Tiltott gyümölcs

13. fejezet - Tabitha

2018. január 30.

Ma hajnali egyig csak a plafont bámultam Theo horkolása miatt, így végül úgy döntöttem, átköltözök a nappaliban lévő kanapéra. Jó ha sikerült elszundítanom tíz percre, aztán arra keltem, hogy valamilyen iszonyatos abnormális pózban helyezkedik el a fejem, amitől képtelen voltam visszaaludni. Időközben azonban mégis elszundíthattam, mivel háromnegyed hatkor a telefonom ébresztett, én pedig egy borzalmas nyakfájással keltem.
Kisétáltam a csípős hidegben az állomásra, miközben végig egy nyakmasszázsról ábrándoztam.
Miután beértem suliba, ledobtam magam a helyemre, majd egy ideig csak a falat bámultam.
Borzalmasan nézhettem ki.
Hirtelen arra lettem figyelmes, hogy Mrs Decker lép be az osztályba. Azt hittem, már elkezdődött az óra, csak annyira elbambultam, hogy nem hallottam a csengőt, a tanárnő azonban Mandy felé vette az irányt.
Nem sokkal Mrs Decker után Steve lépett be a terembe.
- Boldog születésnapot, tesó! Üdv a tizenhetesek között - köszöntötte a fiút Matt - Suli után a kocsmában ünneplünk? - vigyorgott rá.
Mrs Decker erre felkapta a fejét, és felvont szemöldökkel bámult Mattre. A fiú arckifejezéséből ítélve csak akkor döbbent rá, hogy a tanárnő is a teremben tartózkodik.
- Mármint... kocsma? Mi az a kocsma? Hehe - korrigálta magát Matt.
Mrs Decker csak megcsóválta a fejét, majd tovább folytatta a diskurálást Mandyvel.
Hogy ezután Mrs Decker rögtön nekilátott-e az órának, vagy csak később jött vissza, fogalmam sincs, ugyanis közben elaludtam, legnagyobb meglepetésemre pedig Mrs Decker nem ébresztett fel.
Fura hangokra ébredtem. Nagy nehezen kinyitottam a szemeimet, és Josh-t pillantottam meg, ahogy épp a kabátját veszi fel.
- Hát itt meg mi folyik? Vége a napnak? - kérdeztem Josh-tól értetlenül.
 Az nem lehet, hogy az egész napot átaludtam...
Körbenéztem, és sokan Josh-hoz hasonlóan cselekedtek. Valaki a kabátját vette le a fogasról, valaki már épp cipzározta be, mások pedig a táskájukba gyömöszölték be a cuccaikat.
- Nem, csak francia lesz - közölte Josh, miközben arról próbált meggyőződni, hogy mindent rendesen elpakolt-e.
- És most komolyan két órát a mosdóban fogtok kuporogni? - kérdezte tőlük Mandy.
- Ott bizony - helyeselt Linda - Chelsea, siess már, a többiek elfoglalják a mosdót és nekünk nem lesz hely.
- Megyek már - nyugtatta meg Chelsea, majd táskástul, kabátostul kivonultak az osztályból, be a mosdóba.
- Mrs Murray nagyon ki fog akadni, és megint mi fogjuk megszívni - nyafogott Sabrina.
- Akkor menjetek el ti is. A földszinti mosdó már tele van, de fent bőven van még hely - közölte velük Mia.
Sabrina hebegett valamit válaszul, mire Mia csak megvonta a vállát.
- Na mindegy, jó felelést - mondta Mia, majd ő is távozott a teremből.
Mivel én spanyolos vagyok, sose értettem, a többiek miért rettegnek ennyire a franciától, ezek után meg pláne nem tudom, hogyan képzeljek el egy franciaórát.
Miután becsengettek, mi, spanyolosok felmentünk az emeletre a másik terembe.
- Buenos días! - köszöntött minket Mrs Stasey.
Dupla óránk volt, az elsőn pedig Mrs Stasey felelést tervezett. Mivel én már múlt órán lefeleltem, nyugodt szívvel ültem a helyemen, a többiek azonban idegesen lapozgatták a könyvüket.
- Alguien? Steve? - esett Steve-re a tanárnő választása.
- Hoy es mi cumpleaños - Steve abban reménykedett, ha megosztja a tanárnővel azt az információt, hogy ma születésnapja van, talán megkegyelmez neki.
- O, feliz cumpleaños! - kívánt Steve-nek boldog születésnapot Mrs Stasey - Y ahora venga aquí.
Mrs Stasey a tanári asztal előtt álló padra mutatott, ugyanis mindig oda ülünk át felelés közben.
Steve végül közölte a tanárnővel, hogy nem tud semmit, így Mrs Stasey fejcsóválva írt be neki egy karót, majd másik áldozatot választott.
A második spanyolon új anyagot vettünk, ami abból állt, hogy az ismeretlen szavakat húsz percen keresztül ismételtük újra és újra.
Miután kicsengettek, libasorban vonultunk le a lépcsőn, majd az osztályunk ajtaja előtt megállva meghallottuk Mrs Murray hangját. Senki se mert benyitni, így kint dekkoltunk vagy öt percig a folyosón, mire végre kinyílt az osztályunk ajtaja, és Mrs Murray lépett ki rajta. A száját keskeny vonallá préselte össze, látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat.
Miután beléptünk az osztályba, akkor tudatosult bennem, mit is eredményezett az, hogy a legtöbb franciás lelépett. Konkrétan csak Jessica, Sabrina, Vicky és még ketten voltak órán, a többiek mind a mosdóban bujkáltak.
Becsengetés előtt egy perccel végül mindenki visszatért a bujkálásból.
- Mrs Murray nagyon pipa - közölte velük Sabrina.
- Nem érdekel - szólalt meg Linda.
- Feleltetek? - érdeklődött Mia.
- Hát nem igazán válogathatott az emberekből, így kénytelenek voltunk - dühöngött Sabrina.
- Lefogadom, hogy csillagot is kaptatok a jegyetek mellé - folytatta Mia, Sabrina pedig csendben maradt.
Lelkileg felkészültem, hogy az utolsó órát Mrs Keannel kell átvészelnem, csengetéskor azonban Mrs Marin lépett a terembe. Ekkor tudtam meg Josh-tól, hogy ma Mrs Kean nincs is suliban, helyette bioszunk lesz. Talán jó lenne figyelni azt a helyettesítést...
Mrs Marin először átült a számítógéphez, hogy beírja a hiányzókat. Megnyitotta a névsort, és észrevettem, hogy a homlokát ráncolva bámul a neveinkre.
- Hogyan lehetséges, hogy az előző két órán az osztály háromnegyede hiányzott, most pedig mind itt vagytok?
A többiek válaszul csak széles mosollyal vigyorogtak a tanárnőre, mire Mrs Marin annyiban hagyta a dolgot.
- Valaki szeretne felelni? - tette fel a rettegett kérdést, mire én azonnal fohászkodni kezdtem, hogy csak engem ne hívjon ki, hiszen még a cuccaim se voltak nálam.
- Nekem születésnapom van, és bőven elég volt spanyolból egy karó ajándékként - szólalt meg Steve.
- Jajj, karót kaptál spanyolból a születésnapodon? Szegény - mondta Mrs Marin.
Nem csúfolódott, valóban együttérzett a fiúval.
- Akkor Steve-en kívül szeretne valaki felelni? - na ezért szeretem Mrs Marint.
Végül szerencsére Mandyre esett a választása, aki kissé lassan, de tökéletesen elmondta az anyagot.
Órák után szokás szerint egyedül maradtam az osztályban, így megint azzal múlattam az időt, hogy a folyosót bámultam. Igazából csak a takarító nénit láttam járkálni, úgyhogy már épp azon voltam, hogy inkább előveszem a telefonomat, ekkor azonban Mr Verlac ment el az ajtónk előtt. Egy pillanatig farkasszemet nézett velem, majd eltűnt.
Rögtön eszembe jutott, hogy ma még nem is láttam Mr Verlacot. Az órarendem szerint volt ma irodalmunk, ezek szerint azonban végigaludtam.
Ezen morfondíroztam, mikor Mr Verlac újra megjelent az ajtóban.
- Szia - köszönt nekem.
- Jó napot.
- Fogalmad sincs, mit vettünk a mai órán, ugye? - kérdezte, mire megráztam a fejem.
Már azt hittem, pont most fog leszidni, amiért aludni mertem az óráján, legnagyobb meglepetésemre azonban letette a cuccait Josh térfelére, majd elfoglalta Josh székét.
Én kicsit eltávolodtam a székemmel Mr Verlactól. Ösztönös mozdulat volt, sose szerettem, ha túl közel vagyok egy tanárhoz.
A minap például matekon átültettek a tanári asztallal szemben lévő padba, és egész órán másra se tudtam koncentrálni, csak Mrs Decker ráncaira. Nagyon ijesztő volt.
- Szedd elő a füzetedet - utasított Mr Verlac, mire én kérdőn néztem rá.
- Miért? Azért is karót akar adni, mert nem jegyzetelek órán? - kérdeztem, mire Mr Verlac csak a szemeit forgatta. Fura mozdulat volt ez egy tanártól.
- Csak szedd elő - mondta kedvesen.
Kedvesen. Fura.
Előhalásztam a füzetemet, majd átnyújtottam Mr Verlacnak, ugyanis azt hittem, ellenőrizni akarja, ehelyett azonban megkért, hogy nyissam ki egy üres oldalon.
- A realizmust vesszük - kezdett bele Mr Verlac - A szó annyit jelent, hogy ,,a valóság ábrázolása". Míg a romantika elfordul a valóságtól, addig a realizmus annak pontos ábrázolására törekszik - folytatta, én pedig eleinte nem értettem, mit akar ezzel.
Aztán leesett. Különórát tart nekem, és azt akarja, hogy jegyzeteljek.
- Uralkodó műfaj ebben az időszakban a karrierregény, amelyekben a hősök tehetséges, feltörekvő fiatalok, akik nem tudnak elképzelt eszmények szerint érvényesülni, csak azok fokozatos feladásaival. Ekkor írta például Honoré de Balzac a Goriot apót. A regényben leírt panziónak szimbolikus jelentése van. Minél jómódúbb családból származtál, annál lejjebb kaptál szobát, ugyanis nem volt lift.
Magyarázat közben próbáltam lefirkantani valamit, hogy később is felidézhessem a történetet.
Goriot apó. Panzió. Nuku lift. Felső szint = csóró. Alsó szint = gazdag.
A szemem sarkából mintha láttam volna, hogy Mr Verlac elmosolyodik.
Ezután tovább mesélt nekem Gorit apó sorsáról és Rastignacról.
- És itt tartunk most - fejezte be végül - Következő órán a Vörös és feketét fogjuk venni.
Nehezemre esik beismerni, de sokat segített azzal, hogy különórát tartott nekem a jelenlegi tananyagból.
- Jönnek a szüleid a szülői értekezletre? - kérdezte meg.
- Kétlem - horkantam fel.
- Elfoglaltak? - érdeklődött tovább.
- Apám külföldön dolgozik - vontam vállat.
- És anyukád?
Sokáig gondolkodtam, mit mondhatnék.
- A Nunca eres sola, mi amor következő része fontosabb a számára, mint a szülői értekezlet - vallottam be végül, azonban kerültem Mr Verlac tekintetét.
Inkább a padomat bámultam, és a tollammal játszottam.
- Á, Carmen és Jose Antonio szerelmi élete tényleg érdekesebb, mint egy szülői értekezlet.
Ekkor Mr Verlac felé kaptam a fejem.
- Azt ne mondja, hogy nézi.
- Dehogy - nevette el magát Mr Verlac - De nehéz nem ismerni a sorozatot, tekintve, hogy minden Híradó előtt reklámozzák.
- Ha szeretne anyámmal beszélni, írjon neki egy levelet, akkor talán eljön - mondtam, ugyanis azt hittem, Mr Verlac az intő miatt szeretne beszélni a szüleimmel, a tanárom azonban megrázta a fejét.
- Nem fontos.
Mr Verlac a karórájára pillantott.
- Ha sietsz, még eléred a vonatodat - mondta, mire észbe kaptam, hogy valóban mindjárt indul.
Gyorsan bedobáltam a cuccaimat a táskámba, és Mr Verlac is felállt, hogy távozzon.
- Szia akkor.
- Viszlát - köszöntem, majd Mr Verlac elindult a kabinja felé.
A vonaton jutott eszembe, hogy mekkora szemét vagyok, ugyanis meg se köszöntem neki, amiért foglalkozott velem.
Aztán rádöbbentem arra, hogy Mr Verlacnak vagyok hálás.
Összezavarodtam.