2018. február 6.
Azt hittem, hogy a bál után már nem a ruhák és a tánc lesz a mindennapos téma az osztálytársaim között.
Hát nagyot tévedtem.
Mandy végül igent mondott Mattnek, és együtt mentek a bálba. Hogy a lány mikor adta be a derekát, fogalmam sincs, ugyanis csak Vicky elbeszélése alapján tudom, hogy így történt.
Tegnap pedig kézen fogva léptek be a terembe. Ha ebből nem lett volna nyilvánvaló, hogy a bálon összejöttek, az osztály közepén váltott csókból már mindenki biztos lehetett benne.
- Nagyon pocsék volt, ennél még én is jobban meg tudtam volna szervezni - szólalt meg a hátam mögött Nora.
Nem kellett hátranéznem, hogy tudjam, Jessicával és Sabrinával beszélget éppen.
- A zenekar nekem se tetszett, nagyon béna számokat játszottak - értett egyet Jessica.
- Jajj, csajok, láttátok a netre feltöltött képeket? Én azt hittem, lefordulok a székről - mondta Sabrina - Már bánom, hogy azt a ruhát választottam, nagyon bénán állt rajtam.
Ezeket hallva már automatikusan a szememet forgattam.
Én is láttam a képeket, a ruhával pedig egyáltalán nem volt semmi gond. Sabrina arcával annál inkább. Fogalmam sincs, hogy maga készítette-e a sminkjét vagy valaki más, de bárhogy is legyen, egyáltalán nem volt profi munka, a végeredmény pedig pocsék lett. Ehhez pedig még hozzátartozott a műmosoly is, amit Sabrina minden egyes képen magára erőltetett.
Ebédszünetben ismét Vickyvel és Tinával ücsörögtem a folyosón, és bár már elegem volt a bálból, mégis hagytam, hogy Vicky elmesélje a saját élményeit.
- Sabrináék szerint pocsék volt - szólaltam meg.
- Ugyan, aki jól akarta érezni magát, az tudott magával mit kezdeni - legyintett Vicky.
Elmesélte, hogy mivel mi nem mentünk, elég magányosan érezte magát, aztán végül odacsapódott néhány elsős és harmadikos lányhoz, így az este további része csodásan telt. Vicky elbeszélése alapján a zene is jó volt, bár nem csodálkozik, hogy Sabrináék máshogy gondolják, ugyanis ahányszor Vicky feléjük pillantott, a táncparkett szélén álltak, a mozgásuk pedig inkább hasonlított robotéhoz, mint emberéhez. Ezen jót nevettem, és bántam, hogy nem láttam a táncukat a saját szememmel.
A nap nagy része átlagosan telt, egészen addig, míg haza nem értem...
Mint minden hétfőn, tegnap is a Sunrise-ba mentem suli után, így elég későn értem haza.
- Már biztosan megszáradtak a ruhák. Ha végeztél, menj és vasald ki őket - szólalt meg anyám vacsora közben Theohoz intézve a szavait.
- Miért én? - háborodott fel Theo.
- Mert téged kértelek meg rá - mondta anyám figyelmen kívül hagyva Theo dühös tekintetét - Ennyivel igazán segíthetnél anyádon. Úgyis minden házimunkát én végzek.
Theo végül nem állt le vitatkozni. Befejezte a vacsoráját, majd el is tűnt a másik szobában, hogy összeszedje a ruhákat. Én még nem végeztem a sajátommal, így csendben ültem tovább a helyemen, és anyámat figyeltem. Szándékosan nem nézett felém, én pedig már csak azért se szólaltam meg.
Végül betettem a mosogatóba a koszos tányéromat, majd bevonultam a szobánkba. Theo időközben felállította a vasalódeszkát, és már neki is látott a ruhák vasalásához.
Úgy döntöttem, kihasználom a pillanatot, és amíg Theo a videójátéka helyett a vasalással van elfoglalva, addig olvasok egy kicsit. El is indultam a könyvespolcom felé, hogy válasszak egy könyvet, így azonban Theo mellett is el kellett haladnom.
- Te is vasalhatnál - szólalt meg Theo a hátam mögött, én pedig szándékosan nem néztem rá, hanem a könyveimet vizsgálgattam.
- Anyánk téged kért meg - vágtam vissza.
Levettem az egyik könyvet a polcról, majd visszaindultam az ágyamhoz.
Mikor elhaladtam Theo mellett, a bátyám megragadta a karomat.
- Anyánk szerint én nem segítek be a házimunkába, miközben a lánya az, aki egy semmirekellő ribanc - az arca nyugodt volt, a szavai azonban késként martak belém - Azonnal gyere ide és fejezd be a vasalást! - mondta immár üvöltve.
- Mondtam már, hogy nem fogom helyetted megcsinálni! - kiabáltam vissza, mire Theo arca eltorzult a dühtől.
Ki akartam rántani a kezem a szorításából, Theo azonban túl erősen tartott.
Végül dühében felkapta a vasalót, és az alkaromhoz nyomta.
- Te beteg állat! - sikítottam fel, mikor megéreztem a meleget a bőrömön.
Egyre jobban égetett, és egy örökkévalóságig tűnt, míg végre Theo elvette a vasalót a bőrömről.
- Ha nem akarod, hogy az arcodat is összeégessem, akkor most szépen nekiállsz vasalni - szólalt meg fagyos hangon a bátyám.
Elszörnyedve bámultam a kezemre, és az volt az első gondolatom, hogy le kell hűtenem, Theo azonban bezárta a szobánk ajtaját, a kulcsot pedig magához vette, majd ledobta magát a számítógép elé.
- Ha végeztél, kimehetsz - közölte velem.
Nem mertem tőle elvenni a kulcsot. Ehelyett a könnyeimmel küszködve nekiláttam a vasalásnak.
Mikor végre végeztem, Theo nekem dobta a kulcsot, majd miután kijutottam, azonnal a fürdőszobába mentem, hogy lehűtsem a sérülésemet. Még mindig lefelé görbült a szám, ahányszor a kezemre néztem.
Nem akartam Theoval egy légkörben lenni, így az éjszakát megint a nappaliban töltöttem. Miután reggel felkeltem, önkéntelenül is a sérülésemre néztem. Még mindig fájt.
A szobánkba osontam, majd előhalásztam a Purr-fect feliratú pólómat, ugyanis jól tudtam, hogy az tökéletesen elfedi a sérülésemet.
A nap átlagosan telt, a sérülésemet senki nem vette észre.
Órák után végül mindenki távozott, szokás szerint csak én maradtam a teremben.
Egy percet töltöttem egyedül az osztályban, végül úgy döntöttem, kimegyek a mosdóba. Kézmosás után lassan nyitottam ki az ajtót, ugyanis nem akartam megkockáztatni, hogy eltalálok valakit. Kikukucskáltam a kis résen, majd mikor biztos voltam benne, hogy senki sincs a folyosón, nagyobbra tártam, hogy én is kiférhessek rajta.
Kiléptem a folyosóra, majd ismét a kilincs után nyúltam, hogy visszacsukjam az ajtót, ekkor azonban Mr Verlacot pillantottam meg az ajtó mögött.
- Jesszusom! - kiáltottam fel ijedtemben.
- Nem akartam, hogy eltalálj az ajtóval, így jobbnak láttam, ha várok - magyarázkodott széles mosollyal az arcán. Sőt, már majdnem elnevette magát.
- Jól tette - bólintottam.
- Maradsz még? - kérdezte, mire kérdőn bámultam rá. Nem igazán akartam a folyosón maradni...
Aztán azonban Mr Verlac az osztályunk felé biccentett a fejével, és megértettem.
- Kénytelen vagyok, csak később indul a vonatom.
- Szeretnél megint különórát? - kérdezte meg, mire ledöbbentem.
Azt hittem, az csak egyszeri eset volt...
- Vagy ájultra is verhetsz az ajtóval és elszökhetsz - mosolyodott el ismét.
Mr Verlac megjegyzésén elnevettem magam, majd észrevettem, hogy még mindig a kilincset markolom, így gyorsan becsuktam a mosdó ajtaját.
Fura volt őszintén nevetni...
- Inkább a különóra.
Mr Verlac biccentett, majd az osztályban ismét elfoglalta Josh helyét, én pedig a sajátomat.
- Mi az utolsó anyagod? - kérdezte tőlem.
- A Vörös és fekete is megvan, meg Charles Dickens regényei is - mutattam neki a füzetemet.
- Remek. Ezután az orosz realizmus következik.
Mr Verlac Gogol műveiről kezdett nekem mesélni, majd mikor Az orr című novellához ért, kérdőn néztem rá, hogy tényleg létezik-e ilyen történet, vagy csak most találja ki.
Mint kiderült, tényleg létezik egy olyan novella, amiben a szereplő reggel orr nélkül ébred...
- Mindjárt indul a vonatod - szólalt meg Mr Verlac egy idő után.
- Nem sietek haza - nyugtattam meg, miközben szándékosan nem néztem a tanáromra.
Ennek ellenére tisztában voltam azzal, hogy Mr Verlac gyanakvóan fürkészi az arcomat.
- Hát jó - szólalt meg végül, majd Dosztojevszkij műveibe is belekezdett.
Épp nagyban jegyzeteltem a Bűn és bűnhődés tartalmát, mikor Mr Verlac ismét megszólalt.
- Az meg mi? - kérdezte gyanakvóan, én pedig először nem értettem, mire céloz, de aztán észrevettem, hogy felcsúszott a pólóm ujja, és kilátszik a sérülésem egy része.
Azonnal megfogtam a pólómat, és visszaráncigáltam a helyére, hogy takarja a csuklóm.
- Semmi - vágtam rá, a mozdulatom azonban teljesen másról árulkodott.
- Nem úgy néz ki - vonta fel a szemöldökét Mr Verlac.
- Csak... véletlenül megégettem magam - mondtam végül.
Egyáltalán nem akartam Theoról beszélni...
- Egyáltalán nem úgy néz ki - makacskodott tovább Mr Verlac, én pedig kezdtem dühbe gurulni.
Mégis mi köze a sérüléseimhez? Az biztos, hogy nem neki fogok először beszélni róluk...
- Ha bánt valaki... - folytatta, én azonban a szavába vágtam.
- Egyáltalán nem bánt senki - mondtam kissé hűvösen - Mennem kell - jelentettem ki, és gyorsan bedobáltam a cuccaimat a táskámba.
Már épp a vállamra kaptam a táskámat, mikor Mr Verlac gyengéden megszólalt.
- Tabi...
- Ne hívjon így! - kiáltottam rá, de rögtön el is szégyelltem magam.
Először is, nem okos húzás a tanároddal kiabálni, másodszor pedig lehet, hogy az alsó szint már üres volt, az emeleten azonban még nyüzsögtek a diákok.
Mielőtt megfejthettem volna Mr Verlac arckifejezését, megfordultam, hogy távozzak, ekkor azonban ismét meghallottam a tanárom hangját a hátam mögött.
- Most ment el a vonatod.
Hát, akkor ezt szívtam...
- Nem baj - mondtam végül, majd minél gyorsabban próbáltam elhagyni az épületet.
Mr Verlacnak igaza volt, a vonatom már elment, így kénytelen voltam az állomáson megvárni a következőt. Az idő alatt csak öten jöttek oda hozzám, hogy pénzt kérjenek tőlem. Na pontosan ezért nem sietek soha az állomásra, hanem inkább a suliban várok.
Mivel a vonat Bridgeportból indul, már fél órával hamarabb beállt, így fel tudtam rá szállni, miközben még mindig Mr Verlac járt a fejemben.
Miért erőlteti azt, hogy a sérüléseimről beszéljek? És mi a fenének becéz? Csak azoknak adunk beceneveket, akiket szeretünk, engem pedig soha senki nem becézett. Akkor ő miért?
ВЫ ЧИТАЕТЕ
Tiltott gyümölcs
Любовные романыTabitha Galavan a bridgeporti gimnázium diákja, élete azonban cseppet sem olyan egyszerű, mint korabeli társaié. Élete a feje tetejére áll, mikor kiderül, hogy bátyja, Theo otthagyta az főiskolát, így visszaköltözik hozzájuk. A fiú dühkezelési probl...