𝐌𝐈𝐍𝐒𝐔𝐍𝐆 𝐎𝐍𝐄𝐒𝐇𝐎𝐓𝐒

Why? pt. 2.

Jisung azóta a nap óta nem ment iskolába. Egyszerűen képtelen volt rá. Egésznap a szobájában gubbasztott és ha nagyon nem tudott mit kezdeni magával akkor a boxzsákot püfölte. Családja nagyon aggódott a fiúért aki próbálta feldolgozni, hogy ennek a kapcsolatának is vége van. Szomorú volt, nem érzett mást csak fájdalmat. Sokat sír szinte nem telik el úgy perc, hogy ne hullajtana könnyeket. Mivel tipikusan az a fajta ember aki ha szomorú sokat eszik így a lefogyással semmi baj nem volt, de elég sokszor túlhajtotta magát.

-Tessék kisfiam!- tette le az éjjeliszekrényre a tálca ételt az édesanyja.

-Köszönöm!- mondta majd levette a kezeiről a fáslit és leült a földön elhelyezkedő takarókra.

Anyja csak egy apró puszit nyomott arcára majd elhagyta a szobát. Tanácstalan volt, egyszerűen nem tudta, hogy mégis, hogy tudna segíteni fiának.

Jisung sietve kapkodta magába az ételt majd kikapcsolt telefonjára nézett. Esze ágában sem volt bekapcsolni hiszen nem akarta rontani senki kedvét hiszen elég ha családja szomorú miatta.

Amint megette az ételt újra a boxzsák elé állt és feltekerte kezeire a fáslit. Újabb órák teltek el úgy, hogy fáradhatatlanul püfölte a kemény zsákot. Körülbelül 2 hét telt el azóta, hogy Minho szünetet kért és azt mondta, hogy keresni fogja őt. Nem tette és Jisung tudta, hogy azért, mert már soha többet nem fogja.

Sírva borult a földre majd térdeit felhúzva sírta ki minden fájdalmát, hogy miután megnyugodjon újra és újra rosszul érezze magát.

A másnap sem telt el máshogy. Evett, edzett, ivott néhány pohár alkoholt, cigizett majd újra edzet. Elméje teljesen elködösült és nem volt elég számára a boxzsák püfölése. Fájt neki lelkileg és azt akarta, hogy ezt a fájdalmat vegye át valami másfajta fájdalom. Kezeiről letekerte a fáslit és vett egy mély levegőt. Nem volt felkészülve a fájdalomra amit érezni fog, de egy cseppet sem érdekelte.

Miért hagyott el engem?

Miért pont úgy mint a másik kettő?

Miért olyan mint ők?

Miért hittem azt, hogy vele minden jó lesz és soha nem fog elhagyni úgy, hogy szünetet kér?

Miért nem szakítottam vele azonnal?

Miért fáj ez ennyire?

Minden egyes kérdés után beleütött a zsákba és alsó ajkát beharapva próbálta visszafogni fájdalmas kiáltásait. Kezei egyre jobban fajták és egy idő után érezte ahogyan bőre megreped. Ekkor történt az első hangos kiáltás is. Nem érdekelte a folyó vére csak püfölte és püfölte míg nem összerogyott és zokogva nézett vérében úszó kezeire.

...

-Mi ez a hang? A bátyám edz a szobájában. Egész áldó nap ez megy, csoda, hogy most nem bömbölteti a zenét!- mondta a lány aki elég sok követőt szerzett a tiktok alkalmazáson és éppen liveol.

Percek teltek el és a lány jól érezte magát. Úgy gondolta, hogy ez eddigi legjobb napja ám tévedett. Még maga sem tudta, de tévedett.  A boxzsákra egyre több csapást mértek és egyre hangosabb volt míg nem meghallotta bátya a fájdalmas kiáltásait minden ütésnél. A szíve megállt egy pillanatra, de amint észhez tért kiszaladt a szobából. A szülei és ő egyszerre mentek be a fiú szobájába ahol meg is találták őt a földön fekve és szenvedve. Kezeit kissé felemelte, hogy azok se a testéhez se a földhöz ne érjenek. Szörnyű látványban volt részük hiszen Jisung kezeiből szinte ömlött a vér.

-Mégis mit csináltál?- kiáltott rá anyja majd azonnal leguggolt mellé.

Percek alatt a kocsiban találták magukat miközben a sürgősségire igyekeztek. Jisung megtörten tűrte ahogyan összevarrják a sebeit majd alaposan be is kötik mindkét kezét. Visszaúton egész végig a kérdéseket hallgatta, de csak annyit jegyzett meg belőlük, hogy Miért...semmi mást.