𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒

I love you, hyung!

Han Jisung és Lee Minho már lassan fél éve járnak együtt bár erről csak Jisung családja és néhány barátja és Minho családja tud. Az iskolában úgy viselkednek mint a barátok ami Jisungnak minden egyes nap egyre jobban töri össze a szívét. Azt érzi, hogy az idősebb fiú szégyelli, hogy egy fiút szeret aki ráadásul a jó tanulók közé tartozott ellenben a párjával. Az utóbbi pár hétben Jisungot nap mint nap piszkálják Minho barátai és úgy érzi, hogy nem bírja tovább. Egy újabb ilyen pillanat következett be..

-El ne bőgd itt magad, te szánalmas nyomorék!- lökte meg az alacsony szőke fiút aki a földre esett.

Általában az iskola uszodájába vonszolják a szőkeséget és itt siratják meg őt minden nap amiről Minho nem tud, vagy talán mégis?..

-Nincs itt Minho, hogy megvédjen téged!- nevetett fel Lucas miközben leguggolt a könnyes szemű fiú elé.

Valójában ő volt az egyetlen fiú aki sajnálta Jisungot, de jobbnak látta Johnny mellett maradni. Eddig mindig ő beszélte le őket a fiú megveréséről is továbbra is ezt tervezi. Nem akarja, hogy a nála fiatalabb fiú megsérüljön azt meg végképp nem akarja, hogy Minhot dühösen lássák.

-Miért is védené meg ha egyszer szégyelli? Nem véletlenül kerüli őt az iskolában!- lökte meg ujjaival a teljesen összetört fiú fejét.

Igaza volt Johnnynak, Minho az elmúlt napokban elég feltűnően kerülte a párját. Lerázta őt ha boldogan ment oda hozzá mesélni valamit, elrántotta a kezét amikor a fiatalabb meg akarta azt fogni, elment mellette a folyosón és még csak rá se nézett pedig tudta, hogy ott van. Ha megbeszélték, hogy suli után megvárják egymást akkor általában Minho valamire hivatkozva elment és amikor Jisung várta őt egy ökölpacsi után már ment is tovább. Talán sose gondolt bele, hogy Jisungnak ez mennyire fáj. Talán sose gondolt bele abba, hogy egy ilyen cselekedete vagy döntése után Jisung sírva rohant haza vagy éppen az egyik közeli barátjához. Talán sose gondolt bele abba, hogy Jisung ezek miatt a szakítás mellett dönt.

-Intézd el Lucas, nekem most nincs kedvem!- indult meg Johnny az ajtó felé a többieket maga után hívva.

Jisung félt és már nem érdekelte, hogy Lucas a helyiségben maradt...Zokogni kezdett. Lábait felhúzva karolta át azokat miközben térdeire hajtotta a fejét. Kezébe marva szenvedett a mellkasában érzett kegyetlen fájdalomtól. Utálta a tudatot, hogy az akit mindennél jobban szeret, nem akarja őt felvállalni.

-Jisung..-szólította meg őt kedvesen amin a kisebb annyira meglepődött, hogy még a sírása is abbamaradt. - Ne hidd azt, hogy Minho szégyell téged! Szerintem erről szó sincsen!- ült le mellé majd magához húzta a kisebbet.

-Miért vagy velem ilyen? Hogy végül kiröhöghess, mert elhittem, hogy kedvesek is tudnak lenni az emberek?- döntötte fejét a magasabbik vállára hiszen már nem volt veszteni valója.

-Nem, dehogy! Sose szerettem ezt csinálni, de ha nem vagyok velük akkor te már rég össze verve feküdnél valahol!

Jisung nem szólt egy szót sem csak jobban kezdett sírni. Nem tudta, hogy ilyenkor hol van Minho, de jelenleg csak azért érdekelte őt, hogy véget vessen a kapcsolatuknak. Szereti és imádja őt, de ha ő annyira se képes, hogy ezt felvállalja ráadásul még szégyelli is akkor jobb ha mindennek vége.

-Mennünk kéne tökmag, már vége az összes órának!- simogatta meg a lassan alvó fiú haját.

Jisung kinyitotta a szemeit amik a sírástól vörösek és duzzadtak voltak. Sóhajtva nézett Lucasra aki csak kezét megfogva vonszolta ki a fiút az uszodából. Az udvar szerencséjükre üres volt így senki nem láthatta azt ahogyan Lucas a kezét fogva sétál vele. Nem érdekelte volna ha meglátják hiszen egyáltalán nem szégyellte a fiút. Szerinte egy nagyon aranyos teremtés akit meg kéne becsülnie Minhonak. Lucas tudta...Lucas mindent tudott. Tudta, hogy együtt vannak, de sose zavarta ez őt. Azt kezdte el piszkálni a csőrét, hogy az iskolában egyáltalán nem viselkedtek egy párként. Már azóta tervezi a fiú megvigasztalását amióta Minho miatt minden nap sírva megy haza a fiú.