Tiltott gyümölcs

3. fejezet - Sebastian

2016. szeptember 28.

Már majdnem egy hónap is eltelt sulikezdés óta, én azonban még mindig nehezen ébredek fel reggel. Aki eddig azt hitte, hogy ez csak a diákoknak probléma, hát az nagyot tévedett. Muszáj a napomat egy bögre kávéval indítanom, máskülönben nem tudom, hogyan élném túl.
Ahányszor reggelente előszedtem a ruháimat a fiókból, mindig megakadt a szemem a dobozkán, ami a gyűrűt rejtette. Két napja döntöttem úgy, hogy számomra már haszontalan, így visszavittem az ékszerészhez. Azt hittem, utólag bánni fogom, ehelyett azonban inkább megkönnyebbülést és szabadságot éreztem.
A kávé után feldobódba ballagtam ki a buszmegállóba annak tudatában, hogy ma nem kell tanítanom, ugyanis a másodikosok egy előadáson vesznek ma részt, és engem jelöltek ki kísérőtanárnak.
Mikor beértem az épületbe, egyedül a táskámat dobtam le a kabinomba, majd felmentem a másodikosokhoz, hogy szóljak nekik, tíz perc múlva indulunk. Néhányan bólintottak, amiből arra következtettem, hogy megértették. Ezután ismét a kabinom felé vettem az irányt.
Az elsősök ajtaja tárva volt, én pedig feléjük fordítottam a fejem, amíg elhaladtam az ajtó előtt. Azonnal megláttam a lányt, aki eltalált a mosdó ajtajával. Nem volt nehéz észrevenni, ugyanis az ajtóhoz közeli padban ült. Azonban nem csak én vettem észre őt, hanem ő is engem. Nem ez volt az első eset, többször is összetalálkozott már a tekintetünk az elmúlt napokban, ilyenkor pedig ő mindig gyorsan elfordította a fejét, és másra próbált fókuszálni. Nem hibáztattam, biztos még mindig kínosan érezte magát az incidens miatt, én azonban tényleg nem haragudtam rá. Fogalmam sincs, hogy hívják a lányt, csak azt tudom, hogy (gyönyörű) hatalmas, barna szemei vannak.
Gondolataimból a folyosói padokat elfoglaló diákok zökkentettek ki, akik kórusban köszöntek nekem, amit én is viszonoztam.
A tíz perc letelte után jól sejtettem, a másodikosok még nem álltak készen az indulásra, így megsürgettem őket, hogy azonnal legyenek a bejárati ajtónál.
Az előadás nem igazán kötötte le a figyelmüket, a legtöbben mobilt szorongattak a kezükben, azonban most az egyszer nem hibáztattam őket, ugyanis még én is unalmasnak találtam.
Hazafelé a buszon ülve a délutánomat terveztem, azonban az összes tervem befuccsolt, mikor megláttam a házam ajtaja előtt álldogáló Caroline-t.
- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem köszönés helyett.
- Sebby - mosolygott rám, azonban azonnal észrevette, hogy én nem viszonzom a gesztust, így rögtön tárgyilagosan a lényegre is tért - A cuccaimért jöttem.
Caroline-nal nem törődve nyitottam ki az ajtót és léptem be a házba.
- Ugyan, még mindig haragszol? - kérdezte szinte sértetten Caroline.
- Most ezen komolyan csodálkozol? - vontam fel a szemöldökömet, majd karba fontam a kezemet és az előtérben lévő zsák felé biccentettem - Már összeszedtem mindent.
Erre is körülbelül két napja kerítettem sort. Untam már, hogy mindenhol Caroline cuccaival találom szembe magamat. Azt pedig végképp nem tudtam volna elviselni, hogy még egyszer a lakásomban legyen, csak hogy megkeressen mindent.
Caroline nem mozdult, még mindig úgy nézett rám, mint aki beszélni akar, nekem azonban cseppet se volt hozzá kedvem. Azonban azt akartam, hogy tűnjön el végre, így mégis megszólaltam.
- Tudod, az zavar a legjobban, hogy pont a főnököddel csaltál meg.
- Nem tehetek róla, csak úgy jött... - magyarázkodott, majd rájött, hogy semmi értelmeset nem tud mondani - Veled is megtörténhetett volna - bökte ki végül, mire én csak megrökönyödve néztem rá.
- Egy iskolában dolgozom, szerinted mégis ki a fenével csalhattalak volna meg? - emeltem fel a hangom, ugyanis kezdtem kijönni a sodromból.
Caroline nem válaszolt. Látta, hogy ebből a beszélgetésből már nem jön ki jól, így inkább a tekintetével próbált meggyőzni az ártatlanságáról, vagy legalábbis azt szerette volna elérni, hogy enyhüljek meg vele kapcsolatban, én azonban a dühön kívül nem éreztem mást.
Még egyszer a cuccai felé biccentettem, ugyanis attól féltem, elfelejtette, hogy miért is jött. Végre megragadta a zsákot, és véglegesen is kilépett az életemből.