Tiltott gyümölcs

8. fejezet - Tabitha

2017. október 3.

Ma abban a tudatban mentem suliba, hogy laza napom lesz, de természetesen az ég olyan tanárokkal áldott meg, akik sose hagynak unatkozni.
Mrs Deckerrel kezdeni a napot felér egy kínszenvedéssel. Legszívesebben átaludtam volna a matekot, a tanárnő viszont direkt felébresztett, hogy én is megoldhassak egy feladatot a táblánál. Tekintve, hogy fogalmam sincs milyen témakört veszünk, még elkezdeni se tudtam a feladatot. Mrs Decker húsz perc után szánt meg, végül megoldotta az egészet helyettem.
Második órán Mr Verlac kiosztotta a múlt héten írt dolgozatokat. Cseppet sem volt elragadtatva, ugyanis elmondása szerint pocsékul sikerültek. Ennek hallatán lelkileg felkészültem, hogy karót kaptam, azonban amikor Mr Verlac letette elém a kijavított dolgozatot, azt hittem örömtáncot lejtek, mikor megláttam a karónál eggyel jobb jegyet.
Mögöttem Sabrina és Jessica már kevésbé volt boldog, ugyanis nem sikerült kitűnőre a dolgozatuk. Arról kezdtek suttogni, hogy nem csoda, hogy mindenkinek rosszul sikerült, ugyanis Mr Verlac hülye kérdéseket állított össze, így az ő hibája az egész.
- Na jó, készült valaki felelni? - tette fel Mr Verlac a rettegett kérdést.
Mindenki azonnal felkapta a fejét. A legtöbben még nem heverték ki a dolgozat jegyüket, és meg se fordult a fejükben, hogy ezek után még feleltetés is lesz.
- A jegyeiteket elnézve biztos szeretnétek javítani. Önként jelentkező? - tette fel újból a kérdést.
Miután a többiek rájöttek, hogy Mr Verlac ezt a felelés dolgot komolyan gondolja, vagy a füzetüket kezdték bújni, hogy átolvassák az anyagot, vagy a falat kezdték tanulmányozni abban a hiszemben, hogyha ők nem néznek a tanárra, akkor Mr Verlac se néz rájuk, és ezáltal észre se veszi őket.
- Hát jó - sóhajtott Mr Verlac, majd átfésülte a noteszébe felírt névsort - Tabitha Galavan - mondta, bennem pedig megfagyott a vér.
Nekem tökéletesen megfelelt a dolgozatra kapott jegy, most miért akarja, hogy kapjak mellé egy karót is?
- Nem tudom az anyagot - közöltem vele.
- Dehogynem. Gyere.
Elgondolkodtam, hogy még egyszer a tudtára adjam, hogy tényleg nem tudok semmit, tekintve, hogy legalább két heti anyag hiányzott a füzetemből, végül azonban nem mondtam semmit, csak feltápászkodtam a helyemről és kiálltam a tábla elé.
Mr Verlac végül rájött, hogy elkezdeni se tudom az anyagot, így próbált segíteni, azonban nem sokra mentem vele. Végül logikai kérdésekkel kezdett bombázni, azonban azt se tudtam, épp melyik kort vesszük, vagy hogy melyik költőt vagy írót, azt meg pláne nem, hogy melyik művét, így egyáltalán nem tudtam kilogikázni semmit. Láttam, hogy Mr Verlacot dühíti, hogy a számára nyilvánvaló kérdésekre se tudom a választ, így végül leültetett egy karóval.
Mérges voltam rá, amiért pont engem hívott ki felelni, így az óra nagy részét már csak azért is végigaludtam.
Fizikán Josh ébresztett fel, ugyanis Mrs Kean feleltetni készült, nála azonban a plusz-mínusz féle feleltetés volt érvényben, ami azt jelentette, hogy mindenkitől kérdezni fog valamit.
- Tegyetek el mindent az asztalról! - utasított minket Mrs Kean.
Egyszerűen igazságtalan az ilyen feleltetés, ugyanis míg valakinek egy szóval kell válaszolnia, addig másnak egy teljes definíciót kell elmondani.
- Lássuk csak. Mi a töltés jele, Sabrina?
- Q - válaszolta a lány olyan lelkesedéssel, mintha egy egész világot érintő problémát oldott volna meg.
Mrs Kean büszkeséggel nézett a lányra, majd befirkantott a neve mellé egy pluszt.
- Definiáld az áramforrásokat, Tabitha.
Na igen, ha már igazságtalanságnál tartunk, természetesen mindig én kapom a definíciókat. A legviccesebb az, hogy Mrs Kean Sabrinát tartja az egyik legokosabb tanulónak, de már vagy ez a negyedik feleltetés, mikor a töltés jelét kérdezi a lánytól. Most komolyan, erre ki ne tudná a választ?
Az áramforrások pedig hát áramforrások. Mégis hogy máshogy lehet őket definiálni?
- Fogalmam sincs - csóváltam a fejem.
Mrs Kean nem lepődött meg a dolgon, a nevem mellé befirkantott egy mínuszt.
- Összegyűlt négy mínuszod. Ez bizony karó.
Nahát, ki gondolta volna.
- Haladjunk. Szóval, mik azok az áramforrások? Vicky?
- Minden olyan berendezés, amely két sarka közt vezető hozzákapcsolása után is állandó marad a potenciál különbség, vagyis a feszültség - jött a válasz, mire én kérdő tekintettel néztem Vickyre, hogy mégis honnan a fenéből tudja. Aztán rájöttem, hogy valószínűleg azért, mert megvannak a jegyzetei és készül is az órákra.
Több karót a nap folyamán nem kaptam, azonban kezd gyanús lenni, hogyha egyet kapok, akkor tuti követi egy második is. Mintha a tanárok direkt előre megbeszélnék a dolgot, hogy márpedig ma engem megszívatnak.
Órák után megkérdeztem Vickyt és Tinát, hogy lenne-e kedvük eljönni velem vásárolni, ugyanis alig vannak cuccaim az őszi szezonra. Tina közölte, hogy siet haza, ugyanis várja otthon a gitárja, Vicky azonban igent mondott.
A bevásárlás alatt egy kabátra és két nadrágra sikerült szert tennem, Vicky pedig egy  hosszú ujjú pulcsit vásárolt magának.
A vásárlás miatt csak a későbbi vonattal mentem haza. Már csak tíz perc volt az indulásig, mikor egy nő szállt fel lihegve, majd a nyitott ajtónál állva kikiabált.
- Lucie, siess! Ugye nem akarod ezt is lekésni?
Egyet pislantottam, és azonnal a nő mellett termett egy kislány. Valószínűleg ő volt Lucie.
- Menj, keress helyet - utasított kedvesen a nő Lucie-t.
Lucie körülnézett, majd a velem szemben lévő két üres ülésre mutatott.
- Itt jó lesz! - kiáltott fel örömében, én pedig önkéntelenül elmosolyodtam a jeleneten.
- Ez nem így működik - csóválta a fejét a nő, majd felém fordult - Szabad ez a hely?
- Persze - mosolyogtam rá.
- Éhes vagyok - panaszkodott Lucie.
- Ha nem válogattál volna annyit a könyvesboltban, lett volna időnk ennivalót venni - mondta a nő.
Ennek hallatán csak még szélesebb lett a mosolyom. Lucie körülbelül nyolcéves lehetett, és ezek szerint fiatal kora ellenére már imádta a könyveket.
Hirtelen eszembe jutott, hogy tegnap este bedobtam egy csomag csokis kekszet a táskámba, ma azonban nem volt időm megenni. Némi kutakodás után meg is találtam a táskám mélyén.
- Ilyennel tudok szolgálni - mutattam fel Lucie-nek.
- A kedvencem! - kiáltotta, majd nevetve átnyújtottam neki.
Gyorsan a nőre pillantottam, nem bánja-e a dolgot, azonban ő is nevetve a kislányt figyelte.
- Mit kell ilyenkor mondani? - kérdezte tőle.
- Köszönöm - mosolygott rám Lucie.
- Szívesen - mondtam, majd figyeltem, ahogy a szájába töm egy darab kekszet - Aranyos kislánya van - mondtam a nőnek egy idő után.
- Ó, Lucie a húgom kislánya - magyarázta.
- Bash is velünk jöhetett volna - szólt közbe Lucie.
- Bash a fiam - magyarázta nekem a nő, majd Lucie felé fordult - Aki veled ellentétben nem hiányozhat az iskolából, ezért megyünk hozzá most.
- Hogyhogy nem voltál ma iskolában? - kérdeztem Lucie-tól.
- Beteg vagyok, kuc kuc - mondta, mire a nő csak a fejét csóválta.
- Kutya baja, de valamiért nem akart iskolába menni.
- Mert olyan unalmas - panaszolta Lucie, majd ismét felcsillantak a szemei - Alig várom, hogy megmutathassam Bashnak a szerzeményeimet - mondta, majd felém fordult - Bash nagyon okos és nagyon sok történetet ismer. Miatta szerettem meg az olvasást - magyarázta lelkesen.
Nos, ez a Bash srác kezdett nekem is nagyon szimpatikus lenni.
- Nem kéred az egyik könyvet? Olvashatsz, amíg Shellwoodba érünk - mondta a nő.
- Á, nincs nálam könyvjelző. El fogom felejteni, hol tartottam.
- Miért nem rajzolsz egyet? - kérdeztem tőle.
- Nem tudok rajzolni - vallotta be - De színezni szeretek - folytatta sokkal lelkesebben.
- Szeretnéd, hogy rajzoljak neked egyet? - ajánlottam fel.
- Igeeen - kiáltott fel örömében.
Nevetve elővettem a tolltartómat a táskámból és vakon kihúztam az egyik füzetemet is. Pont az irodalom füzetem volt az.
- Szóval, mit rajzoljak neked? - kérdeztem Lucie-t.
- Egy unikornist - mondta csillogó szemekkel - És pillangókat.
Elnevettem magam a kívánságon, majd kerestem egy szabad helyet a füzetemben és rajzolni kezdtem. Már majdnem elértük Shellwoodot, mikor sikerült befejeznem. Előhalásztam az ollómat a tolltartómból és körbenyírtam a rajzot. Cseppet sem bántam, hogy megcsonkítom az irodalom füzetemet.
- Tessék - nyújtottam át Lucie-nek, aki tátott szájjal nézte az alkotásomat.
- Ez gyönyörű - mondta, a nő pedig szintén mosolygott.
- Köszönjük - mondta nekem, majd Lucie felé fordult - Gyere, mindjárt le kell szállnunk.
Lucie kissé elszomorodott, mire a nő emlékeztette, hogy nemsokára láthatja Basht. Ennek hallatán azonnal az ajtóhoz szaladt. A nő elköszönt tőlem, majd követte Lucie-t az ajtóhoz. Miután leszálltak, Lucie még visszafordult, és integetett nekem. Mosolyogva integettem neki vissza.