Tiltott gyümölcs

2. fejezet - Tabitha

2016. szeptember 12.

Mióta Theo visszaköltözött, a rettegés újból feltűnt az életemben. Amíg fősulis volt és csak a hétvégét töltötte itthon, sokkal könnyebb volt minden. Most azonban eszembe jutottak a régi emlékek. Ahányszor rám nézett, reszkettem belül, és azon gondolkodtam, hogy mit fog legközelebb csinálni velem és vajon milyen okból. A hétvége alatt azonban csak egyszer vágott fejbe.
A mai nap eléggé eseménytelenül telt, egészen addig, míg ki nem csengettek harmadik óráról.
Előre leszögezném, hogy ez még csak a második hetem a suliban, és fogalmam se volt róla, hogy a folyosók ilyen szűkek, az ajtók pedig ennyire életveszélyesek.
Óra után a mosdóba siettem, majd miután végeztem, egy hirtelen mozdulattal nyitottam ki a folyosóra nyíló ajtót, és hallottam, hogy valami koppant. Nagyon reménykedtem, hogy csak valamelyik osztálytársamat sikerült eltalálnom, és nem szenvedett súlyos sérülést. A lábam azonban a földbe gyökerezett, mikor megláttam, hogy az áldozat nem egy osztálytársam, hanem az egyik tanár. Egy férfi tanár, aki a mi osztályunkban pont nem tanít, így fogalmam sincs, ki ő, de akkor is nagyon kínos volt.
- Nagyon, nagyon sajnálom – hebegtem.
- Semmi gond – felelte. A hangszínéből nem tudtam semmiféle érzelmet megállapítani.
Azon gondolkodtam, mi mást mondhatnék még, a tanár azonban nem zavartatta magát, folytatta tovább az útját, és felment az emeletre.
Kissé sokkos állapotban mentem vissza a terembe és huppantam le a helyemre.
- Látom találkoztál Mr Verlackal – vigyorgott rám Mia, a padtársam.
Mivel az első padban ülünk, nem messze az ajtótól, valószínűleg mindent látott.
- Ismered? – vontam fel a szemöldökömet.
- Csak hallomásból – vonta meg a vállát – Irodalmat tanít. Azt mondják róla, hogy nagyon szigorú, így adj hálát, hogy mi Mrs Kyle-t kaptuk.
Egy ideig emésztettem a hallottakat, és azon gondolkodtam, vajon Mr Verlac bosszúálló típus-e. Egy idő után azonban rájöttem, hogy kár ilyeneken gondolkodni.
Inkább a többieket vettem szemügyre, akik nevetve beszélgettek egymással. Kicsit kellemetlenül éreztem magam, ugyanis Mián kívül nem igazán beszélgettem másokkal. Nem azért, mert antiszociális személyiség lennék, hanem egyszerűen csak azért, mert sokan ugyanarról a környékről valóak, közös iskolába jártak, nekem azonban nem volt ekkora szerencsém, számomra mindenki idegen volt. Egyedül Miával sikerült összebarátkoznom az első napon, ugyanis ő is ugyanolyan elveszettnek tűnt, mint én.
Mia jófej lány, azonban nem valami beszédes. Erőt vettem magamon, és elhatároztam, hogy megpróbálom feljebb tornázni a köztünk lévő kapcsolatot.
- Lenne kedved esetleg elmenni valahová suli után? – kérdeztem tőle, és próbáltam egy barátságos mosolyt magamra erőltetni.
- Ó, nem is tudom – habozott – Ma nem igazán érek rá – nyögte ki végül, nekem pedig az arcomra fagyott a mosoly.
- Persze, nem gond - bólintottam megértően – Csak nem igazán ismerem Bridgeportot. Arra gondoltam, biztos tudnál mutatni pár jó helyet.
- Szívesen rajzolok neked térképet – ajánlotta fel, és már elő is vett egy darab papírt és egy tollat.
Amit egy hét alatt megtanultam Miaról, az az, hogy nagyon jól tud rajzolni, mégis fura volt belegondolni, hogy egy tollal rajzolt kriksz-kraksz alapján várja el tőlem, hogy megtaláljam az általa ajánlott helyeket. Ennek ellenére értékeltem a gesztust.
Becsengettek a következő órára, Mia azonban nem zavartatta magát, tovább rajzolta az improvizált térképet. Épp biológiánk volt, én pedig minden figyelmemet a tanárnőre összpontosítottam.
- Tessék – tolta elém a papírt egy idő után Mia.
- Köszi – mosolyogtam rá.
Órák után még egy óra volt hátra a vonatom indulásáig, csakis emiatt határoztam el, hogy kipróbálom a Mia alkotta térképet. Tekintve, hogy nagyon rossz a tájékozódási képességem, alaposan szemügyre vettem mindent, és félénken lépkedtem a járdán attól tartva, hogy rossz irányba fogok fordulni, és egy olyan utcába kerülök, ami nincs Mia térképén kijelölve.
Sikernek tanúsítottam, mikor sikerült elérnem a második utcába, és pontosan tudtam, merre jutok majd vissza.
Tovább folytattam utamat, mikor elhaladtam egy kávézó előtt. Nem szerepelt a Mia által szerkesztett térképen, mégis úgy döntöttem, hogy adok neki egy esélyt.
Csilingelés jelezte, hogy beléptem az ajtón. Hangulatos hely volt, kevés dekorációval. A háttérben halk zene szólt. Rajtam kívül csupán néhány ember foglalt helyet az asztaloknál.
- Szia! - köszönt rám a pincérnő, aki egy tálcával a kezében épp az egyik asztalhoz igyekezett - Foglalj helyet, máris megyek - mosolygott rám kedvesen.
Aprót bólintottam, majd odamasíroztam az egyik asztalhoz. A pincérnő ígéretéhez híven néhány pillanaton belül ott is termett. Fiatal lány, a húszas évei elején járhat, a névtáblája szerint pedig Josie-nak hívják.
- Mit hozhatok? - kérdezte kedvesen.
- Egy habos kávét kérek - mosolyogtam rá, majd amíg gyorsan lefirkantotta, ismét megszólaltam - Hangulatos ez hely.
- Igyekszünk a legtöbbet kihozni belőle - a mosoly továbbra se tűnt el az arcáról - A nagybátyámé a hely. Csak nemrég nyílt meg az üzlet, nagyon sok mindent el kell még intéznünk. Jut eszembe, ki kell tennem a táblát, hogy alkalmazottakat keresünk - mondta elgondolkodva, majd eltűnt.
Amíg a kávémra vártam, gondolkodtam. Sose dolgoztam még, azonban a munka gondolata egyáltalán nem taszított. A munka elvenné az időm nagy részét, ami azt jelenti, hogy minél kevesebb időt kéne otthon töltenem Theo közelében. Emellett még pénzt is keresnék.
Josie néhány percen belül visszatért a kávémmal. Egy hatalmas mosoly kíséretében letette az asztalra, majd távozni készült, azonban gyorsan megállítottam.
- Várj egy kicsit! Engem érdekelne az állás.
Josie ennek hallatán tetőtől talpig végigmért.
- Hány éves vagy?
- Pénteken leszek tizenhat.
- Van bármiféle munkatapasztalatod?
- Nincs, de szívesen elvégzek bármit - bizonygattam.
Josie egy ideig gondolkodott, majd aprót bólintott.
- Még megbeszélem a nagybátyámmal. Be tudsz ugrani jövő héten a válaszért?
- Persze - bólintottam, majd Josie egy biztató mosollyal magamra hagyott, én pedig nekiláttam, hogy megigyam a kávémat.