Elveszve

28. Fejezet

A kastélyban

Miután elköszöntem a fiúktól elmentem fel a tetőre. Leültem a szélére és elmorzsoltam pár könnycseppet. Egy szörnyeteg vagyok. Egy gyilkos. Egy univerzális hiba. Létezem sem kéne... Káros gondolatmenetből a nevem hallata rántott vissza a valóságba. Letöröltem az akaratlanul is elfolyó magányos könnycseppet. Majd vissza köszöntem. Mikor láttam, hogy nem jött különösebb okkal oda hívtam magamhoz. Sokáig beszélgettünk különböző témákban. Lehet, hogy normális? És rosszul ítéltem meg? Elköszönt, majd távozott. Én meg ott maradtam a gondolataimmal. Amíg rá nem jöttem, hogy ma edzésem van. Lerohantam a hátsó udvarba. Elnézést kértem és elkeztük a tréninget. Fa rúd volt a mai harci eszköz. Szoniánal ott van, hogy egy egész kastély van a védelmére, Jack fiú én meg... Minden nap edzek apámmal. Kölönböző eszközökkel. Az a gyakorlásnak vége volt. Már hidratáltunk.
- Ma nagyon jó voltál- dicsért meg apa egy ölelés kíséretében.
- Kösz - mosolyogtam el. Már mind a ketten mentünk mikor még gyorsan mondott valamit, majd elment. Eleinte nem értettem, mit is mondott. Aztán rájöttem:
- El ne felejtsem holnap tanítás után anyátokkal kel lennetek. Bál lesz.
- Ez hihetetlen... Apa- kiáltottam utánna. - apa tudod, hogy utálo...- abba hagytam mert tudtam, úgy sem hallja. Kis koromban imádtam a kastélyba lenni mert csak ott tudtam anyámmal tanulni. Most viszont... Az abroncs és a habosbabos ruhácskák nem az én világom az a nővéremé. Végül beletörődtem, felmentem lezuhanyozni. Fura kattanást hallottam, de nagyon távol. Körbenéztem, majd hagytam az egészet. Durcásan elindultam fel a szobámba. Átöltöztem és lefeküdtem. Bár azt terveztem kérdőre vonom kedvenc nővéremet a történtekről, de a barátjánál alszik ma. Majd elnyomott az álom... Az ébresztőre keltem. Kinyomtam, keltem is ki az ágyból. Furcsán kipihent, boldog voltam. Elmentem zuhanyozni felöltöztem egy csíkos pólóba meg egy fekete farmerba. Elmentem reggelizni még mindig szülreálisan vidáman. Mind ez hamar leszállt mikor megláttám Sethet felém tartani. Próbáltam elmenni, de megállított.
- Hé - állt elém hallottam, hogy magadat hibáztatod az ember haláláért. - tette a vállát a kezemre.
- Az embernek neve is van-lökte le a kezét, kicsit ingerülten.
- Lunának hívták és ha nem ismerem meg ez az egész meg sem történt volt. - mondtam szinte ordítva. Ekkor jött oda Alexander. Most elsőnek érzem azt, jókor van jó helyen. Egy darabig együtt sétáltunk, majd olyat mondott amit nem nagyon szívleltem. Ezért használtam a PATHDERE varázslatot. Persze nem mondtam ki mert azt nekem nem szabad. Még egy ember halálát nem bírnám ki. Még akkor is ha egy kicsit idegesítő. Bementem órára, lenyugodtam. A nap egész tűrhető volt. Pénteken csak 6 órám van. Aminek vége is viszont most itt az ideje a bálnak. Amihez őszintén semmi kedvem. Aztán hallottam a védő bűbájjal takart limuzin dudálását. Szóval lementem az autóhoz, beültem, majd 30 percnyi utazás után ott is voltunk. A hatalmas fehér kastély elött leparkolt és meg besétáltam. Amint beértem jöttek a szolgálólányok, kísérték fel a szobámba és jöttek segíteni öltözni. Mikor kész volt a halványkék gyöngyözözz ruha... Nem is volt olyan rossz. Aztán felvettem a koronámat. Majd elkezdtem magassarkúban lefelé tipegni.
- Anyám- léptem be a bálterembe.
- Szervusz Madison. - ölelt szorosan magához én meg vissza.- A vendégek hamarosan jönnek. - amint ezt kimomdta elkezdtrk szálingózni az emberek. Mikor már nagyjából 200 körül lehettünk a királynő elkezdte beszédét. Már az elején szúrni kezdte a korona a fejemet így hát felmentem levenni és jaj, de jól tettem. Mert mikor lefelé haladtam a lépcsőn nem hittem a szememnek. Alexandert látt bejönni az ajtón. Vissza fordulni túl látványos lenne ezért minél gyorsabban lejöttem és reméltem, nem vesz észre. Tévedtem, pont mikor elfordultam a lépcsőről halottam is erősen csengő hangját.
- Szia Madi - köszönt nekem mire megfordultam.
- Szia Alexander. Nem hitt volna, hogy itt talállak. - eröltettem egy mosolyt az arcomra.
- Én sem-mért végig feltünően. - főleg nem ilyen ruhába - nevetett fel édesen amitől megjelentek a gödröcskéi ettől még elbővölőbben nézett ki.
- Te sem panaszkodhatsz- néztem rá.
- Van kedved táncolni? - kérdezte felém nyújtva kezét. Udvariatlanságnak éreztem vissza utasítani. Bár az eszem azt mondta menj, a szív azt, hogy maradjak. Megfogtam a kezét és besétáltunk a parkettre. Egy számot letáncoltunk, majd elkezdem az egyik erkély felé menni a fiúval kézen fogva. Kinyitottam azajtót, leült ünk egy padra.
- Mond te miért vagy itt? - kérdeztem félve a választól.
- Nos apámnak egy a leghatalmasabb ipar mágnások közül. Állandóan úton van... - Na és veled mi a helyzet? Te ki miatt vagy itt? - tágra nyitottam a szeme a kérdés hallatán. Nem tudtam mit mondjak. Mire benyitott az erkély ajtón az egyik testőr.
- Hát itt van felség már mindenhol kerestük. - ránk nézett meghajolt és kiment. Tekintetemet kétségbeesve Alexanderre szegeztem. Ő csak felállt, előttem sétált ide-oda.
- Hercegnő vagy. Akkor a testvéred a trónörökös. Várjon, de a királynő Triád. Akkor Szonia?
- boszorkány. - feleltem a lehető legnyugodtabban.
- És Jack?
- Vérfarkas. - soroltam a szemébe nézve.
- Mi van veled? Te is csak boszorkány vagy? - Tekintetemet lesütöttem.
- Én... Én is Triád vagyok. Egy boszorkány, vérfarkas, vámpír, naeg egy ritka nifa faj keveréke. Gyakorlatilag létezem sem kéne.
- Hé - lépett közelebb és az állam áll fogva feltolta míg a szemébe nem néztem. - Ne mondj ilyet. Oké? - én csak bólintottam, aztán felpattantam.
- Megyünk vissza? - kérdeztem.
- Persze. - bólintott és a vezetésemmel elindultunk volna, ha a menetirámyba fordulás áll nem lépek rá a szoknyámra így elborultam, mivel zuhanásnál megfogtam a fiú nyakkendőét magammal rántottam. Ott "állt" fölöttem. Egy ideig csak a szemét néztem. Majd ajkai közeledtek míg nem össze nem értek az enyéimmel. A tarkóját átkarolva húztam magamhoz még közelebb...