Elveszve

40. Fejezet

Az erő nyomában

Medison szemszögéből:

Másnap mikor felkeltem úgy döntöttem, hogy megyek és bocsánatot kérek Corettától. Kissé nyers voltam vele tegnap. A szobában egy lélek se volt. Már megnéztem az étkezőben, a könyvtárban, még a pincében is, de semmi nyoma. Megkérdeztem mindenkit aki ismeri kivéve Soot. Őt nem találtam. Nem értem hová mehetett Coretta hiszen tudja, hogy keresik őt.  Rohangáltam össze-vissza keresve a lányt mire újra bementem megnézni a szobánkba, ahol Soot találtam. Elakartam neki mondani, hogy nem találom a lányt, de nem engedte. Soha nem láttam még ilyen... dühösnek meg riadtnak... És meglepően magabiztos. Nem tudta mi tévő legyen. De nekem támadt egy ötletem. Emlékszem otthon volt számtalan könyvem ebben a témában. Kockázatos lépés volt tőlem, de el vittem a kastélyba. Nem engedtem, hogy bármit is kérdezzen csak felvittem a hajbókoló emberek mellett, meg sem állva a szobámig. Oda sétáltam a könyveimhez.
- Tessék-nyomtam a kezébe az egyiket.- Ebben több dolog van mint azokban amik az iskolában vannak-mondtam és elvezettem egy ülőhelyhez, én meg elkezdtem keresni az anyám naplóját.
-Mit keresel ez a könyv nem elég?-lapozgatja a lány.
-Van még valami. Esténként mindig azt mesélte anyám, hogy milyen érdekes lényekkel volt dolga meg, hogy azokat mind egy naplóba írta le és azt majd egy nap nekem adja. Pontosan elrejtette a szükség varázzsal.
-Ami azt jelenti,hogy..?- nézett rám ahogy mindent szétdobáltam.
- Csak akkor találhatok rá ha szükségem van rá. Szóval nagyon remélem, hogy ez annak számít. - eddig sosem sikerült varázsigével megtalálni mert védve van ellene, de minden ige megtörhető egy erősebbel és mivel az erő egyre csak nő (ami amúgy nagyon frusztráló, de most jól jött) na meg a tény, hogy kellene reméltem elég lesz. Elmondtam egy kereső igét, melyet már nem egyszer próbáltam meg alkalmazni a könyvön, mindig hasztalanul.
-Meg vagy!- találtam meg úgy 15 perc után. Sebesen kezdtem el lapozgatni a már sárguló oldalakat. A lapokon anya ismerős kézírása virított. Ahogy olvasgatom megakadt a szemem olyan oldalakon, melyeken az írásmód nem ismerős...
- Ezek nem csak az ő feljegyzései-motyogom alig hallhatóan. Ahogy nézegettem... Nem is egy vagy két ember feljegyzései, hanem sokkal többé. Túlléptem a kíváncsiságomon és olvasni kezdtem őket. A leírásra egyetlen faj illett.
- De... Az nem lehet...-dünnyögtem halkan.
- Mi? Mi az? Mit találtál?- kíváncsiskodott a lány.
- A leírás alapján amit adtál a képességedről az alapján csak empata lehetsz.
- És ez mit takar?- hallottam a hangján, hogy egyre türelmetlenebb.
- Az empaták képesek érezni azt amit egy másik ember érez. -olvastam fel neki.- van egy alfaja is az aranyvérű empata. Ők mások fejébe is kutathatnak. Rég elfeledett emlékek és sötét titkok, még befolyásolni is tudjam azokat. Ha túl sokáig, túl sok erőt használnak akkor a következménye: orr vérzés, ájulás vagy legrosszabb esetben halál, attól függően mennyit használnak.- újra átfutottam az oldalt, majd becsuktam a könyvet mely hangos csattanással zárult be. Soo meredten nézte a földet. Oda mentem mellé és kezem a vállára tettem. El sem tudtam képzelni milyen érzés lehet belecsöppenni egy teljesen más világba. Más szabályok és más rendszer. Nagyon sajnáltam, hogy ezen keresztül kell mennie. Aztán eszembe jutott Coretta...
- Emlékszel, hogy valamit mondani szerettem volna mikor bementem a szobába?-törtem meg hirtelen a szobában uralkodó csöndet.
-Igen. Mi volt az?
-Coretta eltűnt egész nap őt ke...-mondtam mire közbe vágott.
-MICSODAA? Azonnal meg kell keresnünk. Gyerünk.- Indult el magabiztosan a fürdőhöz.
- Arra kell menni-mutattam a fehér ajtóra. Kezembe vettem a naplót és elindultunk a kijárat felé. Haza fele beszélgettünk az úton.
- Szóval... Te a kastélyban laksz?- tette fel a kérdését. Nem feleltem csak bólintottam.- Akkor te valami nemes vagy? Vagy a szüleid bárók vagy?-találgatott volna tovább, de félbe vágtam.
- A világunkban vannak uralkodók. Az egyik valaha élt leghatalmasabb lény ül most a trónon. A családunk már évszázadok óta birtokolja a trónt. Így ez engem hercegnővé tesz. - Meg sem próbálta rejtegetni a meglepettségét.
- Akkor a bátyád?
- A herceg. Lemondott a trónról. Most az örökös a lány akivel az első nap találkoztál. A nővérem. De nem használom a címem, sem a származáson.
- És akkor anyukád?
- Egy triád. Vámpír, vérfarkas, boszorkány és nifa. Egy négyes lény.
- És akkor ti is?- megráztam a fejem.
- Az ő erejét csak én örököltem. Jake született alfa, Szonia pedig boszorkány.
Ezáltal elég sok mindent tudok ennek a világnak a történetéről. Így ha kérdésed van csak tedd fel oké?
- Okés, köszönöm.- mondta - tud más is az iskolában erről?
- Nem, te vagy az egyetlen. És megbízom benned, hogy ez köztünk marad.- bólintott és ezután nem sokat beszéltünk. Ezt követően hamar az iskolához is értünk. Megbeszéltük, hogy szétválunk, úgy keressük. Egy hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem újra a szobánkban. És ott is volt, elgondolkozva tekintett ki az ablakon.
- Coretta- kiáltottam a nevét, mire megfordult. Odarohantam, s megöleltem. Pár perccel később hallottam, hogy Soo is megérkezett közben.
- Bocsánat amiért olyan durva voltam tegnap este. Nem akartalak megbántani. De ezért- löktem el egy kicsit magamtól- nem kellett volna el menjél...- a lány értettlen arcára pillantva bizonytalan lettem.
- Ezért tűntél el ma nem?- tettem fel a kérdést.
- Neem. Dehogy is, csak sétálni mentem egyet. Kellet a friss levegő.- mondta, mire én hátra néztem a másik lányra. Volt valami abban amit mondott... Valami különös... Nem törődtem vele többet inkább csak örültem, hogy jól van. Beszélgettünk egy kicsit, majd elmentünk egyesével zuhanyozni. Coretta kezdte. A két lány hamar elaludt, de én valamiért nem tudtam. Úgy döntöttem elmegyek Alexanderhez. Odaértem és benyitottam a szobába. Alex már aludt. Nem akartam felkelteni, ezért csak csendben odafeküdtem hozzá, mire ő a kezével közelebb húzott magához. Meglepődtem ezen, mert nem volt még mindig ébren. Ez után pillanatok alatt elaludtam. Másnap mikor felkeltem, Alex játszott a hajammal.
- Jó reggelt- köszöntem, majd nyújtóztam egyet.
- Reggelt. Lehetne máskor is ilyen fantasztikus ötleted, mint tegnap- jelent meg egy hatalmas vigyor az arcán.
- És az mi is lenne?- tettem a tudatlant.
- Tudod te, hogy mire gondolok te kis...- mondta, majd elkezdett csiklandozni.
- O...oke... oke.. t.. tudom.. csa..csak hagyd ab..abba - próbáltam nevetés közben beszélni.
- Nem hallottam jól- folytatta a csikizést
- Ke..kérlek Nyertél - mire kimondtam abba hagyta. Adtam neki egy csókot köszönet képpen, majd szóltam, hogy megyek készülődni a szobámba. Amikor beértem a többiek már ébren voltak és készülődtek a napra. Összeszedtem ami kell köszöntem és nekikezdtünk a napunknak.