𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒

Thank you, hyung!

-Jisung, szedd már össze magad végre!- dörzsölte meg orrát Minho mikor a kisebb már sokadjára hibázott.

-Sajnálom!- motyogta lehajtotta fejjel.

-Nem sajnálni kell hanem jól csinálni! Mindenki tudja már hibátlanul csak te vagy ilyen szerencsétlen!- mérgelődött tovább, Jisung pedig csak összehúzta magát.

-Minho, ne legyél vele ennyire durva!- szólt rá Chan.

-Mára ennyi majd holnap folytatjuk!- morogta majd táskáját felkapva indult ki a táncteremből.

-Menjünk!- biccentett Chan majd ő is elindult.

-Majd megyek én is!- motyogta Jisung majd leült a földre.

-Szedd össze magad Ji!- paskolta meg vállát Changbin majd végül mindenki elhagyta a termet.

Jisung bekapcsolta a zenét és újra és újra eltáncolta a koreográfiát egészen addig ameddig hibátlanul nem ment. Fáradt volt, de mégis hajthatatlan. Nem állt meg csak folytatta és folytatta, hogy minél jobb legyen. Egyedül sokkal jobb hiszen nincs Minho aki felkavarja a benne tomboló érzéseket. Nincs Minho aki mérhetetlen nagy fájdalmat és szomorúságot okoz neki.

Fél tizenkettőt ütött az óra amikor Jisung visszament a dormba. Nem volt ereje semmihez sem így csak levágódott Minho mellé a kanapéra. Az idősebb ránézett majd egyből fel is kelt és bement a konyhába. Jisung csak szomorúan elmosolyodott majd elfeküdt a kanapén és a plafont kezdte nézni.

Megint csak fájdalmat okoz nekem. Kerül engem, úgy csinál mintha leprás lennék. Csak leültem mellé és ő elment..Ennyire undorító lennék?

-Gyere vacsorázni!- szakította félbe Chan a gondolatmenetét.

-Nem vagyok éhes!- suttogta, de persze hazudott amit korgó hasa el is árult.

-Hallom, menj enni! Sokat edzetél és muszáj enned valamit!- rángatta fel a kanapéról majd behúzta őt a konyhába.

Leültek az asztalhoz majd elkezdtek enni. Bár Jisung egyáltalán nem tudott volna enni mégis megtette, hogy Chan ne aggódjon érte. Az ételnek a felét tudta csak megenni, mert végül hányingere lett és muszáj volt elmennie a mosdóba.

Könnyezve nézett maga elé amikor már kiadott magából mindent és remélte, hogy senki nem hallotta. A lenti fürdőszobába ment szóval sanszos, hogy mindenki hallotta öklendezését, de mégis reménykedett abban, hogy a nevetgélés elnyomta a hangokat.

-Minden rendben, hyung?- nyitott be a fürdőszobába Jeongin.

-Persze!- mondta halkan majd lehúzta a wc-t.

-Nem úgy tűnik!- segítette fel a földről a fiút aki ezek után kiöblítette a száját és megmosta az arcát.

-Ne mondd el a többieknek..- szipogta majd megtörölte arcát és kezeit.

-Mióta?- utalt a hányásra mire Jisung szomorúan elmosolyodott.

-3 hónapja...- suttogta Jeonginban pedig a vér is megfagyott.

-Hyung ez nem egészséges! Minden étkezés után eltűnsz és hánysz. Orvoshoz kéne fordulnod vagy legalább szólni a többieknek! Le fogsz fogyni és lehet, hogy a sok hányás a hangszálaidat is szétmarja! Ez nem játék!- könnyesedtek be szemei.

-Jeongin, minden rendben lesz! Nem kell aggódnod értem, csak ne mondj senkinek semmit, kérlek!- nézett rá könyörgő szemekkel.

-Ha rosszabbodik, nem fogom tartani a számat!- ölelte magához Jisungot majd kitört belőle a sírás.