Tiltott gyümölcs

18. fejezet - Sebastian

2018. március 13.

A mai nappal kezdetét vették az írásbeli érettségik. Még tegnap felkerült a tanáriban lévő faliújságra a szétírás, amiből megtudhattuk, hogy ki, mikor és hol fogja felügyelni a vizsgákat. A számat húztam, mikor megláttam, hogy szerdára osztottak be azokhoz az elvetemültekhez, akik a matekot választották harmadik érettségi tantárgynak. Ez a végzősök számára elég nagy szívás, ugyanis ha akarnék se tudnék nekik segíteni, mivel mindig is gyűlöltem a matekot...
Az irodalomra csak az utolsó napon, csütörtökön kerül sor, aminek fogalmam sincs, hogy örülök-e vagy sem. Hitegethetném magam azzal, hogy a többi tantárgyhoz képest legalább több idejük van felkészülni, azonban abban se vagyok biztos, hogy eddig tanultak-e bármit is. Nica és a többiek azzal nyugtattak, hogy karikázni mindenki tud, így legalább huszonöt százalék esélyük van eltalálni a helyes választ. Én azonban jobban örülnék neki, ha nem a szerencséjük, hanem a tudásuk miatt tennék le az érettségit...
Második órán a másodikosoknál lefeleltettem Lindát, majd neki is láttam az új tananyagnak. Miközben a padok között járkáltam, észrevettem, hogy Tabitha széles vigyorral az arcán bámul az irányomba, azonban nem engem nézett. Elképzelni se tudom, mi köthette le a figyelmét, de bármi is volt az, a jelek szerint elszórakoztatta.
Mikor elkezdtem lediktálni pár mondatban az anyagot, jobbnak láttam, ha a szereplők nevét inkább felírom a táblára, hogy biztosan helyesen írják le őket a füzetbe. El is indultam a tábla felé, majd egy filc után nyúltam, ekkor azonban feltűnt, hogy már van egy a kezemben. A homlokomat ráncoltam, ugyanis egyáltalán nem emlékeztem, mégis mikor vettem kézbe a filcet.
Épp a táblára írtam, mikor nevetést hallottam Tabitháék felől. Igazából biztos voltam benne, hogy Tabitha volt a hang forrása, és egyre jobban érdekelt, mitől van ilyen jókedve egész órán.
Mikor ismét szembe kerültem a diákokkal, láttam, hogy nagy részük még az általam diktált szöveget írták a füzetekbe, mások nagy szemeket meresztve bámulták a táblát. Tabitha felé siklott a tekintetem, aki szintén a füzetébe körmölt, miközben még mindig mosolygott.
Már kezdett kevésbé érdekelni, hogy mi áll jókedvének hátterében, és egyszerűen csak örültem, hogy mosolyogni látom...
Miután a másodikosoknál végeztem, fogalmam se volt, mégis mit kezdjek magammal. A negyedikesek érettségit írtak, a harmadikosok pedig igazgatói szabadnapot kaptak, hogy a végzősök az ő termüket is kihasználhassák, így több órám is elmaradt.
Végül felmentem az emeletre, ahol már elkezdődtek az írásbeli vizsgák, és szóba elegyedtem egy tanárral, aki egy másik suliból jött, hogy felügyelje a folyosókat az érettségi idején. Valamikor becsengetés után köszöntem el aztán tőle, majd úgy döntöttem, lemegyek a kabinomba. Mostanában szeretek egyre több időt ott tölteni, ugyanis ez az az időszak, mikor a helyiségben nincs se túl hideg, se túl meleg. 
Útközben összefutottam néhány másodikossal, akik mit sem törődve a fent zajló eseményekkel hangosan kiabáltak egymásnak.
- Csendesebben, a negyedikeseket érettségit írnak - szóltam rájuk, majd kérésemnek eleget téve csendesebb hangnemre váltottak.
Tabithát is megpillantottam a folyosón, majd utat engedve neki félreálltam. 
Ezután a nap csigalassúsággal telt, így nagyon örültem, mikor végre órát tarthattam az elsősöknek.
Mivel elmaradt az ötödik órám, azzal számoltam, hogy ma korábban megyek haza, azonban mikor negyedik óra után lefelé ballagtam a lépcsőn, megláttam az igazgatónőt, aki egy idegen férfivel beszélgetett a földszinti folyosón. Már épp elhaladtam mellettük, mikor az igazgatónő megszólított.
- Bash! Gyere ide, kérlek.
Visszafordultam a két fős társaság felé, majd kíváncsian sétáltam oda hozzájuk.
- Ő itt Mr Verlac, az irodalomtanárunk - mutatott be az igazgatónő széles mosollyal az arcán az idegennek.
- Mr Miller vagyok, örvendek - mutatkozott be a férfi is, miközben kezet rázott velem.
- Mr Miller a helyi irodalmi klub elnöke - tette hozzá az igazgatónő.
- Legújabb célunk minél több fiatallal megszerettetni a klasszikusokat, éppen ezért szeretnénk az iskolákat néhány könyvvel támogatni - magyarázta Mr Miller.
- A dobozok alapján szerintem néhánynál kicsivel több könyvről van szó - nevette el magát az igazgatónő.
- Való igaz - nevetett fel Mr Miller is - A gondnok volt olyan kedves, és segített a dobozokat behordani az épületbe. Az igazgatónő pedig biztosított arról, hogy maga majd foglalkozik a könyvek további sorsáról - fordult felém.
- Természetesen - bólintottam.
- Akkor ezt meg is beszéltük. Nem is tartom fel magukat tovább. Remélem, hasznosnak fogja találni a könyveket - búcsúzott Mr Miller, majd miután elköszöntünk tőle, távozott.
- Ugye nem gond, hogy neked kell elrendezned őket a könyvtárban? - fordult felém az igazgatónő.
- Dehogy. Meg is sértődnék, ha másra bíznád.
- Akkor hát jó pakolást - mosolygott rám, majd magamra hagyott.
Ezután szembesültem azzal, hogy nem kevés dobozról volt szó.
Kinyitottam a könyvtár ajtaját, majd visszamentem a dobozokhoz, és felkaptam a hozzám legközelebb lévőt. Szerencsére már becsengettek, így zavartalanul tudtam közlekedni a folyosón.
Cipekedés közben folyamatosan Mrs Kean hangját hallottam a másodikosok terme felől.
Végül sikerült a könyvtárba cipelnem az összes dobozt, majd becsuktam az ajtót, így sajnos megszabadultam Mrs Kean éles hangjától.
Egyesével kinyitottam a dobozokat, a bennük lévő könyveket pedig halmokban a földre pakoltam.
Miután mindegyik üres lett, nagyot sóhajtva bámultam a földön lévő új szerzeményeket, majd tekintetem a polcokon lévő könyvekre siklott, amik korszak szerint voltak csoportosítva, ráadásul betűrendi sorrendben. Nem akartam ezt a rendszert megszakítani, így tudtam, hogy még egy ideig a könyvtárban fogok időzni.
Véletlenszerűen felkaptam egy könyvet az egyik kupac tetejéről, majd megkerestem a megfelelő polcot és helyet számára. Ezt még egyszer-kétszer megismételtem, majd rájöttem, hogy a sok könyv és doboz miatt alig tudok megmozdulni, így úgy döntöttem, megszabadulok a dobozoktól.
Miközben ezen ügyködtem, feltűnt, hogy egyre több diák halad el mellettem a folyosón, így rájöttem, hogy már vége van az ötödik órának, én pedig alig haladtam a könyvek elrendezésével.
Miután eltüntettem a dobozokat és újból a könyvtár felé vettem az irányt, észrevettem, hogy egy dobozt a folyosón hagytam, így gyorsan felkaptam, majd tovább folytattam az utamat.
Épp a sarkon fordultam be, mikor valaki nekem jött, én pedig elejtettem a kezemben lévő dobozt.
- Úristen, ugye semmi törékeny nincs benne? - hallottam meg Tabitha hangját, aki rémülten és aggódva bámult rám.
- Nyugi, csak könyvek - nyugtattam meg gyorsan.
- Az még rosszabb - jelentette ki még nagyobb rémülettel a hangjában.
Elmosolyodtam, amiért számára ekkora tragédia az eset.
Ezután letette a földre a kezében tartott tankönyveket, majd lehajolt a dobozhoz.
- Vigyázz, nehéz - figyelmeztettem, mikor rájöttem, hogy fel szeretné emelni.
Tabitha nem törődött a figyelmeztetésemmel, azonban mikor megpróbálkozott a doboz felemelésével, rájött, hogy igazam volt.
Rámosolyogtam, ugyanis aranyos volt tőle, hogy segíteni akart.
Végül én is lehajoltam a dobozért, és könnyedén felkaptam. Tabitha felvont szemöldökkel bámult rám, és mintha a szája is kissé tátva maradt volna. Nem értettem, mi váltotta ki belőle ezt a reakciót, azonban mielőtt megkérdezhettem volna, Tabitha ismét megszólalt.
- Milyen könyvek?
- Klasszikusak. Ma kapta a suli, és most nekem kell őket elrendeznem a könyvtárban - magyaráztam.
- Nem is tudtam, hogy a sulinak van könyvtára.
- Van, pont a ti osztályotokkal szemben.
- Segíthetek? - szólalt meg egy kisebb szünet után Tabitha, én pedig nem akartam elhinni, hogy jól hallottam.
Nemrég még kerültük egymást, most pedig magától ajánlotta fel a segítségét...
- Ha szeretnél - mosolyogtam rá.
- Persze, csak előbb elugrok a szekrényemhez - mondta, miközben felkapta a könyveit a földről.
Bólintottam, majd Tabitha a szekrénye felé vette az irányt, én pedig becipeltem az utolsó dobozt a könyvtárba, majd abból is kipakoltam.
Az ajtót nyitva hagytam, hogy Tabitha könnyedén be tudjon jönni a helyiségbe.
- Itt vagyok - hallottam meg hirtelen a hangját.
- Remek. Segíthetsz adogatni a könyveket. Legalább nem kell annyit járkálnom.
Tabitha fel is kapott négyet az egyik kupac tetejéről, majd elolvasta az egyik kezében tartott könyv hátulját, és csak ezután nyomta a kezembe. Amíg megkerestem számára a megfelelő helyet, Tabitha elolvasta a következő könyv tartalmát is.
Tabitha teljesen belemerült a tartalmakba, és már automatikusan nyújtotta felém a könyvet, még akkor is, ha én a terem másik felén tartózkodtam. Ez azonban egyáltalán nem zavart, inkább jó volt látni, hogy a könyvek ennyire lekötik a figyelmét.
- Szereted a könyveket? - kérdeztem meg végül tőle, bár nyilvánvaló volt a válasz. 
- Imádom a könyveket- javított ki, nekem pedig ennek hallatán széles mosoly terült szét az arcomon.
- Kikölcsönözhetsz néhányat, ha szeretnél.
- Nem lenne jó ötlet, ugyanis nem tudnám garantálni, hogy egyhamar visszahozom őket. A jelenlegi olvasmányommal se haladok mostanában - sóhajtott egy nagyot.
- Hogyhogy?
Tabitha hirtelen elkomorodott, amiből rögtön tudtam, hogy rossz irányba sikerült terelnem a beszélgetést. Így hát inkább nem erőltettem a dolgot, hanem a könyvek felé fordítottam a figyelmemet. Ennek ellenére azonban nagyon is kíváncsi voltam, mi köze lehet az életében zajló eseményeknek az olvasáshoz.
- Túl nagy otthon a zaj - szólalt meg hirtelen, mikor már rég beletörődtem abba, hogy nem kapok választ.
Meg is lepődtem, amiért ezt megosztotta velem, ugyanis úgy tűnt, nehezére esett kimondania, végül azonban mégis megtette.
Nem firtattam tovább a dolgot, már ennek a kevéske információnak is örültem, bár nem jutottam sokkal előrébb. Zajt bármi okozhat. Akár a szomszédok is.
Tovább folytattuk a pakolgatást, majd Tabitha ismét megszólalt.
- Mindig is érdekelt a görög mitológia. De mindig összezavar az a sok név.
Tabitha felé pillantottam, és megláttam a kezében a vaskos könyvet.
- Lucie-nek van egy görög mitológiával foglalkozó könyve. Tudod, rövidített verzió, tele képekkel - vigyorogtam Tabithára - Elkérhetem tőle, ha szeretnéd.
Szerencsére Tabitha egyáltalán nem vette magára a gonoszkodásomat, sőt inkább az ő szája is mosolyra húzódott.
- Jó lenne - egyezett bele végül, azonban nem tudtam eldönteni, hogy csak a hecc kedvéért ment bele a dologba, vagy tényleg kíváncsi a könyvre. Azonban mindegy is volt, ugyanis már eldöntöttem, hogy suli után mindenképp meglátogatom Jenna nénit.
- Nem ezt kell legközelebb elolvasnunk? - mutatott fel Tabitha egy könyvet.
- De igen - bólintottam.
Azzal voltam elfoglalva, hogy az éppen kezemben lévő könyvnek megtaláljam a megfelelő a helyet a polcon, a szemem sarkából azonban láttam, hogy Tabitha grimaszolva vizslatta a könyvet, és nem úgy nézett ki, mint aki ki van békülve azzal a ténnyel, hogy majd el kell olvasnia.
- Hát jó, akkor szerinted melyik könyv legyen a következő kötelező olvasmány? - kérdeztem, mire Tabitha hatalmas szemekkel bámult rám.
- Kétlem, hogy pont az én véleményem miatt mást választana kötelező olvasmánynak - szólalt meg végül.
- Pedig pont a te véleményedet kérdezem, nem?
Egy ideig farkasszemet néztünk, a tekintetében pedig érzelmek kavalkádja tombolt. Meglepődés, meghatottság, boldogság...
Végül összekapta magát, majd az egyik már polcon lévő könyvre mutatott. Miután megláttam, hogy melyiket választotta, elnevettem magam, ugyanis a nyolcszáz oldalas könyvek között teljesen elveszett a maga száz oldalával.
- Feltételezem, a terjedelme miatt választottad.
- Kikérem magamnak, a története is tetszik - háborodott fel, majd ő is nevetésben tört ki.
A földön lévő könyvek egyre csak fogytak, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy ennek örülök-e vagy sem.
Pár perc után ismét Tabitha törte meg a csendet. 
- Mrs Stasey azt szeretné, ha részt vennék a spanyol versenyen.
Meglepett, hogy olyan témát hozott fel, aminek nincs köze a könyvekhez. Ennek ellenére nagyon is kíváncsi voltam a mondanivalójára, Tabitha azonban csendben maradt. Végül Tabitha felé fordítottam a fejem, és vártam, hogy folytassa.
- Sose versenyeztem még. És fogalmam sincs, hogy most akarok-e - fejezte be végül.
Átgondoltam, mit is mondhatnék erre, majd azt tanácsoltam neki, amit én is tennék.
- Szerintem részt kellene venned a versenyen. Főleg, hogy semmi tétje nincsen. Ha utolsó is lennél se történne semmi. És legalább kipróbálod magad egy új helyzetben.
Tabitha végiggondolta a szavaimat, majd hálásan rám mosolygott. Örültem, hogy tudtam neki segíteni. Legalábbis a mosolyából azt olvastam le, hogy tud mit kezdeni a tanácsommal.
Végül minden könyv a helyére került.
- Végeztünk - fújtam ki hangosan a levegőt - Köszi a segítséget - mosolyogtam rá. 
- Szívesen.
Elköszöntem Tabithától, majd a kabinomba mentem. Ott ledobtam magam a székemre, majd végiggondoltam a napomat.
Rájöttem, hogy ma Tabithát nagyon sokszor láttam mosolyogni, ami valamiért boldogsággal töltött el, valamint az a tény is, amiért tőlem kért tanácsot.
Ránéztem a karórámra, ami szerint tíz perc múlva indult a buszom, aztán rájöttem, hogy ez nem érdekes, hiszen meg szeretném látogatni Jenna nénit.
Felöltöztem, majd elindultam a kijárat felé. Tabitha már nem volt az osztályukban, így időközben ő is távozhatott.
Becsengettem Jenna néniékhez, majd hallottam, hogy Lucie futva érkezik ajtót nyitni.
- Bash! - ugrott a nyakamba, mikor meglátta, hogy én vagyok az.
- Szia törpe! - karoltam át nevetve.
- Szia Bash - jelent meg Jenna néni is az előszobában, aki épp a kezeit törölgette egy ronggyal - Jókor jössz, épp ebédet készítek. Vagy valami olyasmit - javította ki magát, mikor rájött, hogy dél már rég elmúlt.
- Bármi is az, isteni az illata - mondtam, miután beleszippantottam a levegőbe.
- Bash! Mit fogunk csinálni? - nézett rám csillogó szemekkel Lucie.
- Mondjuk tanulni - javasolta Jenna néni.
- Jó! Hozom a cuccaimat! - kiáltott fel lelkesen Lucie, majd nevetve figyeltem, ahogy eltűnik a szobájában.
- Máskor bezzeg nem ilyen lelkes - csóválta a fejét Jenna néni - Gyere, ülj le - invitált be a konyhába - Nem számoltam azzal, hogy vendégünk lesz, de plusz egy adag még kijön - mondta, miközben számomra is elővett egy tányért, amire majd az adagomat szándékozta rakni.
- Jajj ne csináld, nem ezért jöttem.
- Nem érdekel, akkor is kapsz enni. Biztos unod már a sok rántottát meg virslit.
- Kikérem magamnak, mást is tudok főzni - nevettem fel.
- Azért biztos örülnél neki, ha lenne egy barátnőd, aki meleg étellel várna otthon.
- Ha azt szeretném, hogy valaki meleg étellel várjon otthon, felfogadok egy házvezetőnőt - vágtam rá, mire ez alkalommal Jenna néni nevette el magát.
- Még mindig nem értem, hogyan lehetsz szingli, mikor kész főnyeremény vagy - gondolkodott el Jenna néni.
Azonnal eszembe jutott Caroline és a férje.
- Hát, úgy látszik mégse vagyok főnyeremény.
Jenna néni rájött, hogy milyen irányba sikerült terelnie a beszélgetést, és elszégyellte magát.
- Nincs senki a láthatáron? - tette még fel a kérdést.
- Nincs - csóváltam a fejem, majd szerencsére megjelent Lucie, így Jenna néni nem faggatott tovább a nem létező szerelmi életemről.
A nappaliban telepedtünk le Lucie-vel, majd segítettem neki a tanulásban.
- Figyelj, megvan még az a görög mitológiás könyved? - kérdeztem meg tőle egy idő után.
- Persze - jelentette ki büszkén Lucie.
- Kölcsön tudnád adni valakinek?
- Kinek? - kérdezte homlok ráncolva.
- Tabithának.
Lucie értetlenül nézett rám, majd megvilágosodott.
- Tabinak? - kérdezte vidáman.
- Igen, Tabinak - mosolyodtam el.
- Igen, neki kölcsönadom - mondta, mire hálából összeborzoltam a haját - Sőt, rajzolok is neki valamit - tette hozzá csillogó szemekkel.
- Rendben, de előtte fejezzük be a tanulást.
Miután elfogyasztottuk a Jenna néni által készített ételt, Lucie el is tűnt a szobájában, hogy alkosson valamit. Addig Jenna nénivel beszélgettem, szerencsére teljesen átlagos dolgokról. Végül Lucie kirobogott a szobájából, és odaadta a könyvet és a rajzot is, ami elméletileg egy pillangót ábrázolt volna, gyakorlatilag azonban sok mindent beleláttam, csak pillangót nem.
- Meg fogod neki mondani, hogy tőlem van? - faggatott Lucie, miközben felvettem a kabátomat.
- Igen, meg fogom neki mondani, hogy te készítetted csak neki, és hogy üdvözlöd - nyugtattam meg már vagy századszorra, majd nyomtam egy puszit a feje búbjára.
Végül elköszöntem tőlük, és hazamentem.