Sing!

979 68 11
                                    

Nos megint csak hosszú időket kellet ràm várni amit sajnálok. Nem éreztem magam jól sőt még most sem eléggé. Szeretek írni és olvasni is viszont sosem úgy jönnek össze a dolgok, hogy ez kivitelezhető legyen. Ha van időm ihletem nincs, ha pedig nincs időm sem energiám akkor dőlnek belőlem a szavak. Az elmúlt hetek amúgy is nehezek voltak számomra, de azért igyekeztem visszatérni ide Wattpadra és írogatni.

Igyekszek visszatérni és folytatni ott ahol abbahagytam hiszen ez az életem. Szeretlek titeket! ❤️

Nem mellesleg már majdnem 180k megtekintésnél járunk..el sem hiszem. Amikor elkezdtem nem gondoltam volna, hogy majd ekkorát megy ez a "könyv"! Köszönöm!

***

Jisung a bár közepén lévő színpadon énekelt és minden érzelmét beleadta a dalba. Szemei csukva voltak szíve pedig hevesen vert. Mellkasában lévő szorító erő arra késztette őt, hogy sírjon, de az agya azt hajtogatta, hogy nem teheti. Minden erejével azon volt, hogy ne hallatszódjon hangját, hogy mennyire sírni akar. A mikrofont a kezében erősen szorította annyira, hogy ujjai elfehéredtek. A közönség csendben hallgatta őt és néhányan sírva itták a kihozott italokat.

Ez egy ilyen nap volt. A bárban kifejezetten vannak olyan napok amikor szomorú és érzelmes dalokat adnak elő. Elvégre sokan nem bulizni mennek hanem a sárgaföldig inni magukat, mert stresszesek vagy bánatosak. Ezeken a napokon pedig Jisung lépett fel. A hét minden napján részeg vagy beállt kivéve ezen az egy napon. Segít neki, hogy kiadhatja magából a fájdalmait és ezt nem szerette volna eldobni magától azzal, hogy bedrogozva lép fel.

Fiatal..de nincs senkije. Se családja, se barátai. Az iskolában se volt senkije..egyetlen fiú volt kedves hozzá és bármennyire is hihetetlen, de a gazdag menő srác volt az. Amikor leérettségizett nem maradt oka, hogy várja a holnapot. Nem maradt oka arra, hogy felébredjen. Nem akart élni egyedül egy sötét lyukban. A szégyenben..

Rossz emberek közé keveredett a saját akaratából. Azt remélte, hogy a tőlük kapott drogot majd annyira rosszul viseli, hogy belehal, de nem így lett. Ráfüggött és nem bírt ki nélküle egy napot sem. Mellette ivott és lopott is, hogy legyen pénze a szerekre amik elfeledették vele, hogy mégis mekkora roncs. Többször is úgy ült lakásában, hogy több cucc volt a tűben mint amennyit fel tud dolgozni a szervezete, de soha nem adagolta túl magát. Gyenge volt ahhoz, hogy kioltsa a saját életét. Arra várt, hogy más megtegye. A drogdílerek akiknek nem fizetett vagy néhány nagyobb fickó a veszélyes sikátorokban, de minden verést túlélt. Többször is állt a hídon tervezve a leugrást, de földbe gyökereztek a lábai. Nem tudta megtenni..gyáva volt.

Megakarta, de félt. Azt mondják, hogy ha igazán kiakarod oltani az életed akkor megteszed. Jisung valóban meg akart halni hisz nem volt miért élnie, de egyszerűen csak gyáva volt. Nem mert vízbe fullni, nem merte felvágni az ereit, nem merte túl adagolni magát..Félt a haláltól mégis vágyott rá.

A bár zárása után szinte beszélni sem tudott annyira megerőltette hangszálait, de nem számított. Nem beszélt senkivel egyedül csak akkor lehetett hallani a hangját amikor énekelt. Nem volt hajlandó beszélni. Megtanult jelelni, de azt is csak akkor használta amikor drogot vásárolt. A leggyakrabban használt szavai a kokain, az lsd és a heroin volt. Főleg a heroin..azt használta a leggyakrabban és az okozott neki a legtöbb fájdalmat. Úgy gondolta, hogy megérdemli a fájdalmat így sokszor megvárta az elvonási tüneteket hisz csak akkor érezte, hogy ember amikor szenvedett.

Nem szerette szimplán csak azt érezte megérdemli. Megérdemli a fájdalmat, a kínt és a vérének látványát is. A főnök kifizette majd távozott a bárból egyenesen haza ahol belőtte magát. Nem sokkal később megindult a közeli híd felé. Arcán folytak a könnyek és nem érzett mást csak erős fájdalmat és szorítást a mellkasában. A korláton megkapaszkodva mászott át a híd külső felére és csak állt. Erősen kapaszkodott a korlátokba mintha nem akarna leesni, de minden erejével azon volt, hogy elengedje. Végre elengedje és vége legyen mindennek. Nem érette miért nem lép egyet és zuhan bele a jéghideg vízbe ahol majd a halál éri őt. Ami majd napokra elnyeli őt és végül kimossa a partra a holttestét.

𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒Where stories live. Discover now