Tiltott gyümölcs

14. fejezet - Tabitha

2018. január 31.

Egész éjjel hullott a hó, a hőmérő pedig mínusz tíz fokot mutatott, mikor reggel rápillantottam.
A szokásos időpontban hagytam el a házat.
Alig tettem meg öt lépést, mikor a lábam megcsúszott a jeges talajon, én pedig hatalmas sikolyt hallatva elestem. Gyorsan feltápászkodtam, majd körbenéztem, nem ébresztettem-e fel valamelyik szomszédunkat. Miután meggyőződtem arról, hogy senki nem volt szemtanúja az esésemnek, kissé kínosan érezve magam és sokkal jobban vigyázva folytattam utamat az állomás felé.
A havazás időközben abbamaradt, azonban mikor leszálltam a vonatról Bridgeportban, újra rákezdett, ráadásul sokkal nagyobb pelyhekben. Én hülye sapkát nem vittem magammal, így minden hópehely a hajamon tapadt meg.
Elhaladtam az épület mellett, ahol Josh minden reggel cigizik, most azonban hírét se láttam a padtársamnak. Azon kezdtem gondolkodni, említette-e, hogy ma otthon marad, vagy írunk-e valamiből, ami miatt reggel kitalálhatta, hogy inkább lóg.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki elsuhan mellettem, majd kielőz. Fekete farmert viselt fekete kabáttal, a kapucniját pedig a fejére húzta. A sok fehér között úgy nézett ki, mint egy árny.
Ezután séta közben végig az idegenre szegeztem a tekintetemet, ugyanis nagyon viccesnek találtam.
Az összes ember ráérősen sétált körülöttem, az idegen árny azonban hosszú léptekkel kerülgette ki a többieket, és amíg én megtettem egy lépést, addig ő hármat.
Hirtelen az árny letért a suli épülete felé, amin kissé csodálkoztam. Az meg még furcsább volt, hogy fokozatosan lassított, és a bejárati ajtó felé vette az irányt.
Már csak pár méter választott el engem is a bejárattól, mikor az árny levette a kapucniját, és megláttam.... természetesen Mr Verlacot. Mégis ki mást?
A csizmájára ragadt hótól próbált megszabadulni, mikor észrevett.
- Szia - köszönt nekem.
- Jó napot.
A korlátba kapaszkodva sétáltam fel a bejárati ajtóhoz vezető néhány lépcsőfokon, mikor Mr Verlac abbahagyta csizmájának tisztogatását, majd a kilincs után nyúlt.
Azt hittem, bemegy az épületbe, és pont az orrom előtt fogja becsapni az ajtót.
Ehelyett azonban szélesre tárta az ajtót, majd félre állt, hogy be tudjak menni.
Egy pillanatra lefagytam, és talán a szám is tátva maradt.
Ilyet eddig csak filmekben láttam.
- Csak utánad - szólalt meg, mikor látta, hogy nem mozdulok.
- Umm, köszönöm - nyögtem ki végül, majd átléptem a küszöböt.
Mr Verlac követett, ő azonban továbbsétált a kabinja felé, én pedig beléptem az osztálytermünkbe.
- Sziasztok - köszöntöttem az osztálytársaimat, válasz azonban nem érkezett. Egyedül Sabrina bámult rám nagy szemekkel, de még ő se viszonozta a köszönésemet.
Ledobtam magam a helyemre, és éreztem, hogy az útközben összeszedett hópelyhek máris olvadásnak indultak, ugyanis a hajam nedvesen tapadt a fejemre. Ez azonban nem nagyon érdekelt, inkább lehajtottam a fejemet a padra, és az iménti eseményeken gondolkoztam.
Egy idő után megérkezett Josh is.
- Szia - köszönt nekem, mikor látta, hogy nem alszom.
- Szia. Hát te meg? Késett a buszotok? - kérdeztem tőle.
- Aha, a hó miatt egy örökkévalóságig tartott kijutni Shellwoodból.
Ez megmagyarázta, miért futottam reggel össze Mr Verlackal, mikor már rég a suliban kellett volna lennie.
- Hány perc van még csengetésig? - kérdezte tőlem Josh.
Előhalásztam a mobilomat a zsebemből, majd megnéztem rajta az időt.
- Öt perc.
- Annyi elég lesz - bólintott Josh, én pedig nem értettem, miről van szó.
Josh elővette az uzsidobozát, ami tele volt pizzaszeletekkel. Az egyiknek jóízűen neki is látott.
- Éhen halok - magyarázta Josh.
- Jó étvágyat - nevettem el magam - Jól néznek ki - néztem vágyakozóan a pizzaszeletekre.
Én minden nap sonkás szendvicset csomagolok magamnak. Fogalmam sincs, miért, ugyanis már elegem van belőle, így egész nap érintetlenül hever csak a táskámban.
- Köszi. Kérsz? - kérdezte Josh teli szájjal, miközben felém tolta az uzsidobozát.
- Vehetek? - kérdeztem vissza.
- Persze - bólintott, én pedig elcsórtam egy szeletet.
Öt perc után be is csengettek kémiára. Ébren ültem végig az órát, még sincs fogalmam arról, mégis miről tanultunk. De legalább mindent leírtam, amit Mrs Thompson diktált. Majd megkérem Vickyt, hogy dekódolja nekem.
Pénteken diákbál, így a szünetekben minden osztálytársam arról beszélt.
- Szóval, eljössz velem a bálba? - kérdezte Matt Mandytől már nem első alkalommal.
- Jajj Matt, kérdezd meg még párszor, és lehet megszánlak egy igennel - mosolygott Mandy a fiúra.
- Milyen jó lehet azoknak, akik partnerrel mennek - szólalt meg mögöttem Sabrina.
- Nyugi, mi is jól fogjuk magunkat érezni - nyugtatta meg Jessica.
Sabrina megszállottja volt a bálnak, a ruháját két hétig tartott kiválasztania, ugyanis amit rendelni szeretett volna, pont nem volt készleten, időközben pedig rájött, hogy a kék szín nem is illik hozzá, így teljesen felborult az elképzelése. Ezután egy héten keresztül tanácskozott Jessicával, hogy mégis milyen színű legyen a ruha, míg végül hétfőn megrendelte az újonnan kiszemelt darabot.
Igen, én ennek mind fültanúja voltam.
- De ez biztos jó lesz? - szólalt meg újra Sabrina, és nem kellett hátranéznem, hogy tudjam, megint a ruháról beszélnek.
- Gyönyörű leszel benne - válaszolta Jessica.
- Annyira félek, hogy nem lesz jó. Ha pedig visszaküldöm, péntekig biztos nem érne ide egy másik.
Én ezt hallva csak a szemeimet forgattam.
Én egyáltalán nem terveztem elmenni a bálba, így szerencsére nekem ilyen problémáim nem voltak. Sabrina azonban annyira a ruhája megszállottja volt, hogy minden egyes szünetben felhozta a témát. Megtudtam például, hogy kezd elbizonytalanodni, hogy jó ruhát választott, majd megmutogatta Jessicának, mely ruhák tetszettek még neki.
Ötödik óra után Vicky és Tina sétált el a padom mellett.
- Kimegyünk a folyosóra. Jössz? - kérdezte Vicky.
- Máris, csak elugrom a mosdóba.
Mikor épp kezet mostam, Mr Verlac hangját hallottam meg a folyosó felől.
- Sziasztok.
- Jó napot - köszönt Vicky és Tina kórusban.
Miután hallottam, hogy Mr Verlac lépései távolodnak, és biztos voltam benne, hogy nem találom el az ajtóval, óvatosan kiléptem a folyosóra.
- Előre szólók, a bálról egy szót se akarok hallani - fordultam Vickyék felé.
A végtagjaim már túlságosan elgémberedtek, így inkább nem ültem le melléjük, hanem nekitámaszkodtam a falnak.
Oldalra fordítottam a fejemet, és észrevettem a kabinja felé tartó Mr Verlacot.
- Biztos, hogy nem jössz? - nézett rám Vicky.
- Egy, nem tudnék hazajutni, ugyanis olyan későn már nem megy haza vonatom...
- Mondtam, hogy mi hazadobnánk - szakított félbe Vicky.
- Kettő, nem tudok táncolni - folytattam, miközben Mr Verlac a kulcsaival csörgött a folyosó végén, majd eltűnt a kabinjában.
- Én még mindig kitartok amellett, hogy eljöhetnél, de a te döntésed - sóhajtott Vicky.
Tina nem igazán szólt hozzá, ugyanis ő se tervezett részt venni a bálon, Vicky viszont igen. Partnere azonban nem volt, így abban bízott, hogy mi leszünk a társasága, így nagyot csalódott, mikor mindketten közöltük vele, hogy mi nem megyünk.
- Jönnek a szüleitek a szülőire? - dobta fel a témát Tina.
- Fogalmam sincs - sóhajtottam.
Többször is említettem anyámnak a szülőit, azonban egyszer se reagált rá semmit. Még mindig csak akkor szólt hozzám, ha nagyon muszáj volt.
- Az enyémek igen - szólt közbe Vicky.
Pár perccel csöngetés előtt mentünk vissza az osztályba, és feltűnt, hogy mások közt is a szülői a téma.
- A te szüleid jönnek ma? - kérdeztem Joshtól.
- Sajnos, és nagyon kivagyok. Félek, hogy rájönnek, hogy hamisítom az aláírásukat - mondta idegesen.
Hát igen. Szegény Joshnak olyan pocsék jegyei vannak franciából, hogy otthon meg se mutatja őket a szüleinek.
- Minden oké lesz - biztattam.
Az utolsó óra irodalom volt.
- Sziasztok - köszönt Mr Verlac, majd szokásosan először a számítógéphez ült, hogy beírja a hiányzókat, majd a noteszét kezdte lapozgatni.
- Önként jelentkező? - kérdezte megszokásból.
Egy pillanatra felnézett a noteszéből, majd becsukta azt.
- Tabitha Galavan - mondta ki a nevem, nekem pedig kezdett déjà vu-m lenni. A különbség az volt, hogy most tisztában voltam vele, miből is kéne felelnem.
Így végül kibotorkáltam a tábla elé, majd belekezdtem, hogy röviden jellemezzem a realizmust, majd elmeséljem Goriot apó történetét.
Közben a többiek felé vándorolt a tekintetem, és észrevettem, hogy tátott szájjal bámulnak engem. Ez eléggé zavart, úgyhogy úgy döntöttem, mégis inkább Mr Verlacot bámulom felelés közben. Minden mondatom után aprót bólintott, ami eléggé növelte az önbizalmamat.
Végül feltett még két logikai kérdést, amiket szintén megválaszoltam, a többieknek pedig még jobban leesett az álluk.
- Nagyszerű - szólalt meg végül Mr Verlac, majd befirkantott nekem egy jelest.
Miközben visszasétáltam a helyemre, láttam, hogy Sabrináék még mindig elképedve bámulnak.
- Honnan a fenéből tudta a választ Mr Verlac kérdéseire? - kérdezte Sabrina Jessicától, pont mikor leültem a helyemre.
Széles mosollyal hátrafordultam, és Sabrinára néztem. Kissé elszégyellte magát, ugyanis rájött, hogy hallottam a kérdését. Jessicára is villantottam egy széles mosolyt, majd visszafordultam a tábla felé.
- Ügyes vagy - suttogta Josh.
Álmos voltam, így elég sokszor ásítottam órán, azonban nem aludtam el. Helyette fokozatosan jegyzeteltem a Vörös és fekete tartalmát Mr Verlac elbeszélése alapján. Josh kérdőn nézett rám, mikor észrevette, mennyit körmölök, pedig Mr Verlac nem is diktálta az anyagot, én azonban nem törődtem vele.
Órák után átsiettem a Sunrise-ba. Átlagos nap volt a szokásos vendégekkel.
Már majdnem véget ért a műszakom, mikor Francis jött oda hozzánk.
- Ha lesz egy kis nyugtotok, jöjjetek be az irodámba, beszélni szeretnék veletek - mondta, majd vissza is vonult.
Kérdőn néztünk össze Josie-val. Egyikünknek se volt fogalma arról, miről szeretne beszélni Francis. Hogy kiderítsük, Josie kivitt még egy rendelést, majd be is vonultunk Francis irodájába.
- Tudom, hogy pár percen belül lejár a műszakod és a vonatod is mindjárt indul, így gyors leszek - mondta nekem címezve Francis - Mivel egyre nagyobb a forgalmunk, egy kis újítást tervezek bevezetni - mondta, mire Josie arca felderült.
- Jó ötlet. Mire gondoltál?
- Mostantól a vendégeink elvitelre is rendelhetnek. Rendeltem egy csomó öko papírpoharat, holnap fog megjönni a szállítmány - magyarázta Francis.
- Ez tetszik - mosolygott Josie.
Nekem is nagyon tetszett az ötlet.
Josie és Francis még megbeszéltek néhány részletet, nekem azonban Francis megengedte, hogy elmenjek, ugyanis nem akarta, hogy miatta lekéssem a vonatomat.
Koromsötét volt, mikor leszálltam Folkestone-ban, az állomást azonban lámpák világították meg.
Hirtelen egy nőre lettem figyelmes.
Egy nagyon ismerős nőre.
- Anya? - torpantam meg egy pillanatra.
Halkan ejtettem ki a szót, ugyanis nem az volt a célom, hogy magamra hívjam a figyelmét, egyszerűen csak meglepődtem.
A jelek szerint ő is a vonatról szállt le, most pedig a taxik felé tartott. Végignéztem, ahogy beül az egyikbe, majd az autó előttem hajtott el.
Én gyalog indultam haza, így sokkal továbbtartott hazaérnem.
Otthon ledobtam magamról a cipőmet és a kabátomat, majd azonnal a nappali felé vettem az irányt. Biztos voltam benne, hogy anyám ott van.
- Merre voltál? - kérdeztem tőle kissé túlságosan számonkérően.
- Ezt én is kérdezhetném tőled - vágott vissza - Egyébként meg a szülőin, természetesen - közölte velem, majd átvonult a konyhába.
Egy ideig még nem tértem magamhoz a hallottak miatt. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy elmegy.
Nagyon kíváncsi vagyok, mégis kivel beszélgetett. És hogy miről...