csokit - nyafogtam, mire mindketten felnevettek.
- Az nem is kaja - veszekedett velem Vicky, mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki elmegy előttünk.
Felnéztem az elsuhanó alakra, akiben Mr Verlacot ismertem fel. Mérges pillantásokkal bámultam őt, amíg el nem tűnt a kabinjában.
Suli után a Sunrise-ba mentem dolgozni, így elég későn értem haza. Amint betettem a lábam a házba, apám azonnal körbeölelgetett.
- Szia Tabitha - mondta, én pedig meglepetésemben lefagytam. Anyám nem szólt róla, hogy apám hazajön.
- Tabitha, pont jókor jössz, kész a vacsora. Moss kezet és ehetünk - dugta ki a fejét anyám a konyhából.
Kézmosás után letelepedtem az ebédlőasztalhoz. Anyám felszolgálta az ételt, Theo azonban még mindig nem volt sehol.
- Theo! Gyere! Kihűl a kaja! - kiabált neki anyám.
A vacsora nagy részét már megettem, mire Theo végre megtisztelt bennünket a jelenlétével.
- Már megint ez a szar a kaja? - kérdezte, miközben beletúrt az ételbe.
- Csönd legyen és egyél - szólt rá anyám.
- Ez hideg - mondta morogva Theo, majd akkora agresszivitással tolta hátra a széket, hogy egy pillanatra kihagyott a szívem egy ütemet.
- Na meséljetek - mosolygott ránk apánk - Theo, van már munkád?
- Még nincs - mondta, miközben betette az ételt a mikróba.
Érdekes. Egy éve nem képes munkát találni. Én besétáltam a legelső kávéházba és felvettek.
Apánk ezután felém fordult.
- Na és veled mi a helyzet? Milyen a harmadik? Vettél már vért valakitől? - nézett rám izgatottan, mire leesett, hogy apám még mindig abban a tudatban él, hogy egészségügyire járok.
- Még mindig gimnazista vagyok és másodikos - erőltettem magamra egy mosolyt, a helyzet azonban kezdett egyre kínosabb lenni.
- Jajj drágám, nem is mondtam - szólalt meg aztán anyám - Le szeretném cserélni a nappaliban lévő szőnyeget.
- Ú, az tök jó. Segíthetek kiválasztani, milyen legyen az új? - néztem anyámra.
- Igazából, már kiválasztottam és meg is rendeltem - közölte anyám.
Na igen, elvégre miért is lenne kíváncsi a véleményemre.
- Voltam ma a cukrászdában. Hoztam desszertnek süteményeket - fordult hozzám anyám, mikor látta, hogy végeztem a vacsorámmal.
Azonnal felpattantam, és kinyitottam a hűtőt. Azonban csalódnom kellett, ugyanis mindegyik sütemény olyan volt, amit nem szeretek.
- Csak ezek vannak? - néztem anyámra.
- Igen. Volt még egy krémes, de délután megkívántam és megettem. Tudom, hogy azt úgyse szereted.
Igazából az a kedvencem, de sebaj...
- Ha jobban belegondolok, eléggé tele vagyok. Passzolom a desszertet, nyugodtan megehetitek - erőltettem magamra egy mosolyt.
Ezután otthagytam őket, és a szobámba vonultam.