Tiltott gyümölcs

4. fejezet - Sebastian

2016. november 23.

Ma az első órám lyukas volt, így úgy gondoltam, hasznosan töltöm az időm és kijavítok néhány dolgozatot. A kabinomnak van egy olyan rossz szokása, hogy nyáron nagyon meleg van a helyiségben, télen pedig nagyon hideg, és mivel már egyre hidegebbre fordul az idő, úgy döntöttem, a tervemet a tanáriban valósítom meg.
Egyedül voltam, így nyugodtan végezhettem a dolgomat, azonban miután kicsengettek, a helyiségben egyre több kollégám megjelent. Mrs Decker épp arról panaszkodott, hogy az elsősök mennyire buták, és még egy egyszerű egyenletet se képesek megoldani. Kissé elmosolyodtam magamban, ugyanis szeptemberben még arról bizonygatott minket, hogy az elsősök kész géniuszok.
- Nem mindenki lehet matekzseni - szólt közbe Mrs Kyle - Egyébként, mi a véleményetek Tabitha Galavanról?
Sose volt ínyemre a tanáriban zajló pletykálkodás, így nekiláttam, hogy összeszedjem a holmijaimat, azonban nem tudtam mit tenni, a beszélgetésnek így is fültanúja voltam.
- Zárkózott lány - jegyezte meg Mrs Marin - Jó jegyei voltak, azonban fokozatosan romlik. Épp tegnap írtam be neki egy elégtelent - csóválta a fejét.
- Te is? Az én órámon se tudott semmi érdemlegeset felmutatni - hitetlenkedett Mrs Kyle.
- Kiről van szó? - köszörültem meg a torkomat, hogy magamra vonjam a figyelmüket.
Ha már ígyis-úgyis hallottam a beszélgetésüket, kíváncsi voltam, mégis kiről van szó.  
- Elsős - mondta Mrs Kyle, majd körbenézett, nincs-e Mrs Kean, az elsősök osztályfőnöke a teremben, valószínűleg azért, mert ő biztos jobban tudná jellemezni a diákját, a nő azonban nem volt jelen, így Mrs Kyle folytatta - Sötét haj, barna szemek - adott személyleírást, nekem azonban ennyiből fogalmam se volt, kiről van szó.
- Nagyon sokat segítettél - nevettem el magam.
- Az első padban ül, nem messze az ajtótól - vette át a szót Mrs Marin, mire nekem azonnal eszembe jutott egy barna szempár.
Kissé meglepődtem, hogy a többieknek rossz tapasztalataik vannak vele kapcsolatban, ugyanis Tabitha egyáltalán nem olyan lánynak néz ki, aki lázadna az iskola ellen.
- Lehet, hogy csak rossz napja volt - vontam vállat.
- Ugyan, látnod kellett volna ma első órán. Azt hittem, menten elalszik - folytatta felháborodottan Mrs Decker.
Mivel én nem tanítom az elsősöket, nem akartam egy ilyen beszélgetésbe belemenni, így inkább fogtam a cuccaimat, és elindultam lefelé a lépcsőn, hogy a kabinomba menjek.
Önkéntelenül is az elsősök nyitott ajtaja felé fordítottam a fejem, és azonnal megláttam Tabithát. Mrs Deckernek igaza volt, pont úgy nézett ki, mint aki menten elalszik. Ami azonban ennél is furcsább volt, az a hatalmas duzzanat a homlokán.
Mikor legközelebb láttam, a haját úgy rendezte el, hogy eltakarja a sérülését, én azonban továbbra is élénken láttam a szemeim előtt. Elképzelni se tudtam, mégis hogyan szerezhette. Ha be is verte valahova, az nem járt volna ekkora duzzanattal...
A nap többi részét tanítással töltöttem, majd hazabuszoztam. Mikor elkezdett sötétedni, két legjobb barátommal, Dave-vel és Jamie-vel találkoztam a helyi pizzériában. Mikor odaértem, ők már ott voltak.
- Nicsak, kit sodort ide a szél - köszöntött Dave harsányan.
- Várj csak, mert az a szél vissza is fújhat - próbáltam poénkodni, bár sose értékelték, szerintük béna a humorom - Szevasztok - köszöntem nekik, majd én is ledobtam magam az asztalhoz.
Ők sört rendeltek maguknak, én azonban sose szerettem a sört, így a pizza mellett döntöttem, ugyanis úgyis untam már a saját főztömet. 
Dumáltunk, hülyéskedtünk, a jókedvem azonban egy pillanat alatt elszállt, mikor Caroline lépett be az ajtón. A főnökével együtt.
Mivel ez Shellwood legjobb pizzériája, természetesen vagyok olyan balszerencsés, hogy ahányszor itt vagyunk, Caroline-nak is muszáj felbukkannia. Az előző alkalmakkor azonban legalább annyiban voltam szerencsés, hogy mikor ő érkezett, mi már távoztunk. Most azonban elment az asztalunk mellett, egy hatalmas mosollyal köszönt nekünk, mire én csak egy grimaszfélét tudtam az arcomra erőltetni, legjobb barátaim pedig szintén így tettek. A beszélgetéseink során bevallották, hogy nekik Caroline sose volt szimpatikus, így örülnek, hogy megszabadultam tőle.
Caroline és a főnöke nem messze tőlünk foglaltak helyet. Egyszerűen képtelen voltam elviselni a látványt.
- Látni se bírom - mondtam halkan a fiúknak, fejemmel Caroline-ék asztala felé biccentve.
- Új törzshely kéne, ezt meg itt hagyjuk a viperának - vetette fel Dave.
- Mindannyian Bridgeportban dolgozunk, szerintem ott találhatunk egy új helyet - szólalt meg Jamie.
- Nem is tudom, túl sok ott a diákom - húztam a számat.
Igaz, van néhány shellwoodi diák is, azonban korántsem annyi, hogy bármelyikükkel is összefuthatnék az utcán. Bridgeportban azonban ez megtörténhetne, főleg mivel a nem ott élők is gyakran töltik ott a szabadidejüket.
- És? Félsz, hogy meglátnak kávét inni? - nevette el magát Dave.
Igaza volt, ők imádják a sört, én azonban mindig kávét rendelek. Épp ezért imádom ezt a pizzériát, mivel mindkettőt lehet kapni. Most azonban csak sima ásványvizet rendeltem, ugyanis késő volt már kávézgatni.
- Szóval? Bridgeport? - tette fel újra a kérdést Dave.
- Kipróbálhatunk több helyet is - vetette fel Jamie.
Nagyot sóhajtottam.
- Na jó, legyen - mondtam megadóan, mire két barátom mosolyogva összenézett, és koccintásra emelték a sörös korsójukat.
Felém fordultak, és mosolyogva csóválták a fejüket, mikor a vizes poharam után nyúltam, hogy csatlakozhassak a koccintáshoz.