Elveszve

21.fejezet

Eltünt?!

Leon szemszögéből :

Vissza érve az iskolába Lily elhalnozoztt a kérdéseivel. De az ény csodálatos hercegnőm az összesre válaszolt. Egytől egyig. Lenyűgöző. Majd elmentünk aludni. Másnap reggel felöltöztem és lementem reggelizni. Csak később láttam, hogy a táskámat fenn hagytam. Tehát azért még visszarohantam. Mikor leértem megláttám őt... Haja leengedve volt. A napfényben néha megcsillant. Egy sima farmerben és egy pólóban volt.. De.. De mégis olyan gyönyörű. A szívem máris gyorsan kezdett verni amint elindultam felé. Nem tudom mit csinálnék ha baja esne. Minden áron meg kell védenem. Mindegy mi van. Aggódva léptem oda elé. Adtam egy csókot majd kérdezgetni kezdtem. A végére nyugodtabb lettem. Majd elváltunk. Unalmas óra volt. De a legjobb barátom Jhon szinte szárnyalt. Pedig utálja a föcit. Nem bírtam szónélkül.
- Hé- szóltam oda mire rám nézett-Mi van ma veled? Mi történt? Ennyire örülsz, hogy földrajz óránk lesz? - érdeklődtem.
- Mi? - nézett rám kérdőn- dehogy az óra miatt. Azért mert.. - izgatottan vártam mi történt és talán egy kicsit félve is. Nem kéne még egy Melissa éretére törő szörny. - Lily ma reggel rosszul lett. Szédült meg láza lett. - mindi is egy igazi szerelemes volt. Na meg már rég óta bejönneki a lány. - És beleszédült egyenesen a karjaimba - mondta elpirulva. - majd megkérte, hogy nem e kisérném el az orvoshoz. Együtt megvártuk az eredményt majd még a szobájába is felkísértem. Azt hittem a végére fan görcsöt kap, de nem tette. Csak szüntelenültelenül mosolygott. Az órának vége, én meg a vigyorgó férfival mentem a következő terem felé míg valaki nekem nem rohant. Boldog láttam, hogy az ény hercegnőm az. Intettem egyet a barátomnak és a lány felé fordultam. Az a nagy udvariasság... Siránkozott...sőt esedezett a bocsánatomért. Kezdtem aggódni. Mikor elmondta ki az akitől elrohant gyanakodva kémleltem a lány mögötti mozgásokat. Egyik sem az említett személy volt. De azért biztonságiból elkísértem az órájára... Matek.. Már a gondolata is hányingerrel töltött el. Adtam a homlokára egy puszit és bement. Én is mentem utamra. A többi óra egyhangúan unalmasan telt. Semmi nem történt. Mikor végelett felálltam és beballagtam a szobámba. Letusoltam s mentem aludni. Kinyitva szemem a plafont bámultam 5 percig. Majd erőt vettem magamon és elmentem felöltözni. Elbattyogtam a reggelimért. Körbe néztem... A lányokat nem láttam, de a barátomat igen szóval leültem mellé.

- Szia- köszöntem rá.
- Szia- viszonozta a gesztust.
- Melissa? Láttad már ma? - kérdeztem meg egy kis idő után.
- Láttam lejött, elvette a reggelit, majd fel ment - bólintottam.
- Jó, köszönöm. - nem különösebben zavart hol van pontosan.. Nem akartam én lenni az aggodalmas..de azért mégis nem mindenki barátnőjét akarja egy mitológiai lény... Nem is tudom mit csinálni vele.. Az evést befejezte elindultunk a terem felé. Az unalom már magas foka volt jellemző rám mikor az órára néztem.. Aaah 10 perc telt csak el. Fizika.. Ebben a pillanatban a szoba ajtója, Linda zihált az ajtóba engem nézett..
- Me.. Melissa.. - lihegett. Felpattantam és oda mentem hozzá.
- Mi,mi van vele? - üvöltöttem.
- El... Elvitték.. - lélegzett gyorsan. Én meg egyre türelmetlenebb lettem. Csak azért nem szóltam semmit, mert láttam, hogy akar még valamit mondani. - Ki.. Ki a hídról az erdő.. - bólintottam. Rohantam az említett hely felé. Vele kellett volna lenne... Ha valami történik vele.. Én soha nem bocsátom meg magamnak.. Ember voltam, de olyan gyorsan futottam mint farkasként. Ezt hozzá ki belőlem. Addig küzdenék érte ameddig csak lehet. Éreztem az illatát, bár nem láttam. Halottam a lombok susogását. Zuhan, el kell, hogy kabjam. Nem bírnám ki az elvesztését. Dehogy, erre nem is gondolok. Meg fogom menteni. Sikerült is. A karjaimban tartottam azt a lányt aki megőrjít. El veszi az eszemet. A szemeit metedtem szüntelen. Olyan, mintha a világ lelassult volna körülöttünk. De semmi nem tarthat örökké. Leraktam és készen álltam a védelmére. Végül meggyőzött, hogy közösen csináljuk. Még is úsztam kisebb karcolásokkal, Melissa, pedig teljesen éppen. Úgy érzem jól megvédtem. Bár ha belegondolok őt is eltalálta egy - két ütés. Nem gondolkodtam rajta tovább. Elhesegettem ezeket a gondolatokat és elindultunk vissza. Mikor azt mondta, hogy vissza megy a telefonjáért egyszerre rossz érzés fogott el. Csak nagy nehezen tudtam elindulni nélküle. Amikor elengedtem már akkor hiányzott. Eszméletlenül beleszerettem. Az iskola ajtajában még vissza néztem az ajtóból, de nem láttam. Erőt vettem magamon és felmentem aludni. Másnap ball lábbal keltem. Szomorú voltam, hiányt éreztem. Ránéztem az órára, láttam, hogy fél hét van. Úgy döntöttem, elmegyek, megnézem Melissát. El is indultam az említett hely felé. Oda érve meg lépő látvány fogadott... Az ágy meg volt még vetve. Haza sem ért?! Inkább nem feltételeztem semmit inkább utánna jártam. Még néztem a fürdőben, az öltöző szobában, az ebédlőben, a könyvtárba, még a teremben is. Sehol, sehol sincs. Éppen kezdtem aggódni mikor a telefonom felcsörrent. A kijelzőn a "szerelmem" felirat villogott. Alatta a rendes hívás jel helyett a videochat ikonja vált láthatóvá. Oldalra húztam. A kép megjelenés előtt elkezdem kérdezni:
- Melissa, hol a csudába.. - a mondatom át nem tudtam befejezni a csodálkozástól. Ugyan is a vonal másik végén nem az én hercegnőm volt...
- Lejonita - sikkantott fel egy sajnálatos módon ismert hang... Miriam volt az arcán kaján vigyorral. A háttérben láttam az eszméletlenül fekvő, bilincsben fekvő barátnőmet. Nem leplezett idegességgel szóltam:

- Egy ujjal se merj hozzá érni - fenegettem miközben ő hátra fordult, hogy megnézze a lányt.
- A fruskának MÉG - hansúlyozta- nem esett baja. Ha azt szeretnéd, hogy ez így is maradjon légy jó kutyus és gyere ide. Tudom, hogy megtalálsz ha nagyon akarsz. Pusziii- nyújtotta meg a szó végét majd bontotta a vonalat. Éreztem ahogy a düh és a kétségbeesés, hogy valaki elvette aki az enyém nagyon feszülté tett. Bele mentem az ex-em játékában és elkezdem már átalakulva követni az én egyetlenem illatát. Ezer közül is megismerném. Az utam egy sűrű erdőbe vezetett. Abból kiindulva a fák milyen egységesen védték egy kör alakban arra következtetek ez nem természetesen ilyen. Túlságosan is hasonlított egy erődre. Ezt Miriam rendezte így. A fák elé léptem mire azok utat nyitottak nekem befelé. Most már biztos, hogy ez ez ő műve... Lassú léptekkel haladtam befelé. Mikor beértem különös kép fogadott. A legnagyobb fa mellett feküdt Melissa. Tőle balra maga a női pokol. A kerített hely jobb sarkában van egy sötét már-már fekete rész. Alakot láttam kirajzolódni a helyről. Hunyorogva figyeltem. Ebből az állapotból Miriam fojtó szagú ölelés zökkentett ki. A nyakamba ugrott. A parfümjének szaga lassan, majdnem elnyomta a szerelmem illatát. Eltoltam magamtól. Erre a mozdulatra a hercegnőm is megmozdult. Kinyitottam óvatosan a szemét és felült. Értetlenül  nézett végig rajtam. Mocorogni kezdett, mire a láncok méregzöld színnel vílágítottak. Erre a mozdulatra elő jött a sötét sarokból egy alak.
- Hasztalan - vonta meg a vállát - boszorkány bilincs. Hányszor mondja még? - mikor megláttam.. Egyszerre voltam dühös és ilyedt. Mérges voltam amiért apám ide merte tolni a képét, féltem, hogy mit tett Melissával... Na meg, hogy még mit fog.... A szerelmem reménytelenül rakta le a karjait.
- Jó kislány- bólogatott és egyre közelebb lépett a lány felé, majd mikor mellé ért megütögette a fejét. Éreztem a saját testemben, ahogy szétárad a düh. De ugyan ezt láttam a szerelmem szemében is.
- Hozzám ne érj- fúzta el a fejét két koppintás után. Apám összeráncolta a homlokát. Ezzel láthatóvá téve azt, hogy nem volt ínyére amit csinált. Elfordult tett egy-két lépést, majd lendítette a kezét és Melissa arcán ért célba. A hirtelen jött ütéstől a feje a másik oldalra fordította. Egy pár percig még látszódott a kezének nyoma. De amikor beszédre nyitotta a száját, ránéztem mire becsukta a száját. Miriam arcon puszilt.
- Lejonitaaaa- visított- úgy örülök, hogy újra együtt leszünk. Összeráncsolt homlokkal tekintettem a lányra. - kaphatok egy csókot? - hajolt közelebb a számhoz
- Nincs az az isten- léptem el. Hisztizve tette karba a kezét.
- Vigyázz  a száddal. Nehogy valami baja essen a kis barátnődnek- figyelmeztetett, majd elővett egy tőrt az övéből. Elindult Melissa felé. Pár lépés alatt mellette is termett.
- Állj - övöltöttem, de nem állt meg. - Sajnálom jó?! - mondtam végül ki. Villantott egy kaján mosolyt felém.
- Túl késő, erre előbb kellett volna gondolni. Majd legközelebb megtanulod a leckét. - a kést a szerelmem felé emelte és alkarján a húsába mélyesztette. Mel fel szisszent.
- Elég oké megteszem- kiabáltam dühösen.
- Nem. Már nem azt akarom - mondta Miriam.
- Akkor mit szeretnél? - feleltem egy ingerült mosoly kíséretében.
- Elsőnek azt szeretném, hogy mindennap elgyere értem suli után és elmennyünk valahova. Másodjára ne Miriamnál hívj, hanem kicsim, drágám vagy hasonlónak, mint régen. 
- Jó - mondtam határozottan.
- Még nem fejeztem be. Van még egy. Az, hogy nem jövünk olyan sűrűn ide. - ez a mondata kiverte nálam a biztosítékot.
- Nem. Ez nem tudom betartani - hábirodtam fel.
- Háát akkor.. - apám úrja vealeszúrta a kést Melissa karjába.
- Ne.. Ne. - kiáltottam.
- N.. Nem baj nem fáj. Nyugod.. - a mondatát nem tudta végig mondani, mert Miriam egy ággal befogta a száját. Apám hallva mit mond a tőrrel felszántotta az egész alkarját. Ha bár azt mondta nem fáj a szenvedés mégis láttam az arcán. Ahogy szétárad rajta a fájdalom.
- Legyen- adtam be a derekam
- Éljen- ugrott a nyakamba Miriam, majd megcsókolt. Nem szabadott eltolnom, de nem viszonoztam. A válla fölött láttam a szerelmem fájdalmas pillantásait. Nem tudtam, hogy a vágás miatt vagy a csók miatt.
Keserűen bólintott egyett és Miriam elrángatott...