Tiltott gyümölcs

24. fejezet - Tabitha

2018. április 16.

Még egy csomó időnk volt, hogy megszerkesszük a weboldalt, amit Mr Wilden kért tőlünk, én azonban minél hamarabb le akartam tudni a dolgot. Éppen ezért egész héten youtube videókat néztem, hogy tudjam, hogyan is kezdjek neki, valamint Theonak is bejelentettem, hogy szükségem lenne a számítógépre.
- Hétvégén a tiéd lehet, amíg alszok - ajánlotta fel nagylelkűen, mikor elé álltam a kéréssel.
Tekintve, hogy délnél sose kel korábban, ez azt jelentette, hogy délelőtt enyém lehet a gép.
Éppen ezért tegnapelőtt már reggel nyolckor felkeltem, majd neki is láttam a dolognak. Ami addig simán is ment, míg letöltöttem a programot hozzá, utána viszont elakadtam. Teljesen más volt ugyanis youtube videót nézni róla, mint ténylegesen csinálni.
Mivel párhuzamosan kerestem a kérdéseimre a választ és próbáltam szerkeszteni a weboldalt, elég lassan haladtam. Végül sikerült addig eljutnom, hogy ténylegesen honlap kinézete lett a művemnek, így már csak a menüpontokat kellett tartalommal megtöltenem. Theo azonban időközben felébredt, így erre már csak tegnap keríthettem sort.
Úgy döntöttem, a kedvenc könyvsorozatom lesz a weboldalam témája. Az egyik menüpontban a szereplőkről írtam rövid összefoglalót, majd az volt a tervem, hogy az eddig megjelent hat kötetet ismertetem külön menüpontokban.
Épp a harmadik kötet borítójáról kerestem egy képet, amit be akartam szúrni az összefoglaló mellé, mikor Theo felkelt.
- Lejárt az időd. Tűnés a géptől - szólt nekem oda.
Normális ember ébredés után a fürdőszobában kezdi a napot, Theoról azonban már rég tudom, hogy nem normális...
- Várj még egy percet, ezt be akarom fejezni - mondtam, ugyanis pont találtam egy megfelelő képet, így még gyorsan be akartam illeszteni.
Theo azonban sosem a türelméről volt híres, így odajött hozzám, majd döntve megemelte a széket, hogy én kicsusszanjak belőle. Gyorsan talpra álltam, miközben még vadul nyomkodtam a gombokat. Szerencsére sikerült elmentenem az egész művemet, majd dühösen fordultam Theo felé.
- Komolyan ennyit nem voltál képes várni?
- Nem. Na tűnés - mondta, majd nagyot lökött rajtam, szerencsére azonban nem estem el.
Theo azonnal kényelembe helyezte magát a székben, majd láttam, ahogy elindítja a játékot és a fejhallgatóért nyúl.
- Tudod, létezik olyan dolog, hogy fogmosás meg fésülködés... - szólaltam meg.
Theo dühös pillantást lövellt felém, és már épp nyitotta a száját, hogy válaszoljon, ekkor azonban valamelyik játékostársa tompa hangja szólalt meg a fejhallgatón keresztül. Theo úgy döntött, hogy a játék fontosabb, így a fejére nyomta a fejest, majd tudomást sem vett rólam a továbbiakban.
Délután Vickyvel chateltem, akinek épp azt ecseteltem, milyen menő weboldalt sikerült létrehoznom a youtube segítségével.
Vicky üzenete: Én szerintem majd utolsó nap fogok vele foglalkozni. Túl sok dolgom van, hogy most ilyennel vacakoljak. Bőven elég volt a prezentációt megcsinálni Mr Verlacnak.
Tabitha üzenete: Azért az utolsó pillanatra ne hagyd.
Figyelmeztettem, majd a tekintetem visszasiklott Vicky üzenetére. Háromszor olvastam el az utolsó mondatot, de még így se jöttem rá, mégis miféle prezentációról beszél.
Tabitha üzenete: Miféle prezentáció?
Kérdeztem meg végül.
Vicky üzenete: Hát amit Mr Verlac kért.
Nagyot sóhajtottam.
Tabitha üzenete: Igen, azt sikerült felfognom, csak azt nem tudom, mégis milyen prezentációról beszélsz.
Vicky üzenete: Ó, basszus, végigaludtad a pénteki órát?
Gyorsan végiggondoltam, mi is történt pénteken. Végül ott lyukadtam ki, hogy bár nem szándékosan, de valószínűleg tényleg végigaludhattam az irodalmat, ugyanis az első emlékem a péntekkel kapcsolatban az, hogy Josh bökdös, hogy át kéne mennem az infó terembe órára.
Tabitha üzenete: Asszem' igen.
Hosszú percekig bámultam a három pontot, amíg Vicky gépelt.
Vicky üzenete: Hát Mr Verlacot eléggé kihozták a sodrából a többiek. Senki se akart felelni, sorban osztogatta a karókat. Aztán elkezdtük venni az új tananyagot. Verseket elemeztünk, Mr Verlac pedig sorban szólította fel az embereket, de senki se akart neki válaszolni. Még mindig haragszanak rá, amiért megváltoztatta a kötelező olvasmányt az utolsó pillanatban, de nem tudom, mit akarnak elérni ezzel a hallgatásos dologgal... Na mindegy. Annyi a lényeg, hogy végül Mr Verlac megelégelte a dolgot, majd azt mondta, talán akkor jobban megmarad a tananyag, ha mi készítünk belőle prezentációt és utána nézünk a dolgoknak. Úgyhogy Arthur Rimbaud életét kell feldolgozni, valamint minimum két versét elemezni, de nem szabad az internetről másolni, saját magunknak kell értelmezni a verset. Vacakoltam is vele egész hétvégén, sose tudtam verseket értelmezni...
Döbbenten olvastam Vicky üzenetét. Egyszer alszok el irodalmon és ennyi mindenről lemaradok?
Vicky üzenete: És természetesen aki nem csinálja meg, az karót kap, mivel gyakorlatilag nem készült órára.
Tette még hozzá.
Tabitha üzenete: Oké, szóval kell egy prezentáció. Meddig kell megcsinálni?
Biztos voltam benne, hogy minimum egy hetem van, hogy összedobjak valamit.
Vicky üzenete: Hétfőig.
Ijedtemben azonnal felültem a kanapén, amin eddig kényelmesen feküdtem. Anyám felvont szemöldökkel rám is pillantott, aki épp a fotelből nézte az aktuális kedvenc telenovelláját. Végül nem kérdezett semmit, én pedig vadul pötyögni kezdtem.
Tabitha üzenete: Mármint nem a holnapi hétfő, hanem az az utáni, ugye?
Idegesen markolásztam és szugeráltam a telefont, hogy végre megérkezzen Vicky válasza, barátnőm azonban pár percre eltűnt, mire még inkább ideges lettem. Végül újra megjelent a három pont.
Vicky üzenete: De, a holnapi hétfő.
Azonnal felpattantam és a szobánk felé vettem az irányt.
Vicky üzenete: Reggel nyolcig kell elküldeni Mr Verlacnak e-mailben, úgyhogy még van időd. Gyorsan összedobható, főleg, ha értesz a versekhez.
Nyugtatgatott Vicky. Nekem azonban nem az idővel volt gondom.
- Theo! - kiáltottam, amint beléptem a szobánkba.
Theo dél óta nem sokat változtatott a pozícióján: ugyanúgy a számítógép előtt ült, fején ott volt a fejhallgató, ujjai pedig vadul nyomkodták a billentyűzetet.
- Ne arra menj! - kiáltotta a társának.
- Theo - szólítottam ismét, természetesen azonban vagy nem hallott, vagy ha igen, akkor nem vett tudomást a létezésemről.
Végül közelebb mentem hozzá és megbökdöstem a vállát, Theo azonban egy hessegető mozdulattal elzavart.
Legszívesebben összenyomkodtam volna az egész billentyűzetét, hogy meghaljon a karaktere, azonban tudtam, hogy azért minimum megölne.
- Kellene a gép - mondtam olyan hangosan, hogy meghallja.
Theo fél szemmel rám sandított.
- Oké, ez szép volt. Tartsd a frontot, mindjárt visszajövök - mondta a társának, majd levette a fejest - Megmondtam, hogy addig lehet tiéd a gép, amíg alszom. Ha nem csináltad meg, amit meg kellett volna, nem az én bajom.
Már majdnem nyitottam volna a számat, hogy dicsekedjek, igenis kihasználtam a délelőttöt és egy szuper weboldalt hoztam létre, azonban tudtam, hogy Theo erre nem kíváncsi.
- Délelőtt az infó házimat csináltam, most viszont megtudtam, hogy irodalomra is kell készítenem egy prezentációt holnapra. Ha nem csinálom meg, karót kapok.
- Most biztos nem adom oda a gépet, úgyhogy így jártál - mosolygott rám gúnyosan.
Olyan tekintettel bámultam rá, amibe más biztos, hogy belehalt volna, Theo azonban mit sem törődve velem visszavette a fejest és tovább folytatta a játékot.
Végül dühösen visszamasíroztam a nappaliba.
Azonnal gondolkodóba estem. Theo azt mondta, addig lehet az enyém a gép, amíg alszik. Úgyhogy csak meg kell várnom, hogy elaludjon. Ami jobbik esetben éjfél körül be is következik...
Hogy minél könnyebb dolgom legyen, mobilon utánaolvastam Rimbaud életének és verseinek, majd rövid jegyzeteket készítettem. Így már csak arra kellett várnom, hogy géphez kerüljek és prezentációba foglaljam a dolgokat.
Már éjfél is elmúlt, a szobánkból kiszűrődő hangok alapján azonban Theo továbbra is fáradhatatlanul nyomkodta a billentyűzetet és beszélgetett a társával. Egyre idegesebb lettem, már attól féltem, hogy Theo épp ma döntött úgy, hogy végigjátssza az éjszakát.
Már majdnem elbóbiskoltam, én ugyanis már baromi fáradt voltam, mire végül csend lett. Pár percig még a nappaliban maradtam és füleltem, majd mikor biztos voltam benne, hogy Theo elaludt, bementem a szobánkba.
Azonnal neki is láttam a munkának, Theo azonban olyan hangosan horkolt, hogy még a saját gondolataimat se hallottam. Hálát adtam az égnek, hogy még korábban leelemeztem a verseket és most csak át kellett másolnom a dolgokat.
Az átmásolással gyorsan meg is voltam, azonban mindig is törekedtem az esztétikára, így most is az vette el a legtöbb időt, hogy kiválasszam a megfelelő hátteret és betűtípust. Mikor végre sikerült mindenből megtalálnom a tökéleteset, megkönnyebbülten felsóhajtottam, amiért végeztem. Már csak Mr Verlacnak kellett elküldenem.
Aztán rájöttem, hogy igazából fogalmam sincs, mégis hol kéne elküldenem neki.
Vicky azt írta, e-mailben, azonban fogalmam se volt, mi Mr Verlac e-mail címe.
Hiába kérdeztem volna meg Vickytől, ő már rég aludt, arra pedig nem várhattam, hogy reggel válaszoljon, ugyanis mire ő felébred, én már rég a vonaton ülök. Úgyhogy az osztály chatet nyitottam meg, majd elkezdtem visszagörgetni, hátha más is érdeklődött Mr Verlac e-mail címe felől. Ha azonban így is volt, nekem nem volt türelmem odáig eljutni, ugyanis már tíz perce görgettem felfele, és még mindig Steve mesélte a legutóbbi piás kalandját...
Utolsó lehetőségként a suli honlapját is lecsekkoltam, ugyanis úgy rémlett, a legutóbb láttam egy menüpontot, ahol a tanárok voltak felsorolva az elérhetőségükkel együtt. A tanárokat meg is találtam, az elérhetőségüknek azonban hűlt helye volt.
- Ugye most csak szórakozol velem? - suttogtam dühösen.
Kínomban már majdnem az asztalba vágtam a fejem, az öncsonkítás előtt azonban arra jutottam, hogy máshol is el lehet küldeni Mr Verlacnak a prezentációt. Újult erővel gyorsan megnyitottam a Facebookot, majd a keresőbe bepötyögtem Mr Verlac nevét.
Nagy meglepetésemre több találat is lett, én pedig Mr Verlac arcát kutatva addig görgettem, amíg az az üzenet nem fogadott, hogy találatok vége.
- Ne szivass, hogy nincs Facebookja - suttogtam ismét magam elé, majd újra a lap tetejére ugrottam, és ismét szemügyre vettem az összes profilképet.
- Nem ő, ez sem, ez... - a harmadiknál elbizonytalanodtam.
Az illető arcából nem sokat láttam, ugyanis egész alakos kép volt, így a fej maximum két milliméter lehetett. Nem csoda, hogy első alkalommal átsiklottam felette...
Hogy biztosra menjek, megnyitottam a profilt, majd kinagyítottam a képet.
És abban a pillanatban megtaláltam Mr Verlac profilját.
Mr Verlac elég lazán nézett ki a képen. Ha nem ismerném, hamarabb néztem volna Theo haverjának, mint tanárnak.
A kép valószínűleg valamilyen kiránduláson készülhetett, ugyanis Mr Verlac boldogan pózolt egy épület mellett.
Bezártam a képet, majd ha már ott voltam, még jobban szétnéztem. Szerencsére nem volt baj, hogy nem vagyunk ismerősök, így is elég sok mindent láttam a bejegyzéseiből.
Ő maga nem igazán töltött fel személyes dolgokat, azonban rengeteg mindent megosztott. Többnyire irodalommal kapcsolatos dolgokat, valamint béna szóvicceket.
- Miért nem lehet megbízni Nagy Sándorban? - olvastam az egyik mémet - Mert már átvágott egy csomót.
Egy darabig értetlenül pislogtam, majd még háromszor elolvastam, mire végre leesett.
Belőlem pedig kitört a nevetés.
Azonnal a számra tapasztottam a kezem, majd ijedten Theo felé fordultam. Egy pillanatra abbahagyta a horkolást, így azt hittem, felkeltettem, öt másodperc elteltével azonban ugyanúgy horkolt tovább.
Fejcsóválva fordultam vissza a monitor felé.
Mégis ki az, aki képes nevetni ilyen béna szóviccen?
Aztán rájöttem...
Én.
Tovább görgettem, majd a sok irodalmi poszt után személyesebb részhez érkeztem.
Először nem értettem, mit keresnek egy idegen srác képei Mr Verlac bejegyzései között, amíg rá nem jöttem, hogy maga Mr Verlac van a képeken.
- Wow - csusszant ki a számon.
Ismét Theora pillantottam, azonban szerencsére ez alkalommal se ébresztettem fel.
Kíváncsian nagyítottam ki a képeket. Ezek alapján határozottan nem állapítottam volna meg Mr Verlacról, hogy tanár. De Theo haverjának se hittem volna. Hamarabb nézett ki profi modellnek.
Sose láttam még olyan erős borostával élőben, de határozottan jól állt neki. Főleg úgy, hogy mellé öltöny is társult.
A kommenteket elnézve nem csak nekem tetszettek a képek. Valamint arra is rájöttem, hogy Dave készítette őket. Ha tudtam volna, hogy ilyen jó fotós, lehet mégis elvállaltam volna a modellkedést...
Legalább háromszor mentem végig az összes képen, ugyanis még mindig nem akartam elhinni, hogy Mr Verlac van rajtuk.
Az egyiknél minden egyes alkalommal hosszabb ideig elidőztem.
A képen Mr Verlac arca került előtérbe, így sokkal jobban kivehetőek voltak a szemei. A kamerába nézett, miközben kezével a nyakkendőjéhez nyúlt. Eleve jó kép volt, a kék szemeiről azonban alig tudtam levenni a tekintetemet.
Mikor már negyedszerre értem a képhez, nagyot sóhajtottam, és inkább bezártam.
Már majdnem lekapcsoltam a gépet, mikor eszembe jutott, hogy el se küldtem Mr Verlacnak a prezentációt.
Újból kikerestem a profilját, majd gyorsan megfogalmaztam neki egy üzenetet.
Tabitha üzenete: Jó napot! Nem találtam meg az e-mail címét, és nem szerettem volna karót kapni, úgyhogy remélem, nem gond, hogy itt küldöm a prezentációt.
Még vagy ötször átolvastam, mire végül rányomtam a küldés gombra.
Valamiért nagyon furán éreztem magam, amiért Mr Verlacnak írtam üzenetet.  
Mivel nem voltunk ismerősök, attól féltem, nem fogja észrevenni, hogy írtam neki, így a biztonság kedvéért be is jelöltem.
Végül tényleg lekapcsoltam a gépet.
Nem tudtam eldönteni, hogy maradjak és a saját ágyamban aludjak, vagy a már megszokott kanapét válasszam. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Egyébként se tudtam volna elaludni Theo horkolása mellett.
Hulla fáradt voltam, így majdnem azonnal el is aludtam, mikor pittyegett a telefonom.
Máskor nem törődtem volna a hanggal és inkább az oldalamra fordultam volna, most azonban nagyon is érdekelt, ki írhatott ilyen későn.
Sebastian üzenete: Tabi, hajnali három óra van.
Homlokráncolva olvastam Mr Verlac üzenetét, majd visszaolvastam a sajátomat is.
Tabitha üzenete: Jó estét*
Javítottam ki magam, bár Mr Verlacnak semmi joga nem volt kötözködni, ő ugyanis nem is köszönt.
Sebastian üzenete: Miért nem alszol?
Nem akartam bevallani neki, hogy mert idáig a prezentációt csináltam, majd az ő képeit bámultam, úgyhogy kikerültem a válaszadást.
Tabitha üzenete: Maga sem alszik.
Világítottam rá, majd el akartam poénkodni a dolgot, így gondolkodás nélkül írtam tovább.
Tabitha üzenete: Majd irodalomórán kialszom magam.
Sose gondolok bele, hogy a humorom sértő lehet mások számára. Főleg így, hogy a másik fél nem is látja az arcomat. Idegesen vártam Mr Verlac válaszát.
Sebastian üzenete: Sajnos én viszont nem aludhatok óra közben :( 
Az idegességem azonnal elpárolgott, helyette egy mosoly terült szét az arcomon. Főleg mikor megláttam a mondat végén a szomorú fejet.
Fogalmam se volt, mit válaszolhatnék. Így ugyanis elég béna lett volna lezárni a beszélgetést.
Különféle mondatokon törtem a fejem, így észre se vettem a három pontot, ami azt jelezte, hogy Mr Verlac épp pötyög.  Csupán a pittyegésre figyeltem fel ismét.
Sebastian üzenete: Nem zavar, ha alszol az órámon, de azért most is próbálj meg pihenni, jó?
Tabitha üzenete: Rendben.
Ez már egy sokkal jobb lezárása volt a beszélgetésünknek, így nyugodt szívvel tettem le a telefonomat. Ekkor azonban újból pittyegett.
Sebastian üzenete: Jó éjt!
Sokáig bámultam az üzenetet.
Lehet, hogy másoknál megszokott, hogy jó éjt kívánnak egymásnak, nekem viszont gyerekkoromban mondták utoljára, hogy jó éjt. Éppen ezért számomra mindig is bensőségesebb tartalommal bírt.
Sokáig körözött a hüvelykujjam a billentyűzet felett, végül pötyögni kezdtem.
Tabitha üzenete: Jó éjt!
Még megkaptam az értesítést, hogy Mr Verlac visszajelölt, majd rögtön elaludtam. És nem is aludtam olyan rosszul.
A pár óra alvás azonban határozottan nem tett jót.
Irodalmon Mr Verlac emlékeztette a többieket, hogy aki nem küldte el a prezentációt, az karót kap, majd Rimbaud verseit kezdtük elemezni. Mr Verlac egyesével szólított fel minket, ez alkalommal pedig az osztálytársaim válaszoltak is neki.
Nagyon álmos voltam, ezt az órát azonban mindenképp ébren szerettem volna kibírni.
Ami nagy nehezen, de sikerült is.
A legtöbb órát átaludtam, kémián azonban ébren voltam. Kénytelen lettem volna ígyis-úgyis felkelni, ugyanis Mrs Thompson csoportos munkát tervezett mára.
- Álljatok össze csoportokba - utasított minket.
Tina ma nem jött suliba, úgyhogy elfoglaltam a helyét Vicky mellett.
- Azt mondtam, csoportokba, nem párokba - nézett ránk Mrs Thompson.
Kérdőn fordultam Vicky felé. Az osztályban per pillanat mindenki utált, így fogalmam se volt, kikhez csatlakozhatnánk. Egyedül Josh volt az, aki még mindig bírt, ő azonban már átült a többi fiúhoz. Ha mi is csatlakoztunk volna hozzájuk, túl sokan lettünk volna. Nem mellesleg pedig tudtam, hogy ha a fiúkkal állunk össze, akkor mindent mi csináltunk volna Vickyvel...
A hátsó padok felé siklott a tekintetem.
- Sziasztok! Csatlakozhatunk? Vagy nagyon utáltok? - mentem oda Miáékhoz, akik olyan ráérősen pakolták a holmijaikat, mintha csak most csengettek volna be.
- Gyertek csak - mosolygott ránk Mia - Miért utálnánk?
- Mert Mr Verlac kis kedvence vagyok - sóhajtottam, miközben helyet foglaltam Miáékkal szemben. Már egy hete ezt a gúnynevet hallom mindenki szájából, nekem pedig már elegem volt belőle.
- Ó, hogy az - emlékezett vissza Mia, majd összenézett Kristinnel - Hát figyelj, mi sem örültünk, hogy Mr Verlac megváltoztatta a kötelező olvasmányt, de attól még nem fogunk kiközösíteni.
- Igazából jobban is jártunk - tette hozzá Kristin - Amit te választottál, sokkal vékonyabb könyv volt, mint amit eredetileg el kellett volna olvasnunk. Csak az dühít, hogy akkor szólt a változásról, mikor már elolvastam az eredeti kötelezőt. Így csak elpocsékoltam rá az időt, főleg, hogy borzalmas egy könyv volt - borzongott bele Kristin az emlékbe, mire elmosolyodtam.
- Engem csak az érdekel, ki szerzett róla tudomást, hogy Tabitha miatt történt a változás. Még én sem tudtam róla - szállt be a beszélgetésbe Vicky.
- Az a gond, hogy tűzvészként söpört végig a pletyka az osztályban. Amint valaki megtudta a dolgot, azonnal továbbadta másnak - na igen, ennek én is szemtanúja voltam - Így hogy ki volt a forrás, elég nehéz kideríteni. Hacsak nem akarsz kikérdezni mindenkit. De még így is a szemedbe hazudhatnak. Főleg tudod kik - mondta sejtelmesen, majd Sabrináék felé nézett - De ha kíváncsi vagy rá, én például Kristintől tudtam meg.
Kristinre pillantottam, aki kicsit szégyenkezve kerülte a tekintetemet.
- Én pedig Sarahtól hallottam - védekezett.
Kérdőn felvontam a szemöldökömet.
- Nem is tudtam, hogy jóban vagy Sarahval.
- Nem is - csóválta a fejét Kristin - Épp a mosdóban beszélgetett Lindával arról, hogy őt mennyit "csesztetik" a tanárok, a te kedvedért meg bezzeg a kötelezőt is megváltoztatják. Akkor hallottam erről először.
Szóval Sarah a mosdóban beszél ki engem másoknak. Szupi.
Mondjuk annyira nem haltam bele ebbe az információba, tekintve, hogy nekem sem a szívem csücske a lány...
- Szerintem akkor is Nora volt a forrás - mondtam ki hangosan, mire Mia kíváncsian nézett rám.
- Tudsz valamit?
Már majdnem nyitottam a számat, hogy elmondjam, Mr Verlactól tudom, hogy Nora ott volt a helyiségben, mikor erről beszéltek Mrs Keannel. Azonban jobbnak láttam, ha nem említem meg Mr Verlac nevét.
- Szerintem egyértelmű - vontam vállat - A suli pletykagépe, és pont ti ketten fent voltatok az emeleten, így van rá esély, hogy hallhattatok valamit. Belőled viszont nem nézem ki, hogy továbbadtad volna az egész osztálynak, így marad Nora.
Mia elismerően bólogatott.
- Nem rossz elmélet. Mrs Kean kabinjában csináltuk a díszítést, Nora azonban egy időre elment a tanáriba nyomtatni, tényleg hallhatott valamit.
Már majdnem diadalittasan felkiáltottam, hogy "ha, megmondtam!", azonban inkább visszafogtam magam.
- Viszont... - folytatta Mia, mire felkaptam a fejem.
- Viszont?
- Amíg Mrs Kean kabinjában voltunk, végig fülhallgató volt a fülében. Próbáltam vele beszélgetni, azonban az istenért nem vette ki a fülest, úgyhogy csendben dolgoztunk egész idő alatt. Vagyis számomra csend volt, neki meg Ariana Grande koncertezett.
- Attól még a tanáriban kivehette a füléből - világítottam rá.
- Vagy lejjebb tekerhette a hangerőt, hogy hallja a tanárok beszélgetését - értett egyet Vicky.
- Én el tudom képzelni, hogy amint észrevette, hogy dráma közeleg, azonnal kirántotta a füléből a fülest - mondta Kristin, majd eltúlzott mozdulatokkal el is játszotta, hogyan képzeli el a jelenetet.
Az utánzása annyira jól sikerült, hogy szó szerint nevetőgörcsöt kaptam.
- Mi ez a vihogás? Készen is vagytok a feladattal? - lépett oda hozzánk Mrs Thompson.
Igazából annyira elmerültünk a beszélgetésben, hogy azt se tudtuk, mi a feladat...
- Majdnem, tanárnő - mosolygott rá Kristin ártatlanul, amivel sikerült Mrs Thompsont meggyőznie, hogy igenis tisztában vagyunk azzal, mi a feladat.
Miután Mrs Thompson elsétált, Kristin a legközelebb lévő csoport felé fordult.
- Pszt, Chloe, mi a feladat?
Amíg Kristin próbálta kideríteni, mit is kéne csinálnunk, addig én még mindig a beszélgetésünkön gondolkodtam.
Mi van, ha Miának igaza van, és Nora tényleg egész idő alatt zenét hallgatott?
Viszont Mr Verlac is megerősítette, hogy Nora ott volt a helyiségben.
Aki,  tételezzük fel, zenét hallgatott, így hiába volt ott, mégse hallott semmit.
Akkor viszont valaki a helyiségen kívül hallgatózhatott.
Viszont ki az, aki kihallgatna egy ilyen beszélgetést, és még tovább is adná az osztálynak?
Egyedül Sabrináékból nézném ki, ők viszont végig az osztályban voltak.
Végül megráztam a fejemet.
Egészen biztosan Nora a forrás.