Elveszve

23.fejezet

Nyugalom?

Mikor elmentünk Melissától leírhatatlan fájdalmat éreztem. Hiányzott. Az elején még lázzadtam. Nem akartam vele aludni... Bántották. Nem értem oda időben... Bántották. Túlságosan örültem amikor megláttam... Bántották. Megöleltem... Gondolom tudjátok mi történt... Egy hét után megtörtem. Nem bírtam tovább. De most péntek van szóval holnap találkozunk... Titkon várom már. Lássam a barna haját... Ami teljesen átlagos de neki mégis valahogy különleges. A barna, reménytől ragyogő szempárt. Épp ezen emlmélkedtem matekon- fapofával nehogy valaki is észre vegyen-.
- Leon... Jól vagy? - fogta meg a vállam- Ki az a csaj? És mi van Melissával? - kérdezgette. A legjobb barátom, de nem tud még semmit. Terveztem, hogy elmondom neki... Most meg is teszem.
- Szünetben... A szertárban- súgtam oda és vissza fordultam a tanár felé. Az óra további részeiben próbáltam a matekra figyelni. Kizárva barátom tekintetét. A csöngő megszólalt mi pedig megindultunk a megbeszélt helyre. Amikor beértünk mecsukta az ajtót magunk mögött.
- Na az van, hogy Melissát elkapták és vele zsarolnak. Ha valamit rosszul csinálok bántják. Megvágják. - hadartam el. Éppen levegő után kapkodtam mikor közbevágott.
- Kik? - kérdezte.
- Az ex-em és az apám- förmedtem rá amitől egy lépést tett hátra.
- Bocs nem akartam... Csak hát... - nem tudtam, hogy folytassam, de nem is kellett. Bólintott a vállamra tette a kezét.
- Értem. Gáz a helyzet. Tudok valahogy segíteni? - megráztsm a fejem- jó akkor sok sikert szurkolok. - mondta és kisétáltunk egyenesen a következő térmünkbe. A nap végén indultam a sátánért aztán elmentünk Melissáékhoz. Kimerült volt. Mégis szembeszállt velük. Próbáltam megállítani, de nem sikerült. Utólag belegondolva jó is. Elbánt velük. Fantasztikus volt. Olyan volt, mint egy királynő aki keverte a lázadókat, mégis könyörületes. Aranyos volt, ahogy megkérdezem, hogy nyertünk-e. Majd hirtelen a lába megbicsaklott, én meg futottam. Elkaptam és vissza vittem az iskolába. A szobámba vittem. Leraktam az ágyra, majd mellé ültem. Megnéztem a sérüléseit. Mélyek, elmentem a fürdőbe ködszerekért meg egy tál vízért. Nagyon sok vért vesztett. Leszedtem a vörös folyadékot a kezéről és a lábáról. Mikor végeztem bekentem, bekötöttem. Éppen amikor végeztem, hirtelen felült én meg vissza toltam, amire elkezdett kapálózni,próbált kiszabadulni.
- Törpilla, Törpilla én vagyok. Semmi baj- mentem elé, hogy lásson.
- Leon- borult zokogva a nyakamba.
- Sssh... Vége van- simogattam a hátát.
- Hiányoztál- tolt el magától. Felnézett és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk. Amikor abba hagytuk mind a ketten levegő után kapkodtunk. - na persze ez is - mosolygott, majd felállt.
- Várj nem fáj a lábad meg a kezed? - kérdeztem.
- Nem. Ami azt illeti nem is érzem- nézett le a karjára aztán leszette a kötés. Tényleg még  heg sem volt ott. Levette az összeset.
- Elmehetek zuhanyozni? Mert úgy érzem nagyon piszkos vagyok.
- Persze. Nyugodtan - bólogattam. Majd Melissa bement én pedig ott voltam egyedül. Viszonylag gyorsan jött ki. Az egyik pólóm teljesen tökéletes volt hosszban. Azt vette fel. Egy szürke felsőt. Én meg csak levettem a pólómat. Már az ágyon feküdtem mikor bejött. Felmászott az ágyra mellém feküdt... A mellkasomra.
- Úgy örülök, hogy vége. Több időt tölthetünk együtt - bójt hozzám.
- Én is - pusziltam meg a fejét. Nyugtatóan cirógattam a felkarját.
- Remélem sokáig lesz még így... - mondtam. Valami választ vártam szóval megnéztem. Aludt. Lenyúltam a lábunkhoz és felhúztam a takarót,majd beakartam magunkat. Igaz, a vérfarkasoknak nagyobb a testhűje, mint az átlag embereknek. Még is jó volt betakarózni. Néhány percig még gondolkodtam azon vajon mennyi ideig marad ez ilyen nyugis... De aztán engem is elnyomott az álom... Mikor felkeltem a szerelmem még aludt. Hosszú percekig néztem mire elkezdett mocorogni. Nyújtózott egyett, majd fel nézett rám.
- Mi óta nézel? - kérdeztem
- 10-15 perce- vallottam be.
- Úristen- temette arcát a tenyerébe. - ennyire érdekes lennék? - nem válaszoltam csak néztem... - Mit szeretnél? - emelte fel kérdőn a szemöldökét. Elsőre nem értettem, de aztán rá jöttem. Nem is figyeltem, hogy néztem őt,bár tudtam mit akarok.
- Egy csókot - húztam hatalmas mosolyra a számat. Közelebb hajolt és megcsókolt. Én meg vissza csókoltam.
Felkeltünk nagy nehezen és elkészültünk.
- Nem akarom levenni- hisztizett.
- Mégis mit? - kérdeztem
- Hát a pólód. Olyan nagyon kényelmes- nézett rám boci szemekkel.
- Jóó- adtam be a derekam. - De vegyél alá egy rövid nadrágot - közöltem határozottan.
- Oké, de minek? - kérdezte
- Mert annyira nem hosszú. És mert terveztem mára valamit. - mondtam egy huncut mosoly kíséretében. Elnevette magát. Mire én is kedvet kaptam. Végül elkészültünk, kocsiba ültünk, majd nekivágtunk az útnak ami Melissa számára ismeretlen. Én viszont már rég óta terveztem. 1 óra után megálltunk enni és tovább mentünk. Még 2 óra volt míg oda értünk. Bekötöttem a szemét, úgy vezettem végig a macskaköves úton. Megálltam és menetirányba fordítottam, levettem róla a kendőt. Egy helyben állt nem tudtam eldönteni, hogy tetszik - e neki vagy utálja.
- Nem tetszik? - ilyedtem meg.
- D-dehogy is nem. Cs-csak elállt a szavam...
- Hát boldog születésnapot - mondtam és megcsókoltam. Nagyon jó volt látni, hogy tetszik neki.
- Jaj az hittem elfelejtette- ugrott a nyakamba.
- Soha - karoltam át a derekát.
- Ez a legszebb ajándék amit valaha kaptam. Köszönöm - lett párás a szeme a meghatottságtól.
- Nyáron van a szülinapod. Nem az az első gondolata a szüleidnek, hogy elvisznek a tengerhez? - érdeklődtem.
- Nem... Legalábbis az enyémeknek nem. Nem kaptam semmit soha szülinapomra, soha nem voltam még tenger közelében sem- mondta leütött tekintettel. Megfájdult a szívem, hogy így láttam. De már meg volt az ötlet, mivel vidítom föl.
- Hát most benne is leszel- kaptam egy értetlen pillantás, de nem érdekelt. Felkaptam és a víz felé futottam vele. Miközben ordibált.
- Ne, ne Leoooon!!! - visított, de már késő volt. Benn voltunk én pedig elengedtem, amikor már odáig értünk, hogy alig ért le a lábam. Mire csapdosni kezd. Majd lesüllyedt a víz alá. Utánna kaptam és felszínre húztam.
- N-nem tudok úszni- kapkodott levegőért.
- Jaj Törpilla nem tudtam, bocsánat - mondtam mire a lábát körbe fonta a derekamnál.
- S-emmi baj. Csak taníts meg kérlek.
- Természetesen. - hozzá is láttunk a művelethez. Sötétedésre már remekül úszott.
- Szerintem meg vagyunk- jelentettem ki büszkén.
- Jó akkor mehet egy verseny?
- Benne vagyok- mondtam
- Addig a szikláig- mutatott a távolban lévő szikla felé. - Mehet?
- Bármikor. - Mondtam és elis indult a verseny. Hagytam magam, így ő ért oda hamarabb.
- Nyertem- kiáltott fel félévre a sziklára.
- Így van- egyetem bele.
- Tudom, hogy hagytad magad- nevetett fel. Nem tudtam tovább állni. Én is becsatlakoztam.
- Na későre jár ideje haza menni- mondtam ki végül. - Mármint nem a suliba hanem az itteni szállásunkra- mondtam látván a reakcióját. Tudtam, hogy félreértette.
- Jaaaa- bólogatott és elindultunk kifelé... Kiúsztunk és Lefeküdtünk aludni. Másnap este 7kor indultunk haza. Kipakoltunk, felmentem a szobámba, majd ránéztem a naptárra... Realizáltam, hogy még egy hét van a bizonyítvány osztásig... Utánna szabadon elmehetünk az intézetből..