𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒

Feelings

-Jisung egy igazi csicska!- vonta meg vállait Minho a társaságban amin mindenki nevetett egyedül az érintett nem. -Egy idegesítő szamár!

-Azt hiszem elég volt!- mondta Jisung majd felállt az asztaltól és kifizette ebédjét.

Egyedül indult útnak a dorm felé egy szó nélkül. Nem akart tovább maradni és hallgatni ahogyan nevetséges játékokkal szórakoznak a többiek..Mert a nevetséges játékban is képes bántani őt az idősebb. Már a banda kezdetekor sem voltak túl jóban és ez azóta sem változott. A kamerák és az emberek előtt eljátsszák, hogy lelkitársak, de ez cseppet sincs így. Amikor csak teheti az idősebb bántó szavakkal illeti és senki nem veszi észre, hogy őt mennyire bántják ezek a szavak.

A lakáshoz érve úgy döntött, hogy az udvarra tart mintsem a lakásba. Szeretett a szabadég alatt lenni és csak bámulni az eget. A hintaágyra leülve kezdett el zenét hallgatni és hátradöntve fejét nézte a felhőket. Elege volt mindenből. Elege volt, hogy amint videózzák őket az idősebb teljesen máshogyan viselkedik vele mint a való életben. Szerette volna ha az lenne a valóság, de neki csak a sértő szavak jutottak. Szemeit lehunyva sóhajtott fel és próbálta kizárni gondolataiból Minhot és a többieket is egyaránt. Tudta, hogy amint megpillantják őt el kell játszania, hogy mennyire boldog és túlbuzgó. Utálta..hisz valójában nem volt boldog és nem volt semmi energiája sem. Nem akart idegesítő lenni senki számára és aztán napról napra egyre kevesebb energiája maradt. Figyelte a reakciókat tetteire és jobbnak látta ha mindenkit békén hagy. Nem ugrál körülöttük és nem kiabál mint egy kisgyerek. Lényegében teljesen megkomolyodott ez idő alatt, de szeretett volna az a Jisung lenni aki előtte. Élvezte amikor kitört belőle az energia és nem volt semmi gondja sem. Csak élvezte az életet, de manapság ez már a koncertek alatt sem sikerül neki.

Az ég hamar sötétkék lett és rájött, hogy a dormban talán élvezik azt, hogy nincs otthon. Sóhajtva állt fel a hintaágyról majd elhagyta a lakást. Olyan környékre ment ahol egyetlen ember sem fordult meg majd leült a földre és hátradőlt. Csak bámulta a gyönyörű csillagokat az égen egészen addig még meg nem csörrent telefonja. Látta, hogy a leader hívja így kinyomta miközben felült. Szinte azonnal érkezett egy üzenet az idősebbtől megkérdezve, hogy hol van.

-Jókor veszik észre, hogy nem vagyok otthon..-motyogta majd zsebre tette telefonját és elindult a dorm felé.

Nem volt messze így nem sok ideje volt egymaga. A lakáshoz érve kelletlenül ment be majd levette a felesleges ruhadarabjait.

-Mégis hol voltál? Azt hittem a szobádban kuksolsz.- sietett hozzá Chan idegesen.

-A közeli réten voltam..Csak egyedül akartam lenni.- vonta meg vállait.

-Szólhattál volna! Órák óta nem láttunk. Akár bajod is eshetett volna.- nézte a fiút aggódó szemekkel.

-Nem történt semmi baj..még csak nem is láttak engem az emberek.- válaszolta majd kikerülte az idősebbet, hogy szobájába tudjon menni.

-Mi van veled Jisung?- kérdezte a távozó fiatalabb felé fordulva.

-Biztos menstruál! Pár nap múlva ugyanolyan idegesítő lesz mint amilyen szokott.- mondta Minho a kanapéról feléjük fordulva majd felnevetett.

Vele együtt Jeongin és Hyunjin is felkuncogott ami Jisungnak csak még rosszabbul esett. Ránézett Chanra majd fejét elfordítva sietett fel a lépcsőn. Szobája ajtaját magára zárta majd lecsúszott annak mentén. Úgy érezte, hogy mindenki ellene van a dormban és egyre jobban bántotta őt. Idegesen állt fel a földről majd körbenézett szobájában. Semmi sem maradt ami Minhoé lett volna hisz teljesen átköltözött Jeongin és Hyunjin közös szobájába. Egyedül az ágya maradt ott. Kezeit ökölbe szorítva ment oda az ágyhoz amiről mindent ledobált. A párnából kihullottak a tollak és néhány darab Jisung hajába hullott. Idegesen borította fel az ágyat ami hangos csattanással dőlt el. Hevesen véve a levegőt indult meg íróasztala felé amiről lelökött mindent ami rajta volt. Rajzok, dalszövegek, könyvek..