𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒

Sky

Én Han Jisung ki mindennapjait úgy töltötte, hogy az égre felnézve kereste a jeleket egy jobb élet reményében. Ki reggel felkelés után és este mielőtt letette volna fejét a párnára, elmormolt egy hosszú imát, de szavai sosem találtak meghallgatásra. Én Han Jisung ki belebolondult a megoldás keresésébe és a fájdalmai megmagyarázásába. Ki félt lehunyni a szemeit a sötét gondolatai miatt. Ki felett átvette az irányítást a kényszer. Én Han Jisung ki mindennapjait úgy élte, hogy félve és sírva ült a szobájában. Ki ha kimozdult a házból felvette azt a bizonyos álarcot még akkor is ha családja tudta mi történik vele. Én Han Jisung aki saját maga ült le édesanyja elé mondván szüksége van segítségre. Ki nem mert megnyílni igazán senkinek sem. Ki elzárkózott a világ elől és nem hagyta, hogy hozzáérjenek. Ki nem tudta elviselni a testi érintkezést hisz talán félt tőle. Ki azt gondolta, nem érdemli meg azt, hogy mellette legyenek. Én Han Jisung ki mindent megvont magától annak reményében, hogy a gonosz így már nem lesekedik rá. Ki szégyellte azt ami lett belőle. Ki nem evett s nem ivott talán ezzel is büntetve magát. Én Han Jisung ki betegesen kereste a kapcsolatot azt gondolva majd megmenti őt a démonjaitól. Ki elvesztette a hitét, a bizalmát, a reményét és az élni akarását. Én Han Jisung ki abban reménykedett, hogy egyszer nem kel fel a napsütéses reggelen. Ki azt szerette volna ha egy baleset következtében elveszíti emlékeit. Én Han Jisung ki nem mert fizikai fájdalmat okozni magának mégis megtette mindennap. Ki húsába vájva körmeit próbálta elnyomni a lelki fájdalmat. Ki kimászott a gödörből amibe beleesett mégis a szélén ülve várta az újabb lökést. Én Han Jisung ki határait veszegette modván nem érdekli már semmi sem. Ki azt akarta, hogy újra a normális gyermek legyen. Ki mindent megtett azért, hogy meggyógyuljon mégsem sikerült neki semmi. Én Han Jisung ki akárhányszor boldog volt mindig elvesztette az örömét. Ki annyiszor megijedt magától, hogy azt megszámolni sem lehetett. Ki annyira el volt keseredve, hogy a templom kapuit megnyitva képes lett volna térdre borulni. Én Han Jisung ki nem akart bemenni a pszichiátriának nevezett épületbe mégis megtette azt gondolva ott majd segítenek rajta. Ki barátokra lelt bent majd amint kiengedték őt soha többet nem látta őket. Ki szenvedve töltötte a karácsonyát és nem tudta jól érezni magát. Én Han Jisung ki mindenkit bántott volna maga körül akaratlanul. Ki másodpercekre elvesztette az eszét és nem tudta irányítani magát. Ki sírva eszmélt fel arra mit csinált félve az embertől ki ő maga volt. Én Han Jisung ki utálta magában a rosszindulatot és azt, hogy nem képes elfogadni dolgokat. Ki szörnyetegnek érezte magát akárhányszor elítélt valakit aki nem érdemelte meg. Ki megfogadta, hogy megpróbálja elfogadni azt aki megérdemli. Én Han Jisung ki nem tudott önfeledten nevetni senkivel sem. Ki hiába mosolygott a fájdalom kiült az arcára. Ki próbálta leplezni, hogy nem érzi jól magát hisz megtanulta, hogy az önsajnáltatás nem elegendő a gyógyuláshoz. Én Han Jisung ki magára maradt annak érdekében, hogy senki ne érezze őt tehernek. Ki egy idő után már csendben tűrte a pofonokat amit kapott az élettől és saját magától. Ki rájött, hogy nem kérhet konkrét dolgot az istentől. Én Han Jisung ki rávette magát arra, hogy újra leüljön megnézni egy sorozatot. Ki szenvedett közben mégis folytatta. Ki pár sort kiragadva egy részből állt fel szép lassan a padlóról. Én Han Jisung ki eldöntötte, hogy ő a főnök az életében és ő fogja irányítani az érzéseit. Ki erőt véve magán a holnapra hagyta a problémáit. Ki újra bízott, hitt és élni akart. Én Han Jisung ki elindult a gyógyulás útján. Ki tudta, hogy bármikor visszaeshet mégsem törődött vele. Ki ha szembetalálkozott a gonosszal nem hagyta, hogy az bekebelezze. Én Han Jisung kire ha ránéztek már egy őszintén boldog embert láttak. Kire mindenki a lelkileg erős szavakat használták. Ki már nem siránkozott az elvesztett emberek miatt. Én Han Jisung ki lenézte az embereket akik nem hittek benne és elhagyták őt. Kit egy ideig a harag vezérelt, de sose tudott megnyugodni. Ki visszaadta magának azokat a dolgokat amiket elvett. Ki napról napra egyre jobban lett. Én Han Jisung ki néha a gyógyulás után is napokig küzdött a gonosszal. Ki nem adta fel, mert tudta, hogy csak rosszabb lesz. Ki nem rég még halálát akarva ordított volna. Én Han Jisung ki támaszt kapott egy állattól ki már a családja tagja. Ki már őszintén boldog a gonosz ellenére is kivel mindig összetalálkozik. Ki annak ellenére is örömét találja, hogy utálja magában a rosszat. Én Han Jisung ki büszke arra amit elért ám még mindig szégyelli magát az miatt ami vele történt. Ki rájött, hogy az isten mindennap mellette állt és védte őt a teljes összetöréstől. Ki hibáztatta őt annak ellenére, hogy minden alkalommal megmentett a haláltól és a nehéz elfogadástól. Én Han Jisung ki nem hithű keresztény mégis hisz az istenben. Ki sok mindent köszönhet annak a személynek kiben sokan nem hisznek. Ki áldja őt amiért nem olyan ember lett aki feladta volna az életét. Én Han Jisung ki áldja az eget amiért nem elég bátor ahhoz, hogy elvegye magától az életét. Kinek túlságosan fontosak a család tagjai. Ki már sokkal boldogabb mint bármikor az életében. Én Han Jisung ki még most is sírva fakad a gonosztól, de már nincs egyedül. Kinek lelke még mindig nem gyógyult meg teljesen. Ki ismét megtesz mindent azért, hogy teljesen jól legyen és felejtsen.

-Baba, min gondolkozol ennyire? Valami baj van?- kérdezte az egyik legfontosabb személy az életemben.

-Csak az életemen gondolkodtam. Hogy miken mentem keresztül az évek alatt, de nincsen semmi baj!- fordítottam el a fejemet felé így már nem tudtam bámulni az eget.

-Biztos? Nagyon bámultad az eget, még a szemeid is könnyesek!- nézett rám egy pillanatra majd újra az útra hiszen vezetett.

-Ne aggódj Minho hyung! A szemem csak a nap miatt könnyes és tényleg minden rendben van csupán elgondolkodtam..Tudod ha sokáig bámulod az eget rájössz, hogy egyszerűen megunhatatlan. Mindig máshogyan néz ki és ha jól megnézed úgy néz ki mint egy tenger. A felhők a víz tetején pihenő habok és ha úgy vesszük, hogy ez egy tenger akkor a nap mi a felhők között bújik meg, valójában csak egy tükörkép.- fordítottam vissza a fejemet az ég felé és újra azt kezdtem tanulmányozni.

-Imádom amikor ilyeneket mondasz. Ilyenkor én is elgondolkodom a szavaidon és látom azt amit te is.- válaszolt halkan majd amikor ránéztem láthattam a mosolyát.

Nem sokkal később az autóval megállt majd kiszállva megvárta amíg én is így teszek. Mellém sétálva megfogta a kezemet és elindultunk a zöld füvön. Gyönyörű idő volt így nem kellett aggódnom azon, hogy esetleg elkezdünk majd fázni.  Alig 10 percet sétálhattunk amikor felémfordult és másik kezemet is megfogva nyomott egy hosszú csókot ajkaimra.

-Szeretlek, úgy ahogy vagy! Milliószor elmondtam már neked ezeket, de úgy érzem, hogy még többször el kell. Nem számít milyen voltál a múltban, engem az érdekel, hogy milyen vagy most. Még akkor is szeretnélek, hogy ha a múltbéli énedet ismertem volna meg. Lehet, hogy szégyelled, meg is értem, de tudnod kell, hogy azt az embert is szeretem hisz valamilyen szintén egy kicsiny része még mindig benned él. - nézett végig szemeimbe miközben egyiket kezemet elengedve arcomra simított.

-Az életemnél is jobban szeretlek!- suttogtam majd jó szorosan magamhoz öleltem.

Minho azonnal visszaölelt és még százszor elmondta a nap folyamán mennyire szeret engem.

Én Han Jisung ki megtalálta végre azt az embert akit keresett. Ki életében először szerelmed. Ki ha az égre néz és múltjára gondol, nem kapja el a sírás. Én Han Jisung ki megtalálta a boldogságát akit Lee Minhonak hívnak. Ki mióta kapcsolatba lépett sokat javult a lelki állapota. Ki ha ránéz az égre és múltján gondolkodik tudja, hogy már óvva van attól az állapottól.

VÉGE!