Tiltott gyümölcs

11. fejezet - Tabitha

2018. január 24.

Sose gondoltam volna, hogy életem legelső intőjét irodalomból fogom kapni. Persze a jegyeimet elnézve ez nem volt meglepetés, mégis ha valaki egy évvel ezelőtt azt mondja, valamelyik tantárgyból bukásra fogok állni, tuti a matekra tippeltem volna.
Akárcsak máskor, ma se aludtam sokat az éjjel. Miután felkeltem, alaposan kiválasztottam, melyik felsőt vegyem fel, ugyanis tegnap óta Theonak köszönhetően egy hatalmas folt éktelenkedett az alkaromon. Na nem mintha amúgy pántos felsőben terveztem volna menni a januári hidegben, de mégis biztos akartam lenni benne, hogy olyan darabot választok, ami kellően takarja a foltot minden körülmény között.
Miután beértem suliba, előszedtem a mobilomat, és észrevettem, hogy az osztálychatbe új üzenet érkezett.
Steve üzenete: Mrs Thompson e-mail címe anabelle.thompson@gmail.com
Steve még tegnap este tizenegykor írta az üzenetet, azonban mivel némítottam az osztálychatet, nem kaptam róla értesítést.
Kissé pánikba estem.
Prezentációt kellett készítenünk kémiára, amit el kellett küldenünk a tanárnőnek. A határidő tegnap éjfél volt. Tudtommal az e-mail címe azonban anabellethompson@gmail.com volt.
- Ezek szerint rossz e-mail címre küldtük el neki a prezentációkat? - szólalt meg Mandy. Valószínűleg ő is most olvasta el Steve üzenetét.
- Hát, ha a tanárnő rossz e-mail címet adott meg, arról mi nem tehetünk. Mi megcsináltuk a prezentációkat és be is tartottuk a határidőt - szólalt meg bölcsen Sabrina.
Pár perccel később Josh is megérkezett.
- Josh! Tudtad, hogy rossz e-mail címre küldtük el a prezentációkat? - kérdezte tőle Mandy.
- Én ugyan nem - mondta Josh, miközben letette a táskáját a pad mellé - Pont éjfél előtt öt perccel vettem észre Steve üzenetét, úgyhogy gyorsan elküldtem arra az e-mail címre is a prezentációmat, és megírtam a tanárnőnek, hogy bocsánat, amiért az utolsó pillanatba küldöm, de először téves címzettnek írtam.
Láttam a többieken, hogy ennek hallatán kezdtek pánikba esni. Ha néhányan továbbították a prezentációjukat a jó e-mail címre, akkor Mrs Thompson nem fogja elhinni, hogy mi is elküldtük, csak rossz címzettnek.
Josh ledobta magát mellém, majd ő is előszedte a mobilját.
- Hmm, ez fura - szólalt meg, mire felé kaptam a fejem.
- Micsoda?
- Válasz jött a Steve által megadott e-mail cím tulajdonosától. ,,Hát sajnálom, de ez a cím is téves" - olvasta fel, mire én a homlokomat ráncoltam. Ennek így nincs semmi értelme.
Ekkor Steve lépett be a terembe.
- Steve! - kiáltotta Mandy - Miért olyan későn szóltál, hogy nem az Mrs Thompson e-mail címe, amit megosztottam a többiekkel?
Most már értettem, miért olyan ideges Mandy. Ugyanis ő írta meg az osztálychatbe a tanárnő e-mail címét, miután Mrs Thompson lediktálta. És így könnyen hibáztathatjuk őt.
- Hogy mi? - nézett Steve kérdőn Mandyre, majd előhalászta a telefonját - Ja, hogy lefelejtettem a kérdőjelet - nevette el magát - Nem tudtam eldönteni, hogy ponttal vagy pont nélkül van-e az e-mail címe, és lusta voltam feljebb tekerni, hogy kikeressem, úgyhogy gondoltam inkább megkérdezem.
Hallottam, hogy néhányan kifújják a levegőt megkönnyebbülésükben.
- Te hülye! Én meg elküldtem a másik e-mail címre is. Most miattad valaki totál idiótának néz - fordult Steve felé Josh, mire Steve hangos röhögésben tört ki.
- Ugyan már. Lehet, hogy neked köszönhetően tanult valami újat - vigasztalta Steve.
Akkor nyugodtunk meg végleg, mikor óra elején Mrs Thompson bejelentette, hogy megkapta a prezentációinkat, és majd fokozatosan átnézi őket.
Harmadik óra után Mrs Kean lépett be a terembe, majd megállt mellettem.
- Tabitha, beszélni szeretnék veled. Feltételezem, most fel szeretnél készülni a következő órádra, úgyhogy majd ebédszünetben keress meg - mondta kissé fintorogva. De legalább diszkrét volt, és úgy beszélt, hogy csak én halljam.
- Rendben - erőltettem magamra egy mosolyt, majd Mrs Kean távozott.
Tekintve, hogy félév van, az első félévi teljesítményem pedig kissé se ragyogó, valahogy sejtettem, mégis miről szeretne beszélgetni velem.
Mikor elérkezett az ebédszünet, vártam pár percet, majd felballagtam a lépcsőn. Mrs Kean kabinjához mentem, azonban természetesen hiába kopogtam, nem kaptam választ. Ezután a tanárinál próbálkoztam, nekem pedig kezdett déjà vu-m lenni. Akkor meg pláne, amikor Mr Verlac nyitott ajtót.
- Umm... Tudja mit, nem fontos - mondtam köszönés helyett, és már fordultam is meg, hogy minél előbb eltűnhessek.
- Tudom, hogy Mrs Kean akar veled beszélni. Nincs itt, de megvárhatod - szólalt meg Mr Verlac, mire felé kaptam a fejem.
Egy ideig csak csendben álltam, mire Mr Verlac szélesebbre tárta az ajtót, ezzel jelezve, hogy bemehetek. Végül feszengve beléptem a helyiségbe, és fogalmam se volt, mihez kezdjek, ugyanis Mr Verlacon kívül nem volt bent más tanár.
Amióta lustának és semmirekellőnek titulált, már nem hívott ki felelni minden héten, azonban ez nem sokat segített rajtam, ugyanis addigra annyi karót összegyűjtöttem, hogy képtelenség lett volna kijavítani. Ezért is állok most bukásra irodalomból.
- Tudod, a második félévben nem ártana összekapnod magad - szólalt meg Mr Verlac.
Eddig az asztal körül matatott, most azonban rám szegezte a tekintetét és közelebb jött hozzám.
- Feltételezem, Mrs Kean is hasonlóról akar velem beszélgetni, úgyhogy kérem, ne kezdje maga is.
- Én csak azt szeretném tudni, hogy miért nem tanulsz.
- Azt hittem, a múltkor már rájött. Mert lusta és semmirekellő vagyok - néztem gúnyosan a szemébe - Én inkább megyek, majd később megkeresem Mrs Keant.
Már épp megfordultam, hogy távozzak, ekkor azonban Mr Verlac elkapta az alkaromat.
- Tabitha... - kezdte volna, azonban pont ott érintett meg, ahol az új sérülésem éktelenkedett.
- Aú! - kiáltottam fel automatikusan, majd elhúztam a karomat és hátráltam két lépést.
Mr Verlac kérdőn nézett rám.
- Alig értem hozzád.
Ijedten néztem rá, ugyanis láttam rajta, hogy gondolkodóba esett, és ez nagyon nem tetszett. Senki nem tudott a sérüléseimről. Se Josh, se Vickyék, se Josie. Nem akarom, hogy pont Mr Verlac szerezzen róluk tudomást. 
Tettem egy lépést az ajtó felé, ami ekkor magától kinyílt, és Mrs Kean lépett be a helyiségbe.
- Ó, már itt vagy, remek.
- Magatokra hagylak titeket - szólalt meg Mr Verlac.
Mielőtt kilépett volna a folyosóra, még utoljára rám nézett, majd becsukta maga mögött az ajtót.
Természetesen jól sejtettem, és Mrs Kean egy kisebb beszédet tartott az iskola fontosságáról, és arról, hogy jobb lenne, ha javítanék a jegyeimen. Udvariasan bólogattam, és megígértem neki, hogy mostantól jobban fogok igyekezni.
Órák után átsétáltam a Sunrise-ba. Délután öt körül lehetett, mikor azzal voltam elfoglalva, hogy elkészítsem az egyik asztal rendelését, így nem vettem észre, kik is lépnek be a kávézóba. Miután kivittem a rendelést, az újonnan érkezők asztala felé vettem az irányt.
- Üdv! Mit hozhatok?  - kérdeztem tőlük, és ekkor vettem észre, hogy az egyik vendég Mr Verlac.
Mr Verlac úgy nézett rám, mintha szellem lennék. Én is hasonlóképpen festhettem, úgyhogy inkább a másik két srácra összpontosítottam.
- Nekem lehet ugyanazt, amit Bash mindjárt kinyög - szólalt meg az egyik, mire én kérdőn néztem rá, ugyanis fogalmam se volt róla, melyikük Bash.
- Nekem is - szólalt meg a másik idegen.
Ekkor döbbentem rá, hogy Bash csakis Mr Verlac lehet, így ismét őt kezdtem bámulni, hogy végre kinyögje a rendelését.
Bash... Mégis miért olyan ismerős nekem ez a név?
- Umm... espressot kérek - nyögte ki végül, mire én elégedetten mentem vissza a pult mögé, hogy elkészítsem a rendelésüket.
Épp a másik csésze espressot készítettem, mikor Mr Verlac odajött a pulthoz. Egy ideig csak csendben figyelt, amit nagyon irritálónak találtam.
- Mióta dolgozol itt? - kérdezte meg végül.
- Már lassan másfél éve - válaszoltam, majd magamra erőltettem egy mosolyt - Mindjárt kész a rendelés, máris viszem - mondtam, majd próbáltam levegőnek nézni Mr Verlacot.
Egy ideig még csendben nézett, majd visszasétált az asztalukhoz.
Elég sokáig maradtak, én pedig próbáltam tudomást se venni róluk.
Miközben hazafelé vonatoztam, kissé ideges voltam, ugyanis tudtam, hogy anyám valószínűleg már megtalálta a postaládában az intőről szóló értesítést.
- Tabitha? - hallottam meg anyám hangját, amint beléptem a házba.
Levettem a cipőmet, és már majdnem elindultam a nappali felé, anyám azonban megelőzött és előttem termett.
- Ez meg mit akar jelenteni? - szorongatta az értesítést.
- Szerintem egyértelmű - vontam vállat.
Érdekes, hogy elméletileg heti szinten írja alá a karóimat, mégis csak most bukik ki...
- Azt hittem, jobb vagy ennél - kezdett bele anyám, mire én a plafonra emeltem a tekintetemet - Nem csoda, hogy bukásra állsz, ha mindig ilyen későn jársz haza. Most azonban ennek vége - bólogatott anyám, mintha saját magát akarná megerősíteni - Mostantól iskola után azonnal hazajössz és tanulni fogsz, amíg ezt ki nem javítod.
- Tudod, én a problémát inkább a házban keresném - mondtam, majd visszavettem a cipőmet.
- Most meg mit csinálsz? - vonta fel a szemöldökét anyám.
- Elmegyek - válaszoltam, miközben a másik lábamra is visszavettem a cipőm.
- Megtiltom - akadt ki anyám.
- És mégis hogyan? - néztem rá kérdőn, anyám tekintetéből pedig sütött a harag - Ma Emilynél alszom - nyitottam ki az ajtót, majd kiléptem a sötét utcára.
Néhány lépés után meghallottam anyám kiabálását, azonban nem érdekelt.
Nem volt saját szobám, ahová drámaian visszavonulhattam volna, így csak az a megoldás maradt, ha az éjszakát máshol töltöm.