Tiltott gyümölcs

14. fejezet - Sebastian

2018. január 31.

Az egész éjjel tartó havazásnak köszönhetően az utak járhatatlanok lettek, így egy örökkévalóságnak éreztem, míg végül megérkeztünk Bridgeportba. Főleg azért, mert az út alatt néhány tinédzsert nem zavarta a tény, hogy egy tömött buszon vannak éppen, így hangosan vitatták meg, milyen jó lesz az esti buli és hány lánnyal fognak közös örömökben részesülni. Természetesen ők nem ezeket a szavakat használták...
A hallottak miatt a szememet forgattam. Engem arra neveltek, hogy a lányokkal mindig úriemberként viselkedjek, a mostani fiatalok felfogása azonban teljesen más.
Joshra siklott a tekintetem, aki néhány üléssel ült előrébb. Most is zenét hallgatott, mint mindig, így semmit se hallott a buszon zajló beszélgetésekből. Kissé irigyeltem ezért.
Mikor végre leszálltam a buszról, a hó még mindig nagy pelyhekben esett, így a fejemre húztam a kapucnimat, majd normál tempóban indultam el a suli irányába. Útközben több embert is kikerültem, azonban a kapucnim miatt az arcukat nem láttam.
Az épület felé sétálva fokozatosan lassítottam, majd a bejárat előtt megálltam, levettem a kapucnimat, és nekiláttam, hogy megtisztítsam a csizmámat a hótól.
Hallottam, hogy valaki más is közeledik, én pedig teljesen abban a hitben voltam, hogy valamelyik shellwoodi diák az. Éppen ezért nagyon meglepődtem, mikor Tabithát pillantottam meg.
- Szia - köszöntem neki.
- Jó napot.
Pont akkor ért a bejárat elé, mikor végeztem a csizmám tisztogatásával, azonban én voltam közelebb az ajtóhoz. A kilincs után nyúltam, szélesre tártam az ajtót, majd odébbálltam, hogy Tabitha mehessen be elsőként, a lány azonban nem mozdult.
Tabitha felé fordítottam a fejem, és jobban szemügyre vettem. Nem viselt sapkát, így a haját hatalmas hópelyhek díszítették. Sőt, még a szempilláit is.
Aranyos volt.
Mármint... mindegy.
Egy pillanatig azt hittem, kővé dermedt a hideg miatt.
- Csak utánad - szólaltam meg végül, mire végre megmozdult.
- Umm, köszönöm - mondta kissé meglepetten, majd belépett az épületbe, én pedig utána.
Egy ideig követtem őt, aztán azonban ő bement az osztályukba, én pedig tovább folytattam utamat a kabinom felé, ahol végre levehettem a kabátomat.
Az első órát a negyedikesekkel kezdtem.
- Akar valamelyikőtök szülője beszélni ma velem? - tettem fel a kérdést, ugyanis tudni szerettem volna, hogy hány emberre számítsak.
Nica keze a magasba lendült.
- Anyu tudni szeretné, milyen a teljesítményem, szóval tanár úr, ha nagyon szépen megkérem, mesélne neki rólam mindenféle szépet? - nézett rám egy széles mosoly kíséretében, amivel gondolom meg szeretett volna győzni, hogy tegyek eleget a kérésnek.
- Ne aggódj, a dolgozataid fognak helyettem beszélni.
Feledékeny vagyok, azonban a dolgozatokat mindig rendszerezem, pont az ilyen helyzetek miatt.
- Hát akkor ezt szívtam - sóhajtott egy nagyot Nica.
Az egész épületben vagy a szülői, vagy a diákbál volt a téma. Még a tanáriban is arról beszéltek a kollégáim, melyik az a szülő, akivel feltétlenül beszélni szeretnének, és nagyon remélik, hogy eljönnek.
- Nagyon remélem, hogy Tabitha szülei is felbukkannak végre - mondta Mrs Kean.
Nem szóltam neki, hogy Mr Galavannal esélytelen a találkozás, ugyanis külföldön dolgozik. Azt, hogy Mrs Galavan eljön-e, még Tabitha se tudta megmondani. Őszintén, fogalmam se volt, hogy Tabitha elbeszélése alapján mégis miféle embernek képzeljem el Mrs Galavant. Már csak ezért is szívesen találkoztam volna vele.
Ahányszor a folyosón járkáltam, több beszélgetésfoszlányt is elcsíptem.
- Én már egy hete megvettem a ruhámat, de el kellett vinnem a varrónőhöz, hogy kicsit átigazítsa.
- Én még mindig vacilálok a kék és a piros ruha között.
- Szerinted nem túl merész a dekoltázsa?
Esküszöm, nem értem, hogy a csodába lehet ennyit ruhákról beszélni.
Ötödik óra után épp a kabinom felé tartottam, mikor Vickyt és Tinát láttam meg a folyosón ücsörögni. Furcsa volt, hogy Tabitha nincs velük, ugyanis mindig hármasban szoktak beszélgetni.
- Sziasztok - köszöntem nekik.
- Jó napot - felelték kórusban.
Alig három lépést tettem meg, mikor hallottam, hogy nyílik egy ajtó, majd Tabitha szólal meg.
- Előre szólók, a bálról egy szót se akarok hallani.
Ennek hallatán elmosolyodtam.
- Biztos, hogy nem jössz? - hallottam Vicky hangját.
Hirtelen azon kaptam magam, hogy ez a beszélgetés kivételesen érdekel.
- Egy, nem tudnék hazajutni, ugyanis olyan későn már nem megy haza vonatom... - kezdett bele Tabitha.
- Mondtam, hogy mi hazadobnánk - szakította félbe Vicky.
- Kettő, nem tudok táncolni - folytatta Tabitha, pont mikor előhalásztam a kulcsaimat a farzsebemből, majd kizártam a kabinom ajtaját, és beléptem.
Az utolsó órám a másodikosokkal volt.
- Sziasztok - köszöntem, majd rögtön a számítógéphez ültem, hogy beírjam a hiányzókat.
Természetesen ma is feleltettem, és pontosan tudtam, kit szeretnék meghallgatni. Ennek ellenére a színjáték kedvéért elkezdtem a noteszemet lapozgatni, és úgy tettem, mintha mérlegelném, mégis kit hívjak ki.
- Önként jelentkező? - kérdeztem meg már csak azért is, hogy senki se mondhassa, hogy nem adtam meg neki az esélyt.
Természetesen azonban nem jelentkezett senki.
- Tabitha Galavan - mondtam ki végül.
A tegnapi különóra után bíztam Tabithában, és abban, hogy le fog tudni felelni az anyagból.
És természetesen nem kellett csalódnom. Először röviden összefoglalta a realizmust, majd belekezdett Goriot apó történetébe. Biztatásképp minden egyes mondata után aprót biccentettem.
Feltűnt, hogy a jegyzete ellenére gazdag szókinccsel rendelkezik, amivel tökéletesen ki tudta fejezni magát. Cseppet sem hasonlított Sabrina feleléseihez, aki mindig egy gépre emlékeztetett, aki kihányja magából a betanult szavakat.
A végén még két logikai kérdést feltettem neki, amiket természetesen szintén tökéletesen megválaszolt.
- Nagyszerű - szólaltam meg végül, és befirkantottam neki a jelest.
Mikor végre az osztályra fordítottam a figyelmemet, észrevettem, hogy kikerekedett szemekkel bámulnak Tabitha irányába.
Mikor Tabitha visszaült a helyére, láttam, hogy Sabrina szája mozog, de nem hallottam, mit mondott, Tabitha azonban széles mosollyal fordult hátra a lány felé, mire az kissé szégyenkezve lesütötte a szemét.
Ezután rögtön nekiláttam az új tananyagnak. Észrevettem, hogy Tabitha többször is ásít, és biztos voltam benne, hogy mindjárt lehajtja a fejét a padra és elalszik, ehelyett azonban folyamatosan jegyzetelt. Fura volt, ugyanis a diákok nem szoktak maguktól jegyzetelni, mindig megvárják, amíg én diktálok le pár mondatot.
Óra után a kabinom felé vettem az irányt, hogy ott letehessem a cuccaimat, majd úgy döntöttem, felmegyek a tanáriba. Mikor elhaladtam a másodikosok terme előtt, már üres volt.
Volt, hogy Tabitha tovább maradt, mivel nem ment haza vonata, volt azonban, hogy ő is a többiekkel együtt azonnal elhagyta az épületet. Most már megértettem, hogy ilyenkor a Sunrise-ba siet.
Ennek gondolatára hirtelen megkívántam a kávét. Akkor meg pláne, mikor felfogtam, hogy egyhamar nem jutok haza.
Már félúton voltam a tanári felé, azonban visszafordultam a lépcsőn, és inkább a tanári konyhába mentem, hogy kávét főzzek magamnak.
Végül elkezdődött a szülői értekezlet. Először az osztályfőnökök beszélgettek a szülőkkel az osztályt érintő ügyekről, majd mindenki felkereshette azt a tanárt, akinél érdeklődni szeretett volna a gyereke teljesítményéről.
Egyre nagyobb zsivajra lettem figyelmes a folyosó felől, amiből arra következtettem, hogy az osztályfőnökök már végeztek, így jobbnak láttam, ha visszamegyek a kabinomba.
Jól tettem, ugyanis már ketten is várakoztak az ajtó előtt.
- Jó napot - köszöntem nekik, majd egyesével beinvitáltam őket a kabinba.
A legtöbb szülőnek fogalma se volt a gyereke jegyeiről, amin nagyon meglepődtem, ugyanis elektronikus formában is megtekinthetőek. Mások pedig pont azért kerestek fel, hogy felháborodva közöljék velem, az internetre rossz jegyeket töltöttem fel, ugyanis a gyereke annál sokkal jobban teljesít. Ilyenkor csak elővettem a dolgozatokat, a szülők pedig saját szemükkel láthatták azt a bizonyos teljesítményt.
Nica anyukája is eljött, pont ahogy a lány mondta. Neki is ugyanúgy megmutattam a lánya dolgozatait, amiket a nő elkerekedett szemekkel bámult.
- De nagyon igyekszik - mondtam már csak azért is, hogy valahogy eleget tegyek Nica kérésének.
Egy másik negyedikes szülőnek szintúgy megmutattam a lánya dolgozatait.
- Tudtam én, hogy hazudik, mikor azt állította, hogy jó jegyei vannak. Ne aggódjon, majd kezdek vele valamit.
Épp egy harmadikos szülőtől búcsúztam el, és abban a tudatban voltam, hogy ő volt az utolsó, azonban mikor kinyitottam az ajtót, állt még valaki a folyosón.
- Maga az irodalomtanár? - lépett oda hozzám a nő.
Egyáltalán nem volt ismerős, így biztos voltam benne, hogy még nem találkoztunk. Ebből arra következtettem, hogy a gyereke nyilvánvalóan elsős.
- Igen - válaszoltam neki, mire a nő tetőtől talpig végigmért.
- De hiszen maga fiatal - szólalt meg, én pedig ennek hallatán csak elnevettem magam.
- Köszönöm.
Mikor elkezdtem tanítani, ezt az észrevételt sok szülőtől megkaptam, és őszintén, mostanra már csak ez volt minden reakcióm.
Végül a nő is belépett a kabinomba.
- Kit tisztelhetek önben? - kérdeztem meg tőle.
- Mrs Galavan vagyok - mondta, én pedig egy pillanatra lefagytam.
Szóval ő lenne Tabitha anyukája.
És eljött.
Öntudatlanul is jobban szemügyre vettem. Ugyanolyan fekete haja volt, mint Tabithának, azonban közel sem voltak olyan hatalmas, sötét barna szemei, mint a lánynak. Mrs Galavan szeme kicsi volt és világos barna. Az arcvonásokban is csak épphogy felfedeztem Tabithát.
- A lányomról szeretnék érdeklődni - szólalt meg újra, a hangja kizökkentett a gondolataimból.
Fogalmam se volt, erre mégis mit válaszolhatnék.
Én inkább Tabitha családja felől érdeklődtem volna, csak sajnos ezt nem mondhattam ki. 
- Nos, Tabitha jól teljesít... - kezdtem bele, Mrs Galavan azonban a szavamba vágott.
- Akkor félévkor miért kapott intőt?
Megköszörültem a torkom, és kerestem a megfelelő szavakat.
- Az első félévben tény, hogy nem indított jól - gondolatban hozzátettem, hogy főleg miattam - Azonban mostanra egyre jobb eredményeket produkál.
Nem akartam megmutatni az első félévben írt dolgozatokat, ugyanis azok nem bizonyítottak volna semmit. 
- Ma is például tökéletesen lefelelt - tettem hozzá inkább.
Mrs Galavan bólintott, mintha elraktározná az információt, majd nagyot sóhajtott.
- Mostanában nem ismerek rá. Későn jár haza, intőket kap... - sorolta.
Kissé eltúlozta a dolgot, ugyanis egyedül én küldtem neki intőt.
Ami pedig a kései kimaradásokat illeti, azokra van magyarázat.
- De hiszen... - kezdtem bele, Mrs Galavan azonban tovább folytatta.
- Nem értem, miért kell folyton a barátaival töltenie az időt egészen estig. Nem csoda, hogy rosszabbodnak a jegyei.
Ekkor megértettem. Mrs Galavannak fogalma sincs arról, hogy Tabitha a Sunrise-ban dolgozik. Ehelyett a lány azt hazudja neki, hogy a barátaival van. De miért?
- Nem lehet, hogy a rossz jegyek hátterében valami más áll? - tettem fel a kérdést.
- Mire gondol? - nézett rám Mrs Galavan felvont szemöldökkel.
- Esetleg otthon nincsenek problémák?
A kérdésem hallatán Mrs Galavan arca eltorzult a dühtől.
- Kikérem magamnak a feltételezést is. Boldog családként élünk - mondta felháborodottan, ám mintha az utolsó kijelentésében ő se lett volna teljesen biztos - Mennem kell, a vonatom mindjárt indul. Köszönöm a beszélgetést, tanár úr - az utolsó két szót megvető éllel ejtette ki.
Távozott a kabinomból, én pedig a karórámra pillantottam. Még bőven volt egy órája a vonata indulásáig...
Egyáltalán nem találtam szimpatikusnak Mrs Galavant.