𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒

will you marry me?

Jisung apró csókokat nyomott Minho nyakára és így közeledett ajkai felé. Már éppen megakarta őt csókolni amikor az idősebb elrántotta a fejét és derekára fogva maga mellé ültette.

-Mondtam, hogy nincs kedvem! Nem akarod megérteni vagy ennyire hülye vagy?- állt fel majd elhagyta a helyiséget.

Jisung könnyes szemekkel nézett a becsukódó ajtóra majd lassan felállt és a tükörbe nézett. Pólóját felhúzva figyelte alakját majd combjait végül pedig arcát.

-Nem vagyok elég jó?- kérdezte suttogva miközben szemeiből kihullottak a könnyek mik végig folytak arcán.

1 hónap..1 hónapja kezdett furcsán viselkedni az idősebb és Jisung egyszerűen nem tudta elfogadni. Nem értette, hogy mi a baj és már azt is feladta, hogy megtudja. Minho kerüli a szexuális kontaktust bármennyire is próbálkozik a kisebb. Nincsenek randevúk, nincsenek romantikusan töltött napok, nincsenek szeretetre utaló jelek vagy szavak, nincsenek csókok sem érintések. A kisebb magát hibáztassa, magában keresi a hibát és már gondolt mindenre.

-Kövér és ezért nem kívánatos a számára.
-Már nem tartja őt olyan gyönyörűnek mint eddig.
-Megunta őt
-Van már valaki más az életében.

Az összes lehetőség fáj neki, de az utolsónak a gondolata fáj neki a legjobban. Nem tud aludni éjszaka, próbál halkan sírni míg az idősebb nyugodtan alszik az ágy végében. Elkezdett fogyókúrázni, de persze nem az egészség változattal. Úgy gondolta, hogy a sok fájdalom és stressz miatt nem tud enni akkor már nem is erőlteti. Naponta egyszer eszik akkor is csak salátát, de akárhányszor belenéz a tükörbe undorítónak tartja magát, mint ahogy most is.

Magára kapva egy nadrágot és egy nagy pulóvert, hagyta el a szobát és bezárkózott a fürdőbe, hogy rendbe szedje magát. A földre zuhanva fogta be a száját, hogy még véletlenül se lehessen hallani, hogy mégis mennyire összetört. Nem értette, hogy mégis miért érdemelte ezt ki és már a szakításon is gondolkodott, de egyszerűen nem tudja megtenni. Nem akarja elveszíteni az idősebbet, de sejtette, hogy őt már rég elengedte Minho és nem számít neki egy cseppet sem.

-Mit tettem?- suttogta amikor meglátta a véres tenyerét.

Hetente párszor előfordul vele, hogy észre sem veszi amit tesz csak csinálja mintha valaki más irányítaná a testét. Ilyenkor általában bántja magát aztán elszörnyed a végeredményt látva. Szomorúan kezelte le a sebét majd bekötötte azt és lejebb húzva a pulóvert rejtette el. Azt gondolta az idősebbet nem érdekli hiszen az elmúlt 1 hónapban sem tűnt fel neki a testrészein lévő fehér kötszer.

Úgy döntött, hogy ma még véletlenül sem megy be dolgozni szóval szólt a fönők helyettesnek, hogy álljon be a helyére, mert ő egyszerűen nem bír megmozdulni sem. Persze Felix aggódott érte, de mivel nem mondott semmit így nem tudott segíteni neki. Szobájába visszatérve feküdt le az ágyra majd betakarózott és álomba sírta magát. Minho remélhetőleg munkában van, de Jisung már ebben sem volt biztos. Már semmiben sem volt biztos csak a depressziójában ami szépen lassan tette őt tönkre.

[...]

Szerencsésnek tartotta magát hiszen egészen hajnali kettőig fel sem kelt. Amint kinyitotta a szemeit érezte, hogy gyomra kong az ürességtől hiszen tegnap nem evett egy falatot sem. Szemeit megdörzsölve állt fel nagy nehezen majd kiment a szobából miután egy pillantást vetett a mellette fekvőre. Szemeit összeszorítva ment vissza majd könnyeket hullajtva guggolt le az ágy mellé.

-Ha nem bírnám tovább akkor tudd, hogy én mindig szerettelek még akkor is ha te nem!- suttogta majd egy apró puszit nyomott az idősebb ajkaira és kiment a szobából.