Tiltott gyümölcs

7. fejezet - Sebastian

2017. szeptember 27.

Elérkezett a hónap utolsó hete, ami azt jelentette, hogy minden osztályban dolgozatot írattam a havi tananyagokból. A diákok tisztában voltak ezzel a szokásommal, azonban mivel a másodikosokat most tanítom először, ők lemaradtak erről az információról. Legalábbis erre következtettem, mikor megláttam a döbbent arckifejezésüket, miután közöltem velük, hogy rakjanak el mindent az asztalról.
Tabitháék padjánál kezdtem a dolgozatok kiosztását. A lány szokásához híven aludt, így megkértem Josht, hogy ébressze fel. Sikerrel járt, ugyanis mikor újra szembe fordultam az osztállyal, a lány kétségbeesetten bámulta a lapot.
- Dolgozhattok! - adtam ki az utasítást, mire mindenki nekilátott a saját dolgozatának.
Egyáltalán nem jókedvemből íratom ezeket a dolgozatokat. Mivel az irodalom kötelező érettségi tantárgy, az a célom, hogy a négy év alatt minél többet megtanuljanak, és meg is értsék. Éppen ezért a kérdésekre saját szavaikkal kellett kifejteniük a választ, némelyik pedig csak egyszerű logikát igényelt.
A padok közt járkálva arra lettem figyelmes, hogy Tabitha a mögöttük lévő pad felé fordul.
- Tabitha! Fordulj előre! - szóltam rá, mire a lány azonnal engedelmeskedett, én pedig tovább folytattam a járkálást.
Senkit se kaptam rajta puskázáson, ha pedig valaki mégis csalt, elég jól csinálhatta, ugyanis nem vettem belőle észre semmit.
A dolgozat általában 15-20 percet vett igénybe a többi osztályban, most azonban fél óra elteltével is még mindig körmölték a válaszokat, így hagytam, hogy óra végéig dolgozhassanak, mivel meglepetésként érte őket a számonkérés.
- Mindenki fejezze be az utolsó mondatát, és adja le a dolgozatát! - utasítottam őket, mikor megszólalt a csengő - Figyelmeztetlek benneteket, legközelebb kevesebb időtök lesz.
A kijelentésemet több mogorva arckifejezés követte. Nem tudtam eldönteni, hogy az nem tetszik nekik, hogy nem ez volt az utolsó dolgozatuk, vagy hogy legközelebb kevesebb idő alatt kell megírniuk.
Ez volt az utolsó órám, a buszom indulásáig azonban volt még fél órám, így úgy döntöttem, neki is látok kijavítani az írásbeliket. A tanári üres volt, a kollégáim valószínűleg a saját kabinjukban lehettek.
Minél több dolgozatot javítottam ki, annál világosabb lett, hogy nem sikerültek valami fényesen. Éppen ezért próbáltam jófej lenni, és fél pontokkal jutalmazni bármit, aminek némi köze volt a helyes megoldáshoz.
A legjobban mégis Tabitha dolgozata lepett meg. A kollégáim eddigi elbeszélései alapján arra számítottam, hogy üresen adja le a feladatlapot. Amikor azonban megláttam a teleírt lapot, kíváncsian láttam neki kijavítani.
Miután elkezdtem olvasni a válaszait, rájöttem, hogy nem azért írt olyan sokat, mert tudta volna a megoldásokat. A válaszokban azonban volt némi igazság, de sajnos végül egy teljesen más irányba vitte őket tovább, amiken be kell valljam, nagyon jót nevettem.
Ami azonban a legjobban meglepett, hogy a logikai kérdéseket tökéletesen megválaszolta. Ez a harminc diák közül mindössze háromnak sikerült, Tabithával együtt.
- Ismerem ezt a nézést - szólalt meg Mrs Kean, aki időközben szintén bejött a tanáriba - Én is így nézek Tabitha dolgozataira, amikor ötnél több pontot sikerül összegyűjtenie - mondta némi gúnnyal a hangjában.
Inkább ignoráltam a megjegyzését, és összeszámoltam Tabitha pontjait. Amit csak tudtam, pontoztam, így épp hogy sikerült megúsznia a karót.
- A teljesítmények alapján nehéz dolgozat volt - válaszoltam inkább Mrs Keannek.
- Ugyan, lefogadom, hogy Sabrináé és Jessicáé hibátlan.
Ami azt illeti, fogalmam sincs, miért van mindenki úgy oda a két lányért. A logikai kérdésekre ők sem tudták a választ, valamint ők is rosszabb jegyet kaptak. Ezt azonban inkább nem osztottam meg Mrs Keannel.
- Ne dobjalak haza? - kérdezte egy idő után, miután összepakolta a cuccait.
- Nem szükséges, mindjárt indul a buszom - mondtam, majd gyorsan a faliórára pillantottam - Jobb is, ha megyek - kapkodva összeszedtem a saját dolgaimat, majd elköszöntem Mrs Keantől.