𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒

Empty

Üresnek érezni magad szörnyű mégis eszméletlenül jó. Nem érzel semmit csak bámulsz magad elé miközben azon gondolkodsz, hogy mi történt veled a mútlban és mi történik veled a jelenben. Kettős érzelmeink vannak az ürességgel kapcsolatban. Nem tudjuk elfogadni, hogy nem érzünk semmit mégis dúlnak bennünk az érzelmek. Furcsa, ezzel a szóval tudnám leírni a legkönnyebben. Az üresség nem jelent ránk veszélyt legalább is szerintem ártalmatlan. Néha jól tud esni amikor órákig, napokig talán hetekig nem érzel semmit sem csupán csak létezel és éled az életedet ami az érzésnek köszönhetően szintén üres. Nem mosolyogsz, nem nevetsz, de nem is vagy bánatos és nem hullajtasz könnyeket.

Több minden is okozhatja ezt a furcsán jó ám, de szörnyű érzést. Lelki fáradtság, egy rokon elvesztése, csalódás és szakítás..

Csak ülök a földön miközben nézem magamat a tükörben és máson sem jár az eszem csak egykori szerelmemen ki alig 4 órája lépett ki az életemből. Minden egy félreértés miatt..Nem mondom, hogy megbocsáthatatlan amit tettem, de tudom, hogy már régóta nem tudta elviselni, hogy mennyire féltékeny vagyok legjobb barátnőjére.

Már nem tudok sírni, már nem érzek semmit sem. Az arcomon csak is az unottság ül ki és érzem magamon, hogy rendkívül fáradt vagyok. Nem tudnék aludni, így nem, de mégsem tudom nyitva tartani a szemeimet.

Hiányzik nekem! Hiányzik az ahogyan magához ölel, ahogyan megcsókol, ahogy becéz.. Hiányzik ahogyan mosolyog és ahogyan nevet. Hiányzik minden ami vele kapcsolatos és tudom, hogy soha nem fogom tudni elfelejteni. Ő volt számomra az igazi és már nincs velem, mert egyszerűen elrontottam. Nem tudtam magam mellett tartani, mert egyszerűen elviselhetetlen vagyok.

Hiába a sok jó emlék a fejemben, szemeim nem telnek meg könnyekkel hiszen ahogy már említettem csak az ürességet érzem, semmi mást. Még annyi erőm sincsen, hogy felkeljek és az ágyra feküdjek, helyette eldőlök és a földön keresem a kényelmet. Nem találom sőt nem is fogom mégis nagyobb a fáradtság mint a kényelem szüksége.

Szinte percenként kelek fel. Minden egyes apró hang felébreszt olyan éberen alszom. Hallom ahogyan valamelyik szülőm lépked a lépcsőn még azt is hallom ahogyan megreccsen a szobámban a padló. Valamiért most mindent sokkal élessebben hallok mintha jobb lenne a hallásom mint az előtt. Nyilván ez csak a szerencsétlenségem, ezzel is csak ki akar velem cseszni az élet. Úgy döntök megnézem az időt a telefonomon, de rájövök, hogy kikapcsoltam annak érdekében, hogy még véletlenül se nyúljak hozzá.

Az ablakon kinézve látom, hogy már sötét van kint így telefonomat letéve ugyanoda ahol volt nagy nehezen felkelek. Nem szándékozom kimenni a szobából csupán csak az ágyra fekszem miután felvettem a pizsama nadrágomat. Lábamon látszódnak a körmeim nyomai hiszen órákig csak örjöngtem és bántottam magamat mint testileg mint lellileg.

Minho egy olyan személy volt az életemben akiért mindent megtettem volna. Most, hogy elment és már nincs mellettem, az életem mit sem ér. Ha nem lehetek vele hát ne legyek senkivel sem!

Szemeimet lehunyva percek múltán újra álomba merülök, de nem sokáig élvezhetem a nyugalmat mit az alvás ad nekem. Halk szipogást hallok meg és egy kezet érzek meg fejemen mi gyengéden simogat.

-Annyira sajnálom..Ostoba voltam amikor szakítottam veled. Ezalatt a pár óra alatt rájöttem, hogy nem tudok nélküled élni és, hogy rossz döntés volt véget vetni a kapcsolatunkat. Kérlek bocsáss meg nekem!- suttogja halkan az illető és csak a mondandója végén jut el a tudatomig, hogy Minho beszél hozzám.

Szemeimet kinyitva ülök fel lassan majd az ágyam mellett térdelő fiúra nézek aki felnézve rám jobban rákezd a sírásra. Az én szemeimbe is könnyek gyűlnek, de még mindig nem érzem azt, hogy kitudnám engedni a könnycseppeket. Felrántva magamhoz ölelem szorosan mintha csak az életem múlna rajta hiszen talán mégis azon múlik.

Hisz talán mind ez csak egy álom és bármikor eltűnhet a karjaiból életem szerelme.

-Soha többet ne hagyj el!- suttogom megtörten és én magam is meglepődök azon, hogy megszólaltam.

Olyan mintha akaratom ellenére szólaltam volna meg bár egyáltalán nem bánom. Jobb beszélni mint szó nélkül hagyni azt amit mondott nekem.

-Nem foglak! Megígérem!- mondja halkan miközben egyre szorosabban ölel magához.

Az üresség teljesen eltűnik és helyébe kellemes melegség járja át a testem minden porcikáját. Szemeimet lehunyva suttogom fülébe, hogy mennyire szeretem majd eltolva magamtól egy apró csókot nyomok ajkaira. Mosolyogva fogadja ajkaimat arra a rövid időre majd végül visszafektet az ágyra és mellém fekszik.

-Jó éjszakát!- suttogja fülembe mire mosoly húzódik ajkaimra.

-Jó éjszakát hyung!- válaszolok majd megpróbálok elaludni.

Érzem, hogy innentől sokkal jobban fogok aludni hiszen mellettem van és tudom, hogy nem fog eltűnni mellőlem. Nyugodt lehetek és nem fognak rémálmok gyötörni. Nem fog kikészíteni a jól ismert üresség.

VÉGE!